Egy öregember meséi

Hol is kezdjem?

Kedves Unokám!

 Bármennyire is bánt, és fáj, amit most le kell ide írnom, meg kell tennem. Szeretnék melletted lenni, mire elég érett leszel ahhoz, hogy ezt a történetet elolvasd. Ám félek, gyermekem, erre már nem kerülhet sor. Érzem, hogy napjaim bizony már meg vannak számlálva. Megteszem hát, mi tőlem telik, és megpróbálom befejezni ezt a mesét. Vagyis… addig eljutni, ahol most tart. Hidd el kedvesem, mire te felnősz, a történetnek még mindig nem lesz vége, s majd a te feladatod lesz, hogy ott folytasd, ahol nekem abba kellett hagynom.

 Hogy mi mindent rejt is ez a könyv, legyen meglepetés, de idővel, ahogy egyre több mindent olvasol majd, megérted, miért is kellett ezt nekem papírra vetnem. Bár ott lehetnék melletted, hogy elmagyarázzam, hogy válaszoljak a kérdéseidre, de csak azt mondhatom, hogy az úton, melyen én most elindítalak, nélkülem kell végig menned. De nagyon jegyezd meg, hogy ez nem jelenti azt, hogy egyedül is kell haladnod bármikor is. Csupán csak rajtad áll, hogyan éled életed, belelépsz-e azon nyomokba, melyeket én hagytam magam mögött, vagy egy új ösvényt jársz majd be. Sok jó út van, gyermekem, s sok úttal lehet célba érni. Hogy mi is az a cél, melyet el kell érned, sokszor egészen addig nem is tudod, míg el nem éred. Tehát ne csüggedj. Fontos, hogy tudd, mindig van kapaszkodó, mindig van megoldás, mindig van egy olyan út, mely kivezet a sötétből, mellyel újra fénybe léphetsz, mellyel ismét a cél felé indulhatsz.

Ne felejtsd el, bár nem fogok melletted sétálni, szívedben örökké ott leszek, s vigyázni fogok rád. Ahogy egykoron, rám is vigyáztak. Szíved sokszor fog sajogni, sokszor fog összetörni, lelked is olykor majd besötétül. Ám csupán csak rajtad áll, képes leszel-e elfogadni mások gyógyító erejét, hogy ismét teljes légy. Remélem, hogy a történeteim, melyeket most papírra vetek, megmutatják majd az irányt, merre indulj, s végig segíteni és vezetni fognak majd utadon.

Ahogy körülnézek itt a környéken, olyan nyugodt minden. Csend van, béke, az erdőben susognak a fák, madarak énekelnek. Mintha a nyugalom forrása maga a világ lenne. Bár így lenne. Mikorra te megszületsz, remélem, valóban béke lesz, még ha törékeny, és könnyen elillanó is.

A föld, ahová születni fogsz, most vágtató tűzlovak patájától porzik. A fű már rég kiégett, s a tűz, mi által a világ egy része elenyészett, nem bír lenyugodni. Félek gyermekem, hogy nehéz életed lesz.

Sok minden történt, mióta én voltam kisfiú. Mikor egészen kicsi gyermek voltam, éppen csend honolt Darien földjén. S mikor útnak indultam szerencsét próbálni, még mindig csend volt. Már, amennyire egy ilyen hangos nép, mint a mienk is, csendben lehet. Történetem valahol ott kezdődik, midőn is épp kilépni szándékoztam egy jó nagy bugyor zsákmánnyal a Fekete Sas kocsmájából, s a közeli Lángháború épp kitörni készült…