Perselus a kádban ébredt, fájt mindene, a teste el gémberedett a kádbán. Morgolódott, és még mérgesebb lett, mint volt.
Fel ült, de meg kellett kapaszkodnia, hogy ne essen vissza.
- Átkozott vén ember.-Ócsmárolta Albust.
- Miért mindig engem talál meg? Oh, Merlin. Miért? Granger miért nézett ki ilyen jól? Mi a változása oka? Biztos szövetkezett azzal a bolond mágussal. Na, abból nem esznek! Engem nem fog elcsábítani egy kislány!
Meg ivott egy fiola ki józanító főzetet, és ki ment a nappaliba.
Ott ült, csendesen, már majdnem vissza aludt, amikor kopogtak.
Mérgesen felcsattant, és szinte ki vàgta az ajtót a helyéről, aztán ált némán, megszeppenve.
- Jó estét tanár úr. - Mondta Granger, egy félszeg mosoly kíséretében.
Piton meg csak ált.....
°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°•°
Idegesen mentem le a pincébe, miért engem kellett küldenie Dumbledorenak, Pitonhoz?
Miért nem tudta ő maga le hozni neki ezt a kibaszott levelet?
Vagy, miért nem mondja el neki személyesen amit akar?
Jó páran vagyunk a Roxfortban, és mégis engem küld a kígyóhoz.
Az istenit neki!
Meg álltam Piton lakosztályának ajtaja elött, és ki fújtam magam, próbáltam megnyugodni.
Amikor úgy éreztem, hogy ideg összeroppanás nélkül, hozzá tudok majd szólni, bekopogtam.
A következő pillanatban, úgy kicsapódott az ajtó, hogy majdnem hátra estem, le hajtottam a fejem, aztán éreztem, éreztem..., hogy nagyon figyel, fel emeltem a fejem, és egy megszeppent és kíváncsi Professzor előtt áltam, félszegen rá mosolyogtam, és köszöntem neki.
Egy másodpercig még nézett bamba képpel, aztán gúnyos mosolyra húzódott a szája, és kérdőn nézett rám. Össze szedtem minden bátorságomat, és próbáltam ki bökni, hogy mit akarok.
Voldemort előtt áltam, találkoztam egy háromfejű hatalmas kutyával, Bellatrix megkínzott, de tőlük sem féltem úgy mint az előttem álló professzortól, kész röhej.
- Az igazgató küldött azzal, hogy adjam át magának ezt a pergament.- Tartottam felé a papírfecnit.- És azt mondta, hogy addig maradjak, amíg el nem olvassa, és üzenjen vissza neki, lehetőleg nem pergamen formában, hanem szavakban. - Hadartam el gyorsan.
El vette tőlem a pergament, és elkezdte olvasni, hirtelen rám emelte tekintetét, és nagyon idegsnek tűnt. Zavarba jöttem, nagyon is, halványan rá mosolyogtam, erre ő kérdőn húzta fel a szemöldökét, le hajtottam a fejem és vártam a válaszát, amíg nem szólalt meg, addig nem is néztem fel rá.
- Mondja meg Albusnak, hogy igazán csábító az ajánlata, sőt mi több, szívesen meg is tenném, ha nem egy ilyen undok össze esküvés tárgya lennék! - Csattant fel idegesen. - Mit akarnak tőlem? Meg akarnak alázni engem? Hát, nem! Nem fogom hagyni, hogy maga itt csábítgasson engem!
Nem fogom tűrni a megaláztatást! Azonnal húzza lejjebb azt a kibaszott szoknyát! És gombolja be a blúzát! - Kiabált rám, én meg csak néztem.
- Most meg mi baja?- Kérdeztem.
Ki mondta magának, hogy én el akarom csábítani magát? Azt sem tudom miről beszél tanár úr! - Kiabáltam már én is.
- Nem tudja?? Azt mondja Nem tudja! - Nevetett fel keserűen.
Akkor mégis mire véljem ezt az öltözködést? - Mutatott végig rajtam!
- Én nem tudok ki igazodni magán! - Kiabáltam. - Egyszer le kislányoz, egyszer meg szinte le ribancoz! Eddig azt mondogatta nekem, hogy olyan vagyok mint egy kislány. Ah, egy csúf kislány.
