A spanyol Bonnie és Clyde

Ismerkedés

Nyílik az ajtó... Rengeteg embert pillantottam meg szemeimmel. Csak 3 lány volt az egész csapatban. Ám, egyszercsak hírtelen megpillantottam őt... Felállt és könnyes szemekkel elindult felém. Nekem is könnybe lábadtak a szemeim. 

-Berlin! Neked meg mi a bajod? -kérdezte egy göndör hajú fiú.

Nagyjából ő is a 20-as éveiben járhatott. De itt most nem ez a lényeg. Apa hírtelen elkezdett felém futni. Lefagytam. Azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Elképesztő sebességgel közelített felém, mad amikor odaért, megállt. Olyan késztetést éreztem, hogy most azonnal meg kell ölelnem. Egy lépést tettem felé, ő egyből levette a jelem. Felkapott, mint egy másfél éves kisgyereket. Hosszú percekig nem engedtük el egymást. Ahhoz képest, hogy már benne van a korban elég masszívan képes volt tartani. Most ezzel nem azt mondom, hogy kövér vagyok, de azért van egy kevéske súlyom. Megszűnt körülöttem minden. Csak én voltam és apa. Istenem! Olyan jó újra érezni a közelségét. Amint véget ért az ölelésünk, minden szem ránk szemeződött. Eléggé kínosan éreztem magam. Azonban a professzor megtörte a csendet.

-Egy kis figyelmet szeretnék! Tudom, ez most kicsit furcsa számotokra, de.. -nem tudta végig mondani a professzor, mert apa közbeszólt.

-Rengeteg idő után újra a karomban tarthattam az én kicsi lányom! -mondta elérzékenyülve.

-Berlin! A lányod már nem tűnik olyan picinek. -mondta egy szakállas duci férfi.

-Professzor! Tudnánk beszélni? -kérdeztem zavartan.

-Persze, gyere. -utasított.

-Nagyon rossz, hogy nem ismerek senkit.

-Elhiszem Sophia. Menjünk vissza és orvosoljuk a helyzetet.

Amint visszaértünk a szobába csend lett, majd apa törte meg.

-Hát milyen modortlanok vagytok! Mutatkozzatok már be istenem!

-Én Tokió vagyok. A szőke hajú lány Stokholm, a másik csajszi pedig Nairobi. A göndör hajú srác Rió, a nagyszájú Denver, aki mögötte ül Moszkva. Ő Denver apja. A nagy dagi szakállas Helsinki, de ne is akarj tőle semmit. Jobban szereti a kolbászt, már ha érted mire gondolok. A másik selyemfiú Palermo. Vele vigyázz, kurva idegesítő. Apádat nem kell bemutatni szerintem. A másik nagyfiú Osló, ő Helsinki ikertestvére. A csendes gyilkos. Ő ott hátul Bogota, mellette Marseille. Ezek lennénk mi. Téged hogyan szólíthatunk?

-Öhm...Boston. -feleltem kissé félénken.

-Ütős név! Illik is hozzád. -mondta Tokió.

-Köszönöm szépen.

-Viszont, visszétérve Rióra. Aranyos fiú, de néha kicsit furcsa. A mosolya öl. 

-Akkor, ezt most vegyem úgy, hogy lestoppoltad? -kérdeztem nevetve.

-Isten ments! Már megvolt, de átengedem neked. -mondta nevetve ő is.

-Miről kacaráztok ennyire? -kérdezte a professzor.

-Lányos ügy! Semmi köze hozzá férfiaknak. -mondta Tokió.

Ez egy gyönyörű barátság kezdete lesz, érzem. Viszont igaza volt. Kurvára csábító a mosolya. Most ezáltal már nekem is lesz egy gyengepontom.