Az életem teljesen a feje tetejére állt miután a nagymamám meghalt. Távoli rokon volt anya egyenesem utálta és apa sem látogatta már annyit az anyját.
Még is egyszem unokájaként én örököltem mindenét. És amikor hallottam egy lehetőségről, hogy kiszakadjak az örökös mókuskerékből már pakoltam is a dobozokat a kocsimba.
Valahol mélyen mindig is tudtam, hogy ez a Seouli nagy város nem nekem való. Valahol mélyen izgatott voltam, mint egy gyerek mégis álca mögé rejtettem mindent.
Elbúcsúztam a szüleimtől és attól a néhány embertől, akik udvariaságból kérdezték csak meg, hogy hová megyek és neki vágtam a hosszú utazásnak.
Hangosan szólt a zene a kocsiba és a napszemüvegem segített abban, hogy eltakarja a szúró napot szemem elől.
Egy idő után már csak a sűrű és hosszú erőd húzódott mellettem így a legelső tábla mellett megálltam. Lassan kiszálltam, hogy végig megnézzem mit is ír a tábla.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mosolyogva bólintottam hiszen jó úton járok. A betűket néztem és mosolyogva szálltam be újra az autómba.
Nem kellett sokáig mennem és a házak is feltűntek a látóterembe. Imádtam a hangulattát ahogyan az embereket egymással beszélgetni az udvaron egy bögre kávéval és nem rohantak a dolgukra.
Rengeteg fürkésző tekintett követett végig. A mellettem kihajtogatott térképre néztem, hogy megtaláljam pontosan merre is kell mennem.
Közel a város szívében, de még is inkább mellette helyezkedett el egy házikó. Leparkoltam a járda szélén és sóhajtva néztem a nagyanyám után örökölt házam.
Kiszálltam az autóból és a kezembe vettem egy dobozt miközben a kulcsot húztam elő a zsebemből. Lassan az ajtóhoz botorkáltam.
Egy két emeletes kis ház. A földszinten van egy nappali és konyha, fürdő és mosdó. Az emeleten egyetlen hálószoba és egy kis fürdő.
Bólintottam és bepakoltam mindent. Sokáig rendezgettem a bútorokat és a cuccaim kicsomagolása is sokáig elhúzódott.
Hoztam magammal egy kis ételt a hűtőbe, hogy ne keljen már az első nap ide-oda szaladgálnom, hogy megtaláljam a boltot, amit keresek.
A térképen azt mutatja, hogy ez a kisvárost rengeteg erdő veszi körül és messze van csak a következő város. Még is van rendesen áram, internet.
Az út viszonylag hosszú volt ezért a telefonom teljesen lemerült. Gyorsan feltettem tölteni miközben húst próbáltam sütni a régi tűzhelyen.
Biztos vagyok benne, hogy ezt kifogom cserélni, de egyelőre jó lesz. Késő este lett és a kanapéra ültem miután gondosan bezártam az ajtót.
A szemem megakadt egy kályhán. Mindig is akartam egy ilyet amikor gyerek voltam. Gondolkodás nélkül felálltam és tűzifát pakoltam bele.
Kezembe fogtam egy képet. A régi kollegáim voltak rajta, akik egyáltalán nem szerettek. Sőt az összes képről lekaparták a fejemet és kivágtak a képről.
Úgy érzem, hogy ez az új környezet jót fog tenni nekem a rengeteg terror után végre talán boldog leszek. És anyám szavaival élve lesznek pajtásaim.
Halkan nevettem. Hiába vagyok felnőtt 23 éves. Az anyukád a barátaid pajtásoknak fogja hívni. Megtöröltem a szememet és a tűzbe dobtam a képet.
Muszáj lezárnom ezt az egészet. És ez a hely nem is olyan vészes. Azt hiszem olyan embereknek tervezték, mint én. Magányosan, csendes.
