𝐌𝐎𝐎𝐍𝐑𝐈𝐒𝐄. ఌ 𝗼𝗻𝗲-𝘀𝗵𝗼𝘁𝘀 ꧂

୧ *·˚ 𝐫𝐚𝐢𝐧𝐝𝐫𝐨𝐩𝐬┆𝐤𝐲𝐚𝐧 𝐫𝐞𝐤𝐢 ↰

— ❝ do you know how much i... ❞

⁝ ⊹ 𝙩𝙝𝙚 𝙡𝙤𝙬𝙡𝙞𝙛𝙚 𝙧𝙚𝙙𝙝𝙚𝙖𝙙 𝙬𝙝𝙤 𝙝𝙖𝙣𝙜𝙨 𝙖𝙧𝙤𝙪𝙣𝙙 𝙨𝙣𝙤𝙬. ⁝

a fiú kifejezéstelen arccal mered a kezében tartott telefonra, amelynek kijelzőjén éppen a legjobb barátja zakózott egy nagyot az imént: már vagy órák óta kísérletezgetett egy ollie-val, azonban gördeszkája makacsul kicsúszott a lába alól, újra és újra.

reki szívét mintha a videóbeli langa minden esésével egyre apróbb szilánkokra zúzták volna. újra és újra.

mikor maradtam ennyire hátul?

a vörös hajú fiú kezei megremegnek, majd frusztráltan az ágya végébe hajítja a telefont. merev tagokkal simul háttal a falnak, miközben merengő tekintetét az ablakra tapasztja – még mindig esik.

kristálytisztán emlékszik a csupán egy órával korábban történtekre. langa összetört ábrázata makacsul beleégette magát a retinájába, reki pedig képtelen eldönteni, mi miatt emészti jobban a bűntudat: amiatt, hogy nonszensz, ostoba álmokat kerget annak reményében, hogy egyszer felérhet a barátaihoz – hogy egyszer elérheti azt a falra firkantott nyavalyás, piros csillagot –, vagy amiatt, hogy langa úgy nézett rá, mintha neki semmit sem számítana ez az egész. mintha a legkevésbé sem érdekelné, hiszen miért is érdekelné, mikor összemérheti az erejét a legkirályabb, legmenőbb gördeszkással, adammel?

rekinek már csak a férfi puszta gondolatától is összeszorul a gyomra. fájdalmasan összegörnyed, míg térdeit mellkasához húzza és magához öleli őket. abban a pillanatban mindennél és mindenkinél jobban utálja magát. nem langára haragszik, a legkevésbé sem. és nem csak azért, mert képtelen lenne rá, hanem azért is, mert tudja, hogy langa sosem cseszne ki vele szándékosan. valószínűleg ezúttal is csak egy nevetséges félreértés áldozatául estek mindketten.

azonban, miközben továbbra is bambán mered ki a esőcseppekkel díszített ablakon, reki egyszerre végtelenül tehetetlennek érzi magát.

— ❝ hey, langa... how can you jump so high? ❞

végső elkeseredésében az ablaküvegen versenyt futó cseppek számlálásába kezd.

egy, kettő, három. – azt hittem, elég jó vagyok.

reki reszketeg levegőt vesz. a mellkasa kegyetlenül szúr, a könnyeit azonban még képes valahogy visszatartani. ami azt illeti, valójában nem is érti ezt az egészet.

nem érti a közte és langa közötti űrt, ami még nem is olyan rég nem volt nagyobb egy kisebb pocsolyánál, ami fölött különösebb erőfeszítések nélkül átszökkenhet az ember; ám ez az ártalmatlan kis pocsolya már-már nevetségesen rövid idő alatt grandiózus óceánná nőtte ki magát, reki pedig egy ponton úgy érezte, a víz magával ragadta, és már maga sem tudja, mióta fuldokol a sós hullámok rengetegében.

négy, öt, hat. – nem érti, miért fakadt ki olyan durván korábban.

hiszen nem is langa tehet erről. nem az ő hibája, hogy reki eltörpül mellette. nem az ő hibája, hogy vajmi néhány hónap alatt eljutott egy olyan szintre, amiről reki csak álmodni mert, amióta csak gördeszkázásba vágta a fejszéjét. ő csak érezni akarja, amit langa érez – azt az önfeledt, zabolátlan izgatottságot, ami a kanadai fiú szemeinek csillogásában tükröződik vissza minden alkalommal, mikor lehetősége adódik megmérettetni magát valakivel. rekiben ekkor tudatosul csak igazán, mennyire különböznek langával.

hét, nyolc, kilenc. – nem érti langát, nem érti langa nézését, nem érti langa szavait.

nem érti, hogy tud őszinte csodálattal és büszkeséggel nézni a kanadai fiúra, miközben belülről szinte élve felfalja a teljes semmisség érzete. soha senkihez nem kötődött még ennyire, ez pedig amennyire boldoggá teszi rekit, olyannyira meg is ijeszti. a két fiút láthatatlan, megmagyarázhatatlanul szoros szálak fűzik egymáshoz, reki mégis képtelen elnyomni magában a késztetést, hogy minél messzebb taszítsa magát langától, és ezzel egyúttal langát is magától. csak és kizárólag langa érdekében... hiszen mit gondolnának róla, hogyha egy ilyen lúzerrel látnák lógni, mint reki?

tíz. – nem érti, hogyan gondolhatta egy percig is magáról, hogy valaki.

— ❝ you and i aren't... a good match anymore. ❞

°.✩┈┈∘*┈🌙┈*∘┈┈✩.°

[cr; insta: @sk8xreki]