Amikor meg, megváltoztatom az öltözködésem, és a stílusom akkor az a baja! Csak simán nem akartam többé, hogy az emberek gyereknek nézzenek! Az meg, hogy azt hitte, hogy el akarom csábítani.... nem értem.... Miből gondolta?
- Nah persze! Akkor csak véletlen egybeesés az, hogy A nagy megváltozásá- Mutatott idézőjeleket a levegőbe. - Előtt egy nappal, az igazgató felhívott magához, hogy én csábítsam el magát.- Ült le egy fotelba.
- Uram, én nem tudom, hogy mi ez az egész, de nekem eszem ágában sem volt elcsábítani magát! Főleg nem megbízásból!
Én csak.... Én nem tudom, hogy mit mondjak még, hogy higyjen nekem. - Mondtam, szinte suttogva.
- Mondja azt, hogy még csak nem is tetszem magának, és hogy nem miattam változtatta meg a stílusát... - Mondta, le hajtott fejjel.
- Nem maga miatt változtattam meg a stílusom, így sokkal jobban érzem magam, ennyi az egész.
Az első kérdésre nem szeretnék válaszolni.
- Nocsak' miért nem? Ne féljen nem sértődöm meg - Nevetett keserűen.
- Mint mondtam, nem szeretnék válaszolni.
- Akkor majd én, válaszolok. - Mondta majd oda ment a bárszekrényhez, és töltött magának egy pohár Whiskyt.
- Meg kínálhatom? - Kérdezte.
- Köszönöm, nem. - Utasítottam vissza. És inkább le ültem a kanapéra. Tudom, nem kínált hellyel, de úgy érzem ez a beszélgetés még hosszú lessz.
- Foglaljon helyet.- Mondta gúnyosan, majd ő is le ült a fotelba. - Tehát, nem szeretne válaszolni arra kérdésemre, hogy tetszem e magának? Ne szólaljon meg. Költői kérdés volt. - Mosolygott gúnyosan.
Sorolom az okokat, szóval.
Biztos benne van, a topp 10-ben. A hajam, ezt már Albus is meg említette. - Nézett maga elé, mintha vissza emlékezne.
- Továbbá, az öltözködésem, a viselkedésém, - sorolta tovább.
És csak sorolta, már könnyeztem, aztán mondott egy olyan érvet, amivel végképp ki hozott a béke tűrésemből.
- A hangom....
Itt csattantam fel...
- A hangja? - kiabáltam. Imádom a hangját! - Gyorsan a számra tettem a kezem.. el se hiszem, hogy ki mondtam. Ő csak ült meg merevedve. Össze szedtem minden bátorságom, és elkezdtem sorolni azt amit ő is mondott.
- A haja, hát azt megmoshatná néha....
Az öltözködése, tényleg olyan mint egy gonosz pap, de mindegy is. A viselkedése förtelmes uram.
Az orra, és a hangja. Magának olyan a hangja,akár a selyem... Minden egyes szava simogatta a lelkem.
Mind ezek miatt szerettem magába harmadikban! Csessze meg! Odáig voltam magáért! Mindig kiáltam magáért Harryékkel szemben is!
Maga szerint miért szaladtam ki sírva a kurva teremből?
Akkor döntöttem el, hogy semmi értelme annak, hogy saját magam szenvedtessem.... Azután, már nem jelentkeztem az óráin... Már nem néztem magára.... Aztán, egyszer csak elmúlt minden érzelem, még a gyűlölet is. Közömbös lett nekem, nem akartam a maga közelébe lenni, soha semmilyen alkalommal, pont elég volt a bájitaltan óra, aztán a múlt héten, megint el kezdett csesztetni, és én nem bírtam....
Ő ült, és nem szólalt meg. Végig hallgatta a kibaszott monológom, és csak nézett.
- Szeretnék most elmenni. - Mondtam.
Ő csak bólintott.
Fel álltam, és ki léptem az ajtón, aztán már nem tudom, hogy hogyan... Fel mentem a klubhelyiségbe, és onnan a szobámba. Le feküdtem, és sírtam, nagyon sokáig.....
