𝐌𝐎𝐎𝐍𝐑𝐈𝐒𝐄. ఌ 𝗼𝗻𝗲-𝘀𝗵𝗼𝘁𝘀 ꧂

୧ *·˚ 𝐬𝐤𝟖𝐞𝐫 𝐛𝐨𝐢┆𝐤𝐚𝐦𝐢𝐧𝐚𝐫𝐢 𝐝𝐞𝐧𝐤𝐢 𝐱 𝐨𝐜 ↰

az ürességtől kongó házból kilépve, miyako becsukja maga mögött a bejárati ajtót, majd hosszasan kifújja a levegőt, miközben fekete beanie sapkáját a fejébe húzza. jóllehet tavasz van, az idő pedig egyre csak melegszik, egy pillanatra mégis megborzong, amint kissé megcsapja egy hűvösebb fuvallat, ami ellen csupán egy nem túl vastagnak nevezhető pulcsival védekezik. végül is nem zavartatja magát különösebben emiatt, hiszen a mozgástól úgyis relatíve hamar bemelegszik, akkor pedig már a legkevésbé sem fogják izgatni a drasztikusabb időjárási körülmények.

miyako egy ugrással felpattan gördeszkájára, és hajtani kezdi magát, miközben a naplementében gyönyörködik. mélyen belélegzi a friss, tavasz esti levegőt, és igyekszik a pillanat jelenére összpontosítani, kizárva ezzel minden rossz gondolatot a fejéből. szereti ezeket a kiszabadulással, illetve deszkázással töltött szerdai estéket, amiket már gondosan beillesztett a napi rutinjába. amióta megfogadta, hogy minimum heti egyszer kimerészkedik a négy fal közül és megpróbálja jól érezni magát a friss levegőn, igyekszik egyetlen alkalmat sem elszalasztani. jóllehet eleinte nemigen tudta, mivel töltse az idejét a szabadban, egy szép napon roppantmód felkeltették az érdeklődését a környékbeli deszkaparkban időző deszkás fiúk, onnantól kezdve pedig miya pontosan tudta, miként üsse el a szerda esti, szabadban töltött óráit.

természetesen a szorongása megakadályozta abban, hogy azt a bizonyos pályát használja gyakorlási területként, ahol rendszeresen tömörülnek a környék jobbnál jobb gördeszkásai – ebből kifolyólag miyako általában csak körbegurulta a várost, igyekezve olyan útvonalakon közlekedni, ahol nem tartózkodik túl sok ember. ám amint egy alkalommal valamivel kijjebb merészkedett a város külső határánál, mint alapjáraton szokott, káprázatos felfedezést tett; egy szinte teljesen üresen árválkodó, mégis kifogástalan állapotban lévő gördeszkaparkra bukkant, ahol közel minden alapvető deszkás akadály megtalálható volt a rámpáktól kezdve a korlátokig.

onnantól kezdve miyako rendszeresen látogatta a parkot magányos estéin. kezdetben mindig gyomorgörccsel közelítette meg, attól tartva, talán mégsem olyan elhagyatott, ahogy azt ő gondolta, és már előre rettegett, hogy ezúttal nem lesz egyedül – azonban minden alkalommal megkönnyebbülve tapasztalta, hogy senki sem tervezi háborgatni őt és a gördeszkáját.

nem kellett hozzá sok idő, hogy a hely miyako önkényesen kijelölt komforthelyévé nője ki magát. habár egyedül nem mentek zökkenőmentesen a legalapvetőbb trükkök sem, ami miatt gyakran felforrt az agyvize, a lány mégis élvezte a minőségi egyedüllétet, és semmiért sem cserélte volna el azt: a gördeszka kerekeinek hangja, az egyre gyorsabb tempójú gurulás, a pofáraesések trükközés közben és az azok következményeként szerzett horzsolások, valamint az egész parkot beragyogó naplemente képezik a mai napig miya szerda estéinek alappilléreit.

miközben a pálya felé tart, a lány gondolatban újra és újra maga elé képzeli az ugratás lépéseit és mozdulatait. videókon a legkevésbé sem tűnik bonyolultnak, hiszen ez az egyik legalapvetőbb, még csak trükknek sem nevezhető dolog, amit minden deszkásnak illik legalább alapszinten elsajátítania. és miyako pontosan emiatt örül kiváltképp, hogy senki sem látja a szerencsétlen, kétballábas trükközési kísérleteit.

a csendtől visszahangzó gördeszkaparkhoz érkezve még utoljára végigtekint az ürességgel teli placcon, mielőtt a betonhoz csapva deszkáját, felpattan és száguldani kezd. a friss oxigén mellett kitölti tüdejét azt a bizonyos, féktelen szabadságérzet is, amit ezek a pillantok ébresztenek benne. miután úgy érzi, kellően feltöltődött, hosszasan kifújja a levegőt, és ugratásra készen helyezkedni kezd a deszkán. a szíve azzal a lendülettel máris hevesebb tempóra kapcsol.