Dᴜsᴋᴡᴏᴏᴅ

𝙀𝙥𝙞𝙨𝙤𝙙𝙚 𝟰

Talán az lett volna az ésszerű döntés, ha hátat fordítok és elfutok haza aztán összeszedem az összes cuccomat autóba ülök és elmegyek innen jó messzire.

Még sem ezt tettem.

A lábaim lefagytak és az agyam folyamatosan kattogott hogyan tovább.

Talán csak egy álladat támadta meg és még életben van.
De ha nem akkor ez azt jelenti, hogy az állat vagy a gyilkos a közelben lehet még...

Óvatosan körbe pillantottam. Izzadt a tenyerem és kihúztam a fülhallgatóm, amit a tenyerem között szorítottam.

Nedves volt a testem és a hajam is, amit hátra simítottam.
Próbáltam nem zajt csapni miközben félig megfordultam –de nem hagytam figyelmen kívül a faházat– hogy magam mögé nézzek.

Az összes sötét helyet alaposan végig kémleltem, de nem láttam se állatot és se gyilkost.

Folyamatosan füleltem és bevallom a lábaim is remegtek.
Nem tudhatom, hogy a faházban nincs-e bent valaki.
Úgy értem a holttesten kívül.

Szívem hevesen vért egy ütemet, ami túl heves volt és hangosan még ahhoz képest is, hogy futottam az elmúlt egy órában.

Valamiért megindultam a házhoz. Lopakodva tettem a lábam a másik elé.

A vér a faház oldalán már megszáradt és sötét volt. Sokkal inkább barnának tűnt.

Nem nyúltam semmihez mert a rendőrség biztosan gyanúsítottként kezelne.

Olykor magam mögé pillantottam mert féltem. Rettentően féltem, de azt hiszem a kíváncsiság még így is erősebb.

A faház ablakához siettem. Az egyik ablak le volt takarva valamiféle takaróval, amitől semmit se láttam. Át siettem a másik oldalra.

Koszos volt az ablak, de azért be lehetett látni valamennyire.
Hátulról sütött a nap ezért két kézzel adtam árnyékot és benéztem.

Egy pillantást vetettem a szobára aztán öklendezve, megrémülve és ijedten futásnak eredtem miközben egy gondolat járt a fejemben: Bárcsak állat tette volna...

***

- Jó napot! - zihálva támaszkodtam a recepciós pulton. Biztonságban éreztem magam, de a gyomrom még mindig bukfenceket vágott.

A képek újra és újra bevillantak elmémbe és képtelen vagyok elfelejteni a szomorú és ijedt tekintetét.

Talán zöld lehetett az arcom, amikor felnéztem mert a férfi egy műanyag edényt tolt elem aztán a WC-be vezetett.

Nem mondott semmit amikor a WC felé térdeltem és kihánytam mindent, amit egész életemben valaha ettem.
Szerintem többé nem is tudok enni.

- Egy gyilkosságot szeretnék jelenteni. - suttogtam miután megtöröltem és kiöblítettem a számat.

Egy székbe ültettek miközben a férfi, aki most egy asztal és egy gép előtt ült folyamatosan pötyögött valamit a gépen.

Végig vezettem a tekintetem ezen a helyen.
Nem volt sok asztal talán csak négy vagy öt. Egy kis városba azt hiszem még ennyi rendőr is sok.

A szórólapok mellet eltűnt személyek képei voltak kitűzve. Pontosan három kép.
Nem lepődtem meg amikor Taehyung arcát is ott láttam.
Aztán megpillantottam azt a szempárat, amit abban a házban láttam.
Csak hogy itt vidám és boldog volt.

Azonnal felálltam és letéptem a szórólapot.
A rendőr elé toltam miközben az asztalán támaszkodtam.

- Ezt a lányt láttam a faházban. Hannah-t láttam ott biztos úr! - olvastam el a papíron a nevét a hölgynek. - Mondtam már hogy az erdőben. -