Hazugságból szerelem

5

A maradék két hét az első futamig gyorsan eltelt. Charles-nak már szerdán kellett mennie Belgiumba, míg én ma, vagyis pénteken indulok.
Megbeszéltük, hogy végig a hétvége alatt együtt fogunk megjelenni ott, ahol csak lehet. A hotelben mellette van a szobám, együtt indulunk minden reggel a pályához, büszke barátnőként figyelem a szabadedzést, időmérőt meg a versenyt. Ma este pedig lesz valami vacsora, ahol szintén meg kell jelennem vele. Úgy érzem lesz lehetőségem a kikapcsolódásra.

A Belgiumba való indulás előtt gyorsan elköszöntem a szüleimtől és mentem is a reptérre. Alig vártam, hogy a lábamat be tegyem a gépre és biztos lehessen, hogy végre elhúzok innen.
Charles közben írt, hogy nagyjából mikor érkezem, még váltottunk pár szót, aztán el is köszönt, mert dolga volt.
Leszállás után a reptér kijárata felé igyekeztem, mikor jobbra megláttam a nevem egy táblán, amit egy férfi tartott. Meglepődve közelítettem feléje, rám mosolygott és köszönt.

-Jó napot, Camille! Thomas Smith vagyok, Charles küldött ön elé. Elviszem a szállodához, kövessen! - azzal össze tűrte a nevemet ábrázoló kartont, elvette a bőröndömet és elindult.
Kikerekedett szemekkel követtem, teljesen meglepődtem, hogy kocsit küldött utánam. De persze nagyon jól esett, hogy törődött velem, mégis másabb így, mint taxival menni idegenben.

A hotelnél volt egy kis kavarodás, összecserélték a szobámat egy két emelettel fentebbivel, de szerencsére még nem érkezett meg az a vendég, így gyorsan megoldották a problémát. A szobámba felérve írtam Charles-nak, hogy itt vagyok. Remélem nem kell sokáig egyedül kuksolnom, azt sem tudom mivel üthetném el az időt.
Kopogtak, ajtót nyitottam. Charles volt az, valamit pötyögött a telefonjába. Miután befejezte, fel nézett és meg is szólalt a telefonom. Tőle jött egy üzenet, hogy: "Én is".

-De bolond vagy - nevetve a nyakába ugrottam és jól megszorongattam.

-Úgy volt később végzem, de szerencséd volt - vigyorgott, miután elengedtem - Éhes vagy? - Beengedtem, hogy ne az ajtóban álldogáljunk.

-Farkas éhes, úgyhogy mehetünk - megragadtam a táskámat és a beléptető kártyát.
Le mentünk az étterembe, és egy csendesebb részén helyet foglaltunk.

-Itt nem kell aggódni a leselkedő fotósok, újságírók miatt, úgyhogy nem kell a színjáték.

-Remek, mert lesz mit játszani, ahogy ki lépünk innen - izgultam. Most nekem kell oda tennem magam. Ő van hazai terepen.

-Nyugi, csak lazán. Az esküvőn is jók voltunk, itt is menni fog - kezét az enyémre helyezte és azonnal ki rázott a hideg.

-Hát azért ott is voltak húzós helyzetek.

-De profikként bírkóztunk meg azokkal - büszkén ki húzta magát, ezzel elengedve a kézfejemet.
Kacagunk egy sort, de aztán jött a pincér az étlapokkal és elcsöndesedtünk.

Az ebéd alatt nagyjából megbeszéltük, hogy milyen is lesz ez a hétvége, mit kell tudjak, kit kell ismerjek. Mikor mi lesz. Szóval elég nagy tájékoztatót kaptam, el sem tudtam hinni, hogy két és fél napba bele fér ennyi minden.

-Remélem nem szúrok el semmit - beharaptam az ajkaimat.

-Nyugi, nincs amit elszúrj. A lényeg az, hogyha megállítanak bármelyik tv-től, laptól, ne mondj semmit. Nem kell, hogy a kelleténél nagyobb pletykaáradat induljon el. Hidd el, hogy így is elég visszhangja lesz az egésznek - elkomolyodott. Gondolom az exével átélt futamos emlékek juttak az eszébe.

-Hé, hessegtesd el a rossz gondolataidat. Koncentrálj a mostanra, oké? - próbáltam ki zökkenteni.

-Igenis, főnök asszony! - szalutált kihúzva magát, mire hangos nevetésbe kezdtem. A pincérek felkapták a fejüket, látszott rajtuk, hogy nekik nincs olyan jó kedvük, mint nekünk, így próbáltuk vissza fogni magunkat. Kisebb nagyobb sikerrel.

