Álmomban már láttalak

Előzmények II.

Az a bizonyos piros pecsétes levél
Miután hazaértem, egyből letámadtam Anyukámat a levél miatt.
-Hol van? A levél! Hova tetted? - néztem rá szinte megszállottan.
-Szia neked is kislányom, jól vagyok köszönöm, én is örülök hogy látlak... - pillantott rám cinikusan - Az asztalodon van a szobádban.
-Köszönöm Anya! Szeretlek! - nyomtam egy nagy puszit az arcára, majd máris rohantam fel a lépcsőn. Miközben a szobám felé tartottam, elöntötték a fejem a gondolatok.
Talán.. Ah nem, nem szabad ezt hinnem. Valahol mélyen mégis abban reménykedtem, hogy a Roxforti levelemet dobta be az az állítólagos nagy madár. Gondolom egy bagoly, amit maga az igazgató küldött!
-Oké Reni, nyugalom. Először nézzük meg mi az, aztán találgassunk. Még az is lehet, hogy ez a levél egy meghívó egy újabb buta politikai eseményre. - kisebb nagyon sikerekkel próbáltam magam nyugtatni,miközben azon gondolkoztam, mennyire normális saját magammal beszélgetni..
Kinyitottam a szobám ajtaját, beléptem és egyből megpillantottam a levelet. Nem is kell mondanom, a táskám egyből a szoba sarkában landolt, én meg akárcsak egy puma, ráugrottam a levélre. Különleges papírból volt a boríték, rajta a nevemmel és a címünkkel. Ezen a ponton már biztos voltam benne, hogy ez nem egy politikai meghívó. Megfordítottam, egy kicsit gyönyörködtem a vörös pecsétben, majd feltörtem. Itt a nagy pillanat. Kivettem a levelet a borítékból, majd szépen lassan kihajtogattam. Vettem egy mély levegőt, és elkezdtem olvasni. A levélen ez állt:

"Kedves Reni Miller!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába!
Tanévkezdés 4 nap múlva!
Tisztelettel,
Albus Dumbledore"

Merlin szakállára! Hát tényleg igaz? És maga Dumbledore írta a levelet? Én mentem eldobok az agyam! Ha azt mondom, hogy köpni-nyelni nem tudtam, szerintem pontosan leírom mit is éreztem. Alig hittem a szememnek! De.. 4 nap? Hogyan mondom el ezt édesanyámnak, és hogyan fogok készen állni? Azt sem tudom hova kell mennem!
Gyorsan lementem a konyhába, ahol Anyukám éppen főzött valamit. Remegő hangon, halkan és lassan beszámoltam mindenről neki. A higgadtsága felettébb meglepett, de közel nem annyira, mint amit utána közölt velem.
-Ó a jó öreg Dumbledore! Vajon mi lehet vele? - mosolyodott el - Tudod kislányom, amikor annyi idős voltam, mint te, én is a Roxfortba jártam. Ó, azok a jó kis bájitaltan órák Piton! Mindig levertünk valamit a polcról amiért aztán dúlt fúlt a drága professzor! - nevetett fel.
-Miért nem meséltél eddig erről? - kérdezted kicsit csalódottan.
-Mert nem szabadott. A varázsvilágot óvni kell, és titokban kell tartani. Csak az tudhat róla, akinek ott a helye. Te boszorkány vagy Reni, mindig is az voltál, de csak most jött el az ideje annak, hogy ezt megtudd. - olyan komoly hangsúllyal mesélt, mint eddig még soha.
-Te is boszorkány vagy? És apa? A bátyám? Aranyvérű vagyok? Félvér? Mugli származású? - hadartam a kérdéseket sorra.
-Lassan a testtel, egyszerre egy kérdés. Igen, boszorkány vagyok, apád is varázsló volt. Aranyvérű vagy Reni. Ezt sose feledd. - kezdett megijeszteni ez a mértékű komolyság a hangjában.
-Apa és Aidan nem autóbalesetben haltak meg, igaz? - kérdeztem, miközben a konyhapultnak dőlve próbáltam megőrizni a higgadtságom.
-Nem. Egy varázspárbajban, tulajdonképpen, csatában vesztették az életüket. - végre megszakadt a monotonitás a hangjában.
-Ki ölte meg őket? - ökölbe szorított kézzel próbáltam visszafojtani a sírásomat.
-Nem tudom.. Senki sem tudja.. Sokan azt mondják baleset volt, sokan gyilkosságként emlegetik, de senki sem tudja pontosan mi történt velük. - könnybe lábadtak a szemei, de egy mély levegővel egy szempillantás alatt eltűnt az összes szomorúság a szeméből.
Körülbelül még két órán át beszélgettünk mindenféle Roxfortos csínyekről, pletykákról, történetekről, majd mind a ketten elmentünk aludni.