Lángoló föld

2. fejezet: Játék a tűzzel

Bár még egy bétázásra vár a fejezet, most még úgysem állok neki a javításnak, terveim szerit ezeket a fejezeteket akkor fogom kijavítani mikor az egész könyv kész lesz és az egész bétázására várok majd, de nem akarom azt az időt sem tétlenül tölteni. Meg vasárnap is van, és van egy jó kis fejezetem a "Kik vagyunk mi? - Mindent a karaktereimről"-ben egy ehhez kapcsolódó elfekvő fejezet, csekkoljátok miután ezt a fejezetet elolvastátok. :)

„I don't know how to play it safe

I like walking on razor blade

I keep burning like a wild,

Burning like a wild blaze.

(...)

I'm gonna risk it all

I'm gonna let'em fall

Play with fire

Play with fire."

(WAR*HALL: Play with fire)

Már két napja ott volt Arkhyn és semmi nem történt. Egyetlen kérdésére sem kapott választ, arra hivatkozva, hogy mivel ez nem az ő dimenziója, nem kell tudnia. Egyáltalán nem hagyhatta el a házat, minden alkalommal mikor megpróbálta, feltűnt Heszna és kellemetlen beszélgetésbe keveredtek.

Kezdett beleőrülni a bezártságba és a tehetetlenségébe. Az egyetlen elfoglaltsága az volt, hogy bámulta azt a tévének csúfolt képernyőt, amin rosszabbnál rosszabb sorozatok meg filmek mentek, amik vajmi kevés értelmet mutattak. Armendelisben is találkozott hasonlóval, de messziről elkerülte. Részben azért, mert munkája nem engedte hogy ilyen baromságokkal foglalkozzon, másrészről pedig a legkevésbé sem érdekelte mások élete, csak és kizárólag a saját életben maradása foglalkoztatta. Egyszerűen idegesítette őt az emberek képmutatása a belvárban. A tömeg, a hely hiánya és az anyagiasság ami ott volt sosem tetszett neki: ő napról napra élt, nem volt semmije. Nem mintha nem engedhette volna meg magának, hiszen a bérgyilkosokat mindigis jól megfizették, szimplán nem volt szüksége semmire. Úgy tartotta minél több értéke van, annál több dologhoz kötődik, márpedig az egyetlen amihez ragaszkodott az élete volt: mindig a túlélés lebegett a szeme előtt.

- Rossz hírem van - lépett ki Heszna a szobájából. - Most hívott Hacky, azt mondta nem talált semmit a dimenziódról, tehát meg vagyunk lőve. Ha ő nem tud nyomokat összekaparni, akkor senki. - A kanapén ülő férfi elé lépett, és vészjósló tekintettel meredt rá. - Halljam, mit titkolsz - hajolt közelebb hozzá.

- Semmit. Csak haza akarok jutni.

- A semmiből nem pottyanhattál az ölembe, így lennie kellene valami nyomnak utánad, de nincs. Ez arra enged következtetni hogy vagy Hackyvel követtünk el oltári nagy baklövést, amire valljuk be hogy elég kicsi az esély, vagy te titkolsz valamit. - A nő egyre közeledett a férfihez, majd zavaróan kis távolságra állt meg. Egyenesen belemeredt Arkhyn aranybarna szemébe, mintha csak olvasott volna benne, az viszont ugyanolyan komor merevséggel nézett vissza rá, mint eddig bármikor. - Mit rejtegetsz előlem?

- Semmit.

- Te aztán kemény dió vagy. De hidd el, nincs az a héj... - Mondatát a középsőujján induló kesztyűjén található lapos ékkő villogása szakította félbe. - Szavad ne feledd - lépett arrébb, majd kétszer rányomott a kőre. Újra egy kivetülés jelent meg Heszna előtt, hátulról az összemosódás ellenére egy szőke férfi fejét lehetett kivenni.

- Rohadt nagy baj van - lihegte.

- Most mit csesztetek el?

- Kösz a feltételezést, de most nem arról van szó. Démonok szöktek át egy kihalt dimenzióba...