-Menjünk, mert hanem ők raknak ki minket - játékosan rá csaptam a karjára, aztán ott hagytuk az asztalunkat.

Egymást lökdösve, csiklintva álldogáltunk a liftben. Mikor megérkeztünk és ki nyílt a lift, Charles válla fölött egy csajt láttam meg a szobája előtt álldogálni. Charles velem szemben állt, felfigyelt, hogy zavartan nézek előre, így megfordult. Le fagyott. Egyből tudtam, hogy miről van szó.

-Hailey? - nagyot nyelt, de meg sem mozdult.

Az említett felnézett a telefonjából. Először rám nézett, láttam az utálatot a tekintetében, ahogy végig mért. A lift ajtó kezdett becsukódni, Charles oda tartott a kezét, és ki lépett. Követtem.

-Charles, végre! Beszélhetnénk? - fejével a szobaajtóra intett.

-Persze... - és el is tűntek. Én pedig ott álltam, mint egy szerencsétlen. Még fel sem fogtam a dolgokat, zavart, hogy mélyen legbelül azt kívántam, hogy bárcsak meg sem jelent volna ez a hülye p... Oké, mély levegő.
Előhalásztam a kártyámat és beléptem a szobámba. Gondolkodtam, hogy mit csináljak. Kapcsoljam be a tv-t? Pakoljak ki?
Tekintetem megakadt az asztalon lévő poháron. Bingó!

Lábujjhegyen, mintha valami bűntényt készülnek elkövetni, a falhoz lépdeltem. A poharat a falra helyeztem, a másik feléhez oda hajoltam és hallgatóztam. Mindent nem értettem tisztán, de azt hamar le lehetett következtetni, hogy kínosan próbálja kimagyarázni magát. Hogy de ő szereti Charles-t, sajnálja, hogy megcsalta, hiba volt, bocsásson meg neki és hasonlóak.
Akaratom ellenére is ökölbe szorult a szabadon lévő kezem. Reménykedtem, hogy Charles-nak van annyi esze, és nem békül ki vele.

Aztán miután Hailey érezte, hogy nem olyan könnyen megy a vissza sírás, egyből támadni kezdett. Kérdezősködött, különböző megnevezéseket használva, hogy én ki vagyok, talán ilyen hamar túl tette magát Charles a kapcsolatukon? Meg hasonló marhaságok. Leginkább a csaj idegesítő picsogó hangját hallottam, és zavart, hogy nem tudom másik felölről mi a reakció.

Hailey hallgatott egy darabig. Itt már azt hittem egy pillanatig, hogy mehetek haza, és milyen szerencse, hogy nem pakoltam ki a bőröndömet. Csak összecipzárolom, és azzal léphetek is le.

-Mocsok disznó, élj boldogan! - kiáltotta, amit egy nagy ajtócsattanás követett.

Gyorsan vissza tettem a poharat a helyére, és úgy csináltam, mintha nagyban rendezkednék be. Ki dobtam pár ruhát az ágyra, ki nyitottam a szekrényt és dúdolásztam. Kopogtak. Kiáltottam egy igent és ott állt Charles mosolyogva.

-Na mi az? - kérdőn hátra pillantottam és vártam a választ. Tisztára, mint egy ma született bárány.

-Szerintem hallottad - rám villantott egy fél mosolyt.

Akkor tisztára, mint egy két hete született bárány... Vagy ilyen mondás már nincs is.

-Mit kellett volna? - zavartan fel nevettem, próbáltam elbújni előle, gondoltam egyszerű lesz, mert a hátam mögött van és én úgyis a bőrönddel foglalkozom, de le ült az ágyra és az arcomat fürkészte.

-Ki békültem vele - törte meg a csendet. Ki kerekedtek a szemeim.

-De hát nagy mérgesen elviharzott és mocsok disznónak neve... - na baszki.

Tanuljatok tőlem a "Hogyan buktassuk le magunkat" című sorozat mai részéből.
Csendben nézett, én is őt. Aztán persze egyszerre kezdtünk kacagni.

-Remélem nem hitted el. Szerinted ki békülnék egy olyannal, aki megcsalt? Csak tesztelni akartam, hogy hallgatóztál vagy sem - nevetni kezdett, én pedig megkönnyebbülve fellélegeztem - Nem megyünk egyet sétálni?

Meglepődtem a kérdésén, mert hirtelen le komolyodott és nézett maga elé.

-Persze... mehetünk - küldtem feléje egy bátorító mosolyt, aztán elhagytuk a szobát.