Egy öregember meséi

Egy kaland kezdete

-Kérem Úrnőm, visszakapta, mit Öntől elloptak, így tehát nem érte kár. Messziről jött, hontalan utazók vagyunk, s talán nem is lát minket soha többé. Engedjen el minket- s kezével a másik a fejét is lehajtásra késztetve várta az ítélet meghozatalát.

-Honnan jöttök?- tette fel a kérdést a hölgy. Hangja kellemesen csengett, nem tűnt sem haragosnak, sem megvetőnek, sokkal inkább valóban kíváncsinak.

-Darien földjéről indultunk réges-régen, Úrnőm.

Mind a hárman meglepetten néztek vissza a két utazóra. Mindenki tudta, hogy az a föld már régen elpusztult. Ahogy azt is tudták, nagyon messze van. A hölgy megenyhült.

-Nagyon rég lehettek már úton, s nehéz éltetek lehetett. Bármit is keressetek, remélem megtaláljátok. De fogadjatok el egy tanácsot. Bármily befogadó és megbocsátó nép is a Shakan, ellenséggé lehet tenni. S azt nem akarjátok. Legyetek hát nagyon óvatosak.

Majd egy pillanatnyi szünet következett. Leeteuk érezte magán a papnő tekintetét. Élt régen Darien földjén egy törzs, mely Garin fiainak nevezte magát. E törzs leszármazottai közül bár sokan képesek voltak elmenekülni a pusztítás elől, nem gyűltek újra össze más földön, hogy ismét egy törzs legyenek. Nemes lelkű, hű harcosok voltak, több legenda szólt egykori hőstetteikről. Leeteuk származása a papnő számára egyértelmű volt. Kérdés csupán a másikat övezte. Szerencsére, ezt most senki sem akarta firtatni.

-Eli, Eunhyuk, induljunk!- adta ki az utasítást a hölgy, miután pár pillanat erejéig még egyszer végig mérte a két másikat. A két szőke, mélybarna szemű, kivont kardú őr leengedte fegyverét. Megvetően tekintettek a tolvajra, kinek társa nem engedte, hogy fejét felemelje. Miután hátat fordítva ott hagyták őket, Garin fia elengedte a másikat.

-SajnálomTeukkie, ne ha…- de nem bírta végig mondani, akkora taslit kapott.

-Elment az eszed, te átkozott?! Lopsz egy Shakan papnőtől?! Tudod te, hogy mekkora szerencséd volt? Loptál volna el inkább még egy sárkánytőrt, az sem lett volna olyan veszélyes!

-Hiszen teljesen megértő volt, és szerintem nem is öletett volna meg akkor sem, ha te nem jössz.

Leeteuk lenézően tekintett vissza barátjára. Nagyon is jól tudta, mi keltette fel a papnő érdeklődését. Bár tény, hogy nem túl gyakori, hogy a lefejezés előtt kérdeznek az ilyen űrnők, s nem utána.

-EgyShakan papnő olyan hatalommal bír, melyet még soha nem láttál. Többségük népük kedvességével ellentétben kegyetlen. Megvan az oka, hogy ezen a földön miért van olyan nagy béke. Nem szép szavakkal érték ezt el, s a látszat bizony csak, hiszen nem is szép szavakkal tartják fent.

Hirtelen közelebb lépett Donghae-hoz, átkarolta, s homlokukat összeérintette.

-Nem hiszem, hogy képes lennék folytatni az utat, ha közben elvesztenélek téged. Kérlek, add meg nekem, hogy veled együtt érhessek célba!

Elcsukló hangja nem kis bűntudatot ébresztett a tolvajban. Nem szokott ebbe belegondolni, hogy mi lenne, ha…?

-Nem ígérhetem meg, hogy többet nem lopok, de azt igen, hogy ezentúl még jobban odafigyelek, hogy kitől veszek el bármit is.

-Azt nagyon erősen ajánlom is. Szükségem van rád, Donghae!

Még pár pillanatig álltak ott, de aztán tovább indultak.

-Keressünk egy szállót éjszakára. Az utcán még sem maradhatunk- szólt Leeteuk.

-De hát még előttünk a nap nagy része. Nem érünk erre rá?