Egy öregember meséi

Egy rejtélyes kölyök

Leeteuk miután elhagyta az erdőt, s elköszönt a kis tigristől, Dierrától, egy pillanatra megállt gondolkodni. Nem tudta mi tévő legyen. A helytartó és a papnő már messze járhattak, legfeljebb a kihűlt nyomukat követhette volna, ha megtalálja. De válaszok nélkül menni vissza… Bár Donghae rosszul viselné, ha az őrző a karjában halna meg. Ahogy azt is, ha az idősebb a „Miért?” kérdésre csak hallgatással tudna válaszolni. Elmélkedéséből patadobogás rázta fel. Felmászott gyorsan egy fára és a lombkorona mögé bújva leskelődött lefelé. A dobogás nem vágta hangja volt. Csupán lépésé, de több lóé. Vagyis vagy feladták, vagy megszerezték, amit akartak. A hangok lassan alakot öltöttek. Susmogó beszédhangok keltek szárnyra a fák között. Leeteuk nem értette a szavakat, de a hangulat alapján nyilván nem valami túl vidám téma volt terítéken. Vagyis nem jártak sikerrel. A fiú megkönnyebbült, a papnő elmenekült. Elég időt nyertek neki, bár alighanem ez egy őrzőjének az életébe került. Drága menekvés. Ő sosem tudná feláldozni egy társát a saját érdekében, de azt is tudta, hogy nem a papnő cipőjében van, és rengeteg részletet nem is tud. Pontosabban, semmit sem tud. Még.
Ahogy a helytartó és katonái közelebb értek, arcukról elégedetlenség és némi félelem is visszasütött. Pont az a fa felé haladtak, ahol ő elrejtőzött. Ez adott neki egy kis esélyt hallgatózásra, de nagyon kellett figyelnie, hogy semmilyen gyanús neszt ne csapjon, különben észreveszik és akkor vége az útjának. A helytartó nem beszélt, s a közvetlenül mögötte lovagoló katonák sem. Zúgolódás volna a követők között? A sor vége felé már kezdett kivehető lenni az elhangzott beszéd.

-Ezt mégis hogy érted te gyáva?

-Én gyáva? Azzal az erővel szemben bárki megfutamodott volna!

-Ha olyan erős, miért kellett hátra hagynia egy emberét, akit mellesleg nem is volt nehéz elintézni?!

-Ugyan fiúk, erősen kétlem, hogy az az őrző halott! Nyilván ezért merte nyugodt szívvel hátrahagyni!

-Na jó, de így mi lesz azokkal, akik elfutottak?

-Vissza nem térhetnek, az biztos…

Leeteuk nem mozdulhatott meg, hogy többet is halhasson tőlük, így kénytelen volt csupán ennyit megemészteni. Miután elhaladtak még egy ideig nyugton és csendben maradt, hátha esetleg nincsenek még elég messze, ám később útnak indult ő is vissza a városba. „Ezek szerint többeket futásra ösztökélt a papnő ereje és így árulóvá is váltak… Nem lehet olyan nagy a lojalitás ennek fényében a helytartó felé…” Valami mozgolódott ebben az országban. Akkoriban bár konkrét céljuk nem volt a fiúknak, hogy merre menjenek, minél messzebbre és messzebbre tartottak. Persze, ha találtak egy helyet, ahol befogadták őket, akkor ideig-óráig még maradtak is. Ám sehol nem találtak olyan helyre, melyet őszintén otthonnak hívhattak volna. Remélték és bíztak benne, hogy ez majd valamikor megváltozik.
Leeteuk lassan és lehetőleg minél kisebb zajt csapva haladt a város felé, mikor nyihogás és kardcsikorgás csapta meg a fülét. Egy pillanatra nagyon megijedt, hogy esetleg Donghae jött be az erdőbe utánuk és bosszútól elvakult szemmel rárontott a helytartóra. Rohanni kezdett. Ám, ami a szeme elé tárult, nem kicsit lepte meg. Egy kölyök rohangált fel-alá a katonák előtt, kivételes ravaszsággal cselezve ki őket. Néhány katona még le is csapta egymást, holott a kölyköt célozták. „Elképesztő” gondolta. Nagyon fiatalnak tűnt a fiú, még talán a felnőtt kort sem érte el, ennek ellenére bravúrosan kerülte ki a támadásokat- tehát átélt már egyet, s mást. A katonák sorra kiáltották, hogy kapják el, fogják meg, tolvaj, ellopta a kelyhet. Mégis Leeteuknek eszébe sem jutott volna a helytartó embereinek segíteni. Őt még nem is vették észre. S jobban átgondolva a helyzetet a katonák sem küzdöttek teljes odaadással, bár ezt jól leplezték. A kölyök egy közeli hegy lábához igyekezett, feltételezhetően egy barlanghoz. Hősünk követte őket anélkül, hogy felfedné kilétét és ottlétét. Megnyugodva, hogy nem társa vetemedett öngyilkos küldetésre már nem volt oka nyílt harcba bocsátkozni. Ám oldalát nagyon furdalta a kíváncsiság. Tudni akarta mi lehet az a kehely, amit a kölyök ellopott, ki az a kölyök tulajdonképpen és mi ez az egész, ami itt folyik. Ahogy a hegy lábához értek, a fiatal felugrott egy kiálló fa vaskos és korhadt gyökerére, majd a másik oldalon leugorva eltűnt. A katonák próbálták keresni egyik oldalon, a másikon, ásták a földet, csapkodták az indákat, de semmi. Valami rejtett ajtó lehetett a gyökér alatt, viszont mivel nem tudták mit és hol kéne keresniük, így megtalálni sem találhatták meg. Kis idő múltán feladták, és a helytartó parancsára összeszedték soraikat és ismét elindultak hazafelé. Leeteuk várt, míg teljes lett a csend, majd ő is szemügyre vette a kiálló nagy gyökeret. Nem látott semmit. Majd a háta mögül hirtelen zajt hallott. Megperdült, de egy karddal találta szemben magát.