Grimmauld tér 12. - Befejezett -

Grimmauld tér 12.

    A Grimmauld tér 12 szám alatt ismét összegyűl ma este a Főnix Rendje. Minden tag lassan megérkezik hopphálózaton keresztül vagy a titkos ajtón át. A Weasley család is megérkezik hangos zsivajt hozva a házba. Az ikreket hirtelen támadással ölelem meg, szívemből örülök, hogy itt vannak. A két fiú igen erős érdeklődést mutat mindenféle csínytevésem iránt, s én az övéik iránt szintúgy. Így a legtöbbször karöltve járjuk a házat és tervezzük a következő tréfánkat.

–Úgy gondolom, ideje nekünk is lemenni, nehogy elkéssünk! – imitálja George édesanyja hangját. Lefelé sétálva a lépcsőn a konyhaajtót zárva találtuk. Odanyúlok, de a védővarázslat azonnal felizzott és felforrósította a kezemet.

–Au! Ez éget! Kizártak minket? Ez nem igazság! – méltatlankodom

–Ez nem ér, mi is a rend tagjai vagyunk és betöltöttük a tizenhetet! – kiabál Fred. Ekkor Molly jelenik meg az ajtóban.

–Ti hárman! Lehet, hogy a rend tagjai vagytok, de rendszeres felfordulást csináltok a gyűlésekből, ezt nem tűrjük. Vacsoránál találkozunk! – azzal a mozdulattal be is csukja az ajtót.

A meglepettség csupán, pár másodpercig ült ki az arcomra.

–Fred, George. Mit szólnátok, ha meghallgatnánk egy kis zenét? – kaján vigyorral az arcomon átvágok a két magas srác közt egyenesen a konyhával szomszédos szobába. A falai telis tele apa által kedvelt bandák és énekesek majdhogynem összes lemezével és egy ősrégi lemezjátszó áll a sarokban. Az albumok közt keresgélve megtalálom a tökéleteset.

– Mit szóltok ehhez? – kiveszem a helyéről és feléjük nyújtom. Ők alaposan megvizsgálják, azt forgatják a kezükben, de arcukon továbbra is az értetlenség áll. –Adjátok, mutatom, így működik. – Kiveszem a tartóból és a lemezjátszóba beleteszem. Lassú dallamokkal elindul Neil Diamond Sweet Caroline című száma.

–Várjátok ki a refrént! Sokáig ezzel idegesítettem apát. – intem le őket mikor a lassú dallamtól elfintorodnak – Csak énekeljetek velem! –

A zene egyre gyorsabb és pergősebbé válik, ami nekik is kezdi a kedvüket meghozni.

–Hands, touching hands Reaching out, touching me, touching you Sweet Caroline Fuck Fuck Fuck Good times never seemed so good – teljes beleéléssel éneklem a dal refrénét, úgy ahogy én kiegészítettem pár évvel ezelőtt, mikor hallottam, ahogy apa ezt motyogja a zeneszám alatt.

Felszabadulva kezdek el táncolni Fred elkapja a karom és magához húzva kezd táncolni miközben egyikünk se hagyja abba az éneklést. A következő refrénnél már ők is becsatlakoznak körbezengi az egész házat a hangunk.

Mind eközben a következő beszélgetés folytatódik a hallottam Grimould tér 12 ebédlőjében.

– Ez mi Sirius? – kérdezi Remus a tompa zajra felkapva a fejét. A szoba elnémult és mindenki fülelt, mikor meghallották a zenét a szomszédos szobából.

–Nos, úgy tűnik Alexa és az ikrek. – állapítja meg lemondó hangsúllyal Sirius.

–Talán legközelebb engednünk kéne nekik, hogy csatlakozzanak. – elmélkedett Remus hangosan.

–Pontosan ezért nem engedhetjük őket, még csak gyerekek, nem fogják fel milyen súlyos veszélyben élnek. – méltatlankodik Molly

–Reaching out, touching me, touching you Sweet Caroline Fuck Fuck Fuck– zengte be az egész ebédlőt.

Sirius arcán pedig megjelent egy elégedett mosoly

–Nos, végülis az én lányom, nem csalódtam benne... Nem ismerős neked ez a zene Remus? Mintha James sokat énekelte volna. Nem? –