𝐌𝐎𝐎𝐍𝐑𝐈𝐒𝐄. ఌ 𝗼𝗻𝗲-𝘀𝗵𝗼𝘁𝘀 ꧂

୧ *·˚ 𝐭𝐡𝐞 𝐬𝐭𝐨𝐫𝐲┆𝐤𝐲𝐚𝐧 𝐫𝐞𝐤𝐢 𝐱 𝐡𝐚𝐬𝐞𝐠𝐚𝐰𝐚 𝐥𝐚𝐧𝐠𝐚 ↰

❝ and when i was younger, i knew a boy and a boy ❞

– pff, ennyire nem lehetsz béna!

a vörös hajú fiú jóízűen felkacagott, míg langa puffogva feltápászkodott, és kezébe vette a gördeszkát, ami már vagy ezredjére csúszott ki a lábai alól. elszontyolodva, mégis buzgón kezdte forgatni a kezei között, azt remélve, hogy megleli azt az apró hibát, ami a folyamatos elzakózásaiért felelős.

– az nem lehet, hogy mindig elesek... biztos ezzel van valami baj – motyogta a kék hajú az orra alatt. a következő pillanatban valaki jó erősen hátba vágta, mire langa megilletődve kapta fel a fejét, hogy egy szélesen vigyorgó rekivel találja magát szemtől-szembe.

– nyugi, semmi baja! se a deszkának, se neked! könnyűnek tűnik, de még ezt a trükköt is naaaaagyon sokáig tart megtanulni. még nekem sem megy teljesen jól! emlékszel, milyen sokat estem pofára, nem? de ez sose baj, mert idővel egyre jobbak leszünk, mind a ketten!

langa csillogó szemekkel bámult a barátjára: reki ezúttal is valósággal ragyogott, a kanadai srác szíve pedig mintha a torkában dobogott volna.

– reki... két hét múlva lesz a szülinapod, ugye?

– hm? aha, nemsokára én is tizenkettő leszek, mint te! de miért kérdezed?

– addigra megtanulok ollie-zni.

– micsoda? ne már, haver! ezt kapom ajándékba? bénaaa! – a vöröske ismét nevetésben tört ki, azonban mihelyt langa elszánt tekintetét látva tudatosult benne, hogy barátja nem viccelt előző kijelentésével, gyengéden elmosolyodott. – hát, ezesetben számítok rád. tudom, hogy menni fog, langa! biztos vagyok benne!

reki kinyújtotta a kezét langa felé egy kézfogásra. a közös kis rituáléjuk végén a két fiú jelentőségteljesen összemosolygott.

❝ best friends with each other, but always wished they were more ❞

reki panaszosan felnyögve borult az előtte heverő, nyitott könyvre. egyre türelmetlenebbül várta langát, aki úgy tűnt, nem sieti el a dolgokat, hiszen már lassan fél órája, hogy telefonáltak, és a kanadai fiú még mindig nem érkezett meg. reki kelletlenül konstatálta, hogy egymaga képtelen megoldani az angolháziját, hiába foglalatoskodott vele kitartóan az elmúlt harminc percben.

– megjöttem! – langa pihegve esett be reki szobájának ajtaján, mire a vöröske látványosan felsóhajtott – félig feldúlt volt, félig viszont úgy érezte, egy sziklakert gördült le a szívéről.

– végre már, azt hittem megkattanok ettől a baromságtól! – reki felpattant, langát a karjánál fogva odarántotta maga mellé az asztalhoz, és lenyomta a székre. – szóval nem vágom ezt, ezt, meg ezt sem, ezt meg még feleannyira sem...

langa szemforgatva elfojtott egy mosolyt. semmi kétség, a tanulást illetően reki egy kivételesen nehéz eset volt, a kék hajú fiú mégis mindennél jobban élvezte a hosszas tanulós délutánjaikat, amik gyakorta tanulós estékbe, éjjelekbe fordultak. egyszerűen semmiért nem cserélte volna el azt az időt, amit rekivel tölthetett, legyen szó tanulásról, gördeszkázásról, vagy bármi másról.

– hmm. azt hiszem, van egy ötletem. – reki eltűnődve vakarta meg fejét tollának végével. – tehát a boy a fiú... a friend pedig a barát... – büszkén felcsillanó szemekkel pillantott langára. – tehát you are my boyfriend!

langa először fel se fogta, amit reki mondott, az arca azonban a piros összes árnyalatát magára öltötte.

– oké, oké, asszem megvan! – lelkendezett reki, aztán belefogott az írásba. – langa is my classmate and my boyfriend, we always skate together...