Tanár úr, kérem

~28

-Te maradj kint még egy kicsit!- szólt vissza Damon.
-Jó..- válaszoltam, bár ezt már tuti nem hallotta.
Mindegy,addig legalább felhívom Anyát.
-Szia kincsem, baj van?- szólt bele Anya a telefonba.
-Nem, dehogyis. Csak felhívtalak,hogy hogy vagy. Na meg bejelentkeztem, hogy élek még- poénkodtam.
-Jól van szivem, itthon minden okés. Remélem nálatok is a város másik felében- nevetett Anya.
-Igen, minden.
-Egyébként azon gondolkodtam, hogy a Tanár urat illene vissza hívni egy vacsorára.
Nagyot nyeltem. Miért vannak Anyámnak ilyen ötletei?
-Hát.. felőlem. De nem kell rendszeressé tenni. - zártam le a témát.
-Jaj dehogy! Na de menj szórakozni! Puszi kincsem!- majd kinyomta a telefont.
Lerázott. Biztos otthon van még Apa.

A házból veszekedés hangját hallottam, így hát bementem.
Damon egy nála talán 10 centivel magasabb, sötétbarna hajú, sportos alkatú férfival veszekedett.
Amint beléptem a házba egyből kiszúrt.
- Na csak nem Ő az új diák áldozatod?- kérdezte Damont a számomra ismeretlen férfi.
Új diám áldozat? Tessék?
-Christopher elég! - szólt rá Damon.
Szóval Christopher.. Talán Damon bátyja? Van hasonlóság..
-Damon...-szólítottam meg.-Miről beszél?- kérdeztem tőle.
-Nem tudom, de nem is érdekel. Épp itt az ideje amúgy is távozni! - beszélt egyre hangosabban.
-Nem meséltél neki Norarol? Ejnye bejnye. Hát nem is értelek. - feszegette Damon idegeit Christopher.
-Nora? Ő ki? -fordultam Christopherhez.
-Senki!- üvöltött rám Damon.
Sosem láttam még ilyennek. Féltem tőle.
Inkább befutottam a hálószobába és bezártam az ajtót.
Továbbra is hallgattam a veszekedésüket.
Bedugtam a fülesemet is, csak ne halljam.
De a gondolataim a veszekedést és a zenét is felülmúlta.
Ki lehet az a Nora? "Új diák áldozat?" Nem én vagyok az első? Pótlék lennék?
Iszonyatos szomorúság es düh volt bennem egyszerre.
Kihasznált. Ismeri a gyengeségeim, és azok által sikerült a közelembe férkőznie.
Én hülye! Hogy lehettem ilyen naív?

Gondolataimat hangos kopogás zavarta meg.
Hangos zene és az ordító gondolataim mellett is meghallottam.
Lehet meg is akartam, magyarázat miatt.
-Diana.. nyisd ki kérlek.
Damon hangja most nyugodt volt. Sehol semmi nyoma annak a Damonnek, aki nemrégiben üvöltözött velem.
-Kérlek.. tudom hogy hallasz engem. Ne haragudj rám. Tudom most válaszokat vársz. De a szemedbe szeretném mondani és nem egy ajtónak.
Ki akartam nyitni.. De nem tehetem. Ez is neki lenne csak egy jel, hogy bármit tesz, elnézem.

Este 11 körül elmentem fürdeni, abban a hitben, hogy már alszik, vagy legalább nem vesz észre.
Amilyen halkan csak lehetett megpróbáltam kinyitni az ajtó zárját.
Amint kinyitottam, azt hittem lebuktam.
Damon az ajtóval szemben ült, de már elaludt.
Ez volt a szerencsém.
Elindultam fürdeni, a fürdő ajtót is bezártam,ha felébredne ne jöhessen be.
Megengedtem a vízet, majd a tükör elé álltam.
Bár ne tettem volna.
A szomorúság nagyon látszik rajtam. Nem tudok tenni ellene.. Fájt a ma délutáni. Kinek ne fájna?
Amint láttam hogy a kád már majdnem tele, elzártam a csapot, majd levetkőztem és bele feküdtem.
Egész végig a Damonnel való emlékeimet láttam magam előtt.

Nem tudom mennyi ideig voltam a kádban, de miutan hideg kezdett lenni a víz, kiszálltam.
Megtörölköztem és felöltöztem.
Borzalmasan nézek ki. Most talán még rosszabbul, mint mikor bejöttem.
Holnap megkérem Damont, hogy vigyen haza. Többet nem tervezek vele beszélni. Mostanság biztosan.