the heart is a muscle ~ valahol európában

2.

A házak ablakaiban már csak el-elvétve pislákolt világosság, amikor a nevelőotthon felé vették az irányt. A legkézenfekvőbb útvonalat választották, ami a sínektől valamivel távolabb, egy széles mellékutcán vezetett keresztül. Hosszú nem szívlelte különösebben ezt a környéket, a modern, hivalkodó családi házakat és a nagy gonddal ápolt kertjeiket. Némelyik már felháborítóan hatalmas volt az egyébként csendes, kertvárosi környékhez képest; a harmadik emeleti íves ablakok makulátlan üvegtábláin visszacsillant az utcai lámpák fénye. A függönyök elfedték a mögöttük húzódó, minden bizonnyal termekre emlékeztető, drága bútorokkal ízlésesen berendezett szobákat, amiket a ház minden szegletére feltűnően felerősített biztonsági kamerák sejtettek.

Idegennek találta őket, nem utolsó sorban pedig borzasztó irigy volt bárkire, akinek ilyen kényelem adatott meg. Hiába minden rosszízű megjegyzése, utálatos pillantása, bármit megadott volna, hogy újraélhesse a gyerekkorát valamelyik ház lakójaként. Elbűvölték a hatalmas ablakok, a színesre mázolt a falak, a vörös cseréptetők, néhol az előkertben, a színes virágágyások mellett álló hinták. Az összkép pontosan úgy festett, mint egy boldog család ígérete.

Átvágtak egy kivilágítatlan szakaszon, ahol égigérő gesztenyefák magasodtak az út fölé, az év minden szakaszában száraz, megsárgult levelekkel terítve be az aszfaltot. Innentől a hatalmas, villákra emlékeztető épületeket valamivel régebbiek kezdték felváltani. Méretben ugyan vetekedtek az előzőekkel, a falaikról tenyérnyi darabokban hullott a vakolat, az ablakkereteikről lepattogzott a festék és a kerítéseiket is elkezdte befutni a vadszőlő. Ugyan ezek is távol álltak Hosszú világától, sokkal barátságosabbnak találta őket, kevésbé tűntek kirakatdaraboknak; volt bennük valami egészen személyes, az évek során mintha a lakóik személyiségéből is magukra öltöttek volna valamit. Csak a szíve sajdult meg tőlük, kíméletlenül tudatták vele, hogy egyre közelebb érnek a nevelőotthonhoz.

Ficsúr pár lépéssel előtte járt, szórakozottan, hátat fordítva a menetiránynak, bizonytalanul lépdelt jobbra-balra, ahogy rágyújtott egy újabb cigarettára. Amióta kijózanodtak egy szót sem ejtettek a csókról vagy arról, hogy a fiatalabb elaludt Hosszú karjaiban: úgy beszélgettek, mintha mi sem történt volna.

- Szerinted adnak nyárra plusz pénzt? - kérdezte Ficsúr, ahogy majdnem felbukott egy apró kavicsban.

- Nem hiszem, szerintem meg is vonnak valamennyit, mert nincs tanítás. - Hosszú a száját húzta, ahogy a szánalmas kis havi hatezer forintjára gondolt. Évről évre változott, hogy a nevelőotthon éppen hogyan vélekedett a szegényes zsebpénzükről; hol nevetséges okokra hivatkozva, büntetés gyanánt, hol a szünidő miatt csíptek le belőle. Emelni ellenben soha nem emelték, csak ha idősebbek lettek, de ez is csak keserves vigaszt nyújtott. - Nyomorult parasztok ezek.

- Rohadt stricik - jegyezte meg Ficsúr, különösen felbuzdulva a kínálkozó alkalmon, hogy kinyilváníthassa a véleményét. Kiköpött oldalra, beleszívott a cigarettájába, majd színpadiasan széttárta a karját. - Kinyalhatják a seggemet! - ordította, ahogy a drámaibb hatás kedvéért hátravetette a fejét.

- Teljesen elment az eszed?! - rivallt rá Hosszú azonnal, ahogy pár pillanatig rémülten kapkodta a fejét a házak közt, bár látszólag egy lélek sem figyelt fel rájuk. A szíve ettől függetlenül veszettül kalapált a mellkasában és a pillanatnyi rémület után valamiféle különös szégyenérzet kerítette hatalmába, amiért a másik ilyen helyzetbe hozta - kicsit sem szívlelte a felesleges feltűnést. Talán ha ezért rendőrt nem is hívnak rájuk, mindketten tapasztalták már, hogy sok panasz eljut a nevelőotthonba és egy sem marad megtorlatlanul.

A fiatalabb csak nevetett, ahogy mély levegőt vett és tölcsért formált a kezeivel a szája előtt.

- Hé, kurvapecérek! - kiáltotta még hangosabban, mint előzőleg. Azonban mielőtt még folytathatta volna Hosszú elkapta a karját és kétségbeesetten csitítani kezdte.