A spanyol Bonnie és Clyde

Kezdetek

Senkinek sem kell bemutatnom Berlint, azaz Andrés de Fonollosa-t. A híres lopásairól már mindenki hallott. Imádom apát, az anyámat pedig teljes szívemből gyűlölöm. Alicia dögölj meg! A féltestvérem ugyanúgy utálni fog, mint én téged! Anya és apa eleinte együtt loptak, de az a ribanc egyik pillanatról a másikra átpártolt a rendőrséghez és minden híres bűnözőt addig kínzott, még nem köpött el olyan infót, ami neki megfelelő lett volna. Jaj, de neveletlen vagyok! Sophia de Fonollosa vagyok, más néven Boston. 20 éves vagyok és gyémántokban utazom. Apa a 18. születésnapomra adott egy nyakláncot, azóta nem telik el úgy nap, hogy ne lenne rajtam. Egy ideje sajnos nem volt alkalmunk találkozni, vagy beszélni. Azon a születésnapomon láttam őt utoljára. Mindig, amikor a tükörbe nézek arra gondolok, hogy most büszke lenne rám. De nem is húzom tovább a szót. Had meséljem el, hogy hogyan is kerültem a professzorhoz. 

Épp egy ékszerüzletet raboltam ki, amikor hallottam a rendőrök szirénáját. Pucolnom kellett. Felkaptam az ékszereket, majd futottam egy kis sikátorba, ahol az álruháim rejtettem el. Felöltöztem, majd felvettem a parókám egy napszemüveg kiséretében. Még jó, hogy a nap úgy sütött, mint még soha, így nem volt feltűnő. Épp egy kis utcában sétáltam, amikor egy szemüveges férfi egy furgonnal utamat állta. 

-Mégis mi a faszt csinál baromarcú? -mondtam idegesen.
-Sophia, szállj be! -parancsolt rám.
-Maga honnan a francból tudja a nevem -érdeklődtem.
-Apád közeli ismerősöm, és ő kért meg rá, hogy vegyelek fel. 

Amint kimodta, hogy apám küldte, beszálltam a járműbe.

-Most elviszlek egy biztos helyre, ahol ott lesz apád és pár ember. Addig találj ki magadnak egy városnevet, amit álca ként fogsz használni. Ameddig odaérünk elmondom a szabályaink! 
Nem mondjuk ki egymás rendes nevét, csak azt a várost említjük, amit kivákasztott magának. Nincsenek személyes kapcsolatok. Ezalatt szexuális kapcsolatra gondolok. Apáddal nyugodtan ápolhatsz szoros kapcsolatot. Van egy apa-fia páros. Apádat Berlinnek hívják, de nyugodtan szólíthatod apának. Senkinek nem mondhatod el az igazi neved. Röviden ennyi lenne. Van kérdésed? -kérdezte a szemüveges idegen.
-Magát hogyan szólíthatom? -kérdeztem kiváncsian, mint egy kisgyerek.
-Én vagyok a Professzor. A keresztapád. 
-Hogy mim??? -kérdeztem kissé feszülten.
-Apáddal mi olyan kapcsolatban állunk, mint a testvérek. Sőt, igazából azok is vagyunk, csak más apától. 
-Mi a fasz. Ezt én nem értem. De ez mi a picsa? -teljesen össze voltam zavarodva. 
-Ne haragudj, hogy ezt csak így rádzúdítottam. Utoljára egy éves korodban láttalak. -éreztem a hangjában a megbánást.
-Jó, mindegy. Mikor érünk már oda? -kérdeztem.
-10 perc. Addig találd ki mi lesz a neved. 

Rövid gondolkodási idő után szinte kipattant az agyamból.

-Boston. -feleltem.
-Ez gyors volt. -mondta nevetve a professzor.
-Ez olyan keményen hangzik. -mondtam nagyképűen.

Gyorsan eltelt az a 10 perc. Egy várostól messze eső házban, akarom mondani villában voltunk. 

-Figyelj Boston! Most bemegyünk oda. Készülj fel, rád fognak zúdulni mint keselyűk a friss húsra.
-Ezzel most megnyugtattál! -mondtam szarkasztikusan.

Nyílik az ajtó...