jégmadár

ㅠㅠ

    Újra itt van. A rúd kicsit csúszik a keze alatt, gyorsan visszamegy mészporért a backstage-be. Pont eljut a füléig, ahogy az egyik kiváltságos néző a sok alkoholtól a színpad elé hány - ez egy olyan dolog, amit már az első pillanattól kezdve tapasztal.
   
   Immár fehér porral borított kezekkel tér vissza a színpadra. A nézőközönség kedvence - ígyhát amint észreveszik, a zaj hangosabb lesz, valaki nagyot füttyent a tömegben. Hamisan elmosolyodik, úgy tesz, mintha csak nekik élne, táncolna, de közben csak egy dolog van, ami életben tartja - a hite. Csak az istenei miatt nem tudja feladni.
   
    Csábítóan kezd neki a táncnak, macskaszerűen simít végig a rúdon, nem csúszik, jó, nem fog leesni. Aprókat köröz a színpadon, még mindig mosolyog - nem tudja eldönteni, hogy a boldogság látszata vagy a teste vonzza be a friss vagy már sokat használt bankókat a lába alá. Magassarkúja aprókat kopog, már csak a képzeletében hallja, a hangzavar csak a hangfalakból szóló érzékinek szánt spanyol zenét nem nyomja el. Megkapaszkodik, izmait megfeszítve húzza fel magát a rúdra. Lába elemelkedik, pördül néhányat a fém körül.

    Talán ilyen érzés, amikor valakit nyárson sütnek. Égető tekintetek, arctalan emberek dobálják a pénz-fűszert a majd-csábító madárnyársra. Néha eszébe jut, lehet ezért kapta a Jégmadár “művésznevet”. Látszólag nem fogja a tűz, hozzászokott már a perverz hozzászólásokhoz és majdnem-tapogatásokhoz.
   
    Szárnyait széttárja, ragyog a fényben ami megvilágítja a színpadot. Szüksége van erre, ez élteti, másként meghal, elpusztul. Kékesen csillog, illegeti magát a zenére, a nézőközönség örömére, akik ki is fejezik, hogy mennyire imádják. Talán neki is örülnie kéne. Aprócska királykék ruháján végigfut a reflektor sugara, szinte már nem evilágian néz ki, nem is érzi magát eviláginak, mégis tudja hogy az, hiszen neki is vannak bűnei, amiket be is ismer. Reméli, hogy istenei megbocsátanak neki, amikor felkerül(vagy le), oda ahova tartozik.
Tánc közben is mindig imádkozni szokott, beszédét és énekét, az összes mozdulatát isteneinek ajánlja, más dolog nincs, amit fel tudna tenni a képzeletben kreált oltárra. Pénze csak annyi van, amit táncáért és szolgálataiért adnak. Hiába járt egyetemre öt évig, a teste mindig is érdekesebb volt a bár látogatóinak szemében.
   
    Tetovált, izzadó testére ráragad a konfetti, most mégjobban csillog, tényleg igazi Jégmadár, már ő is teljesen biztos benne, hogy erre a sorsra született, amíg meg nem váltja őt és a klubtagokat az Istenek Küldöttje. Nagyon reméli, hogy nem kell sokat várnia.  Kezdi unni, hogy már a harmadik koktélt öntik részegen a színpadot borító parkettára. Csúszik, ez veszélyes - állapítja meg.
    Kezd beütni az előadás előtt bevett tabletta. A barista azt mondta nyugtató, de érzi hogy valószínű nem az, hiszen az emberek felett lebegő különböző szellemszerű lények és sárkányhallucinációk nem ezt mutatják neki. Ő hitt a baristának, az Istenek Küldöttje azt mondta neki álmában, hogy a barista megbízható, velünk van, nem kell félnie, hogy bedrogozzák. Kicsit csalódott. Ha ez nem volt igaz, akkor az ígért ma esti megváltás sem fog megtörténni?

    Az Istenek Küldöttje azonban nem hazudott. Ezt az is bizonyította, hogy a Jégmadár a következő pillanatban szemkontaktust létesített az egyik őt néző, viszonylag tisztának és józannak tűnő férfival. Az idegen felvonta a szemöldökét, és még mindig a táncosnő szemébe nézve a barista felé biccentett. A nő tekintete megtalálta a pult mögött állóét, a zene pedig elhallgatott. A Jégmadár azonban folytatta a táncát. Lassan rázta a csípőjét, a nézőket hívogatta belül undorodva. Halkan dúdolni kezdte a kedvenc dalát, úgy gondolta, ha már vége a világnak, legalább egyszer hallhassa még. A részeges közönség vele együtt énekelt, ki-ki a maga mélységében, olyan hatást keltettek, mint egy hatalmas méhkas, amit megzavartak.
A bizonyos megzavarás még nem következett be.

    A sötét inget viselő barista eközben eszelős mosolyra húzta a száját. Erre a pillanatra várt a lány munkábaállása óta. Új zenét kapcsolt - Mambo No.5 - a kezdő ritmusok átvágtak a tömegen, az élet lassan visszatért a bárba. Ördögi vigyorát megtartva, kihasználva az enyhe zavarodást és a táncosra terelődő figyelmet, a lehető legkevesebb feltűnést keltve nyúlt be a pult alá, ahol általában alkoholt és partidrogokat tartottak. Most azonban a partidrogok dobozában egy betöltött géppisztoly és három arany mintákkal díszített gránát várta, hogy használják, és a férfi nagyon szívesen használta is őket. Először a géppisztolyt húzta elő, leguggolt, és kibiztosította. Boldogság áradt szét benne, nem kevés adrenalinnal megspékelve, nagyon várta már hogy lőjön, de nem lőhetett. Még hátravolt a főprodukció.