Hazugságból szerelem

4

Sziasztok!

Sajnálom, hogy eddig tartott a következő rész posztolása, sajnos az elmúlt 4 hónapom nagyon nehéz volt, történt az életemben egy olyan dolog, amiből ki kellett másszak lelkileg és egyszerűen nem tudtam az írásra koncentrálni.
Szerintem mindenki egyetért azzal, hogy ez az év egy nagy rakás semmivel ért fel. Remélem mindenki jól van lelkileg és mindenféleképpen is.
Most már úgy érzem helyre jöttem, az életem is újra egyenesben. Szeretnék írni, és új történetekkel jönni. Remélem még vagytok itt velem páran. :)

Gyorsan kellett cselekednünk, hiszen a fotós már kezdett türelmetlen lenni, hogy mégis miért kell ennyit tököljünk egy egyszerű csók miatt. Ja, nekik egyszerű...
Charles kérdőn nézett rám, hogy mi legyen, de nem tudtam reagálni semmit. Csak azon kaptam magam, hogy közeledik és az ajkai már az enyémen is vannak. Egy kattanó hang, majd el is távolodott tőlem.

-Köszönöm! - azzal le is lépett a fotós.

Mi meg ott maradtunk a kissé kínos csönddel, nem tudtam mit kellene most mondjak, csak néztünk magunk elé.

-Táncolunk? - kérdezte a semmiből. Bólintottam.

Megfogta a kezemet és úgy mentünk a többi emberhez, akik épp lassúztak. Nem vagyok valami jó ebben, egy egyszerű lassúzást is eltudok rontani és nagyjából egy perc után a lábára fogok lépni.
Megálltunk a táncoló tömeg közepén, egyik kezét a derekamra, a másikat a kezembe helyezte. Még inkább zavarba jöttem, ezt pedig vigyorogva nézte.
Egy ideig csendben lépkedtünk jobbra balra, de engem kezdett idegesíteni ez a sok hallgatás.

-Köszi - nyögtem ki.

-Ugyan mit?

-Hogy neked nagyobb bátorságod volt - láttam rajta, hogy tudja miről beszélek.

-Bármit a hitelesség érdekében - próbált lazán nevetni, de csak az lett a vége, hogy valami furcsa hangot hallatott.

Miután újra olyan hangulat alakult ki közöttünk, amilyen a csók előtt, már önfeledten táncoltunk a gyorsabb zenékre is. Kacarásztunk, beszélgettünk. Charles még a menyasszony lopásban is részt vett, én pedig egy-egy játékban.

Éjjel három óra körül nagyon elkapott a fáradtság, próbáltam túl esni a holt ponton, csak nehéz volt úgy, hogy egy hete alig aludtam valamit. Mivel láttam, hogy Charles jól el van a szüleimmel, próbáltam nyitva tartani a szemeimet.

-Hé, Camille! - rázott meg Charles - Álmos vagy?

-Nem, csak pihentettem a szemeimet - mondtam nagyot ásítva. Erre ő csak kacagni kezdett.

-Haza vigyelek?

-Ööö, ittál, nem?

-Taxival mennénk, te buta - nevetett fel - Annyira azért nem ment el az eszem.

-Akkor benne vagyok - bólogattam.

Elköszöntünk a nővéreméktől, egy pár ismerőstől, szüleimtől.

-Örvendek Charles, hogy megismerhettünk! - apám mosolyogva rázott kezet vele, anyám pedig buzgón puszilta meg, és mehettünk is.

-Lenne egy fura kérésem - szólalt meg, miután taxit hívott és kint várakoztunk a kocsija mellett.

-Igen?

-Aludhatnék nálad?

Kikerekedtek a szemeim.

-Nyugi. Csak eléggé messze lakom, és nincs kedvem ahhoz, hogy a szakításról faggatózzon anyum. Mert eltudom képzelni, hogy még ébren van és vár haza, hogy felvilágosítsam.

-Holnap úgyis szembe kell nézz vele...

-Nem baj, nem akarom ezt az egész napot elrontani azzal, hogy kérdőre vonjon mi történt.

Olyan szemekkel nézett rám, hogy nem tudtam volna nemet mondani. Ja és nem is akartam. Hihi.

A taxiban végig hallgattunk, mindketten az ablakon keresztül bámultuk a sebességtől elmosódó épületeket.

Miután kiszálltunk az autóból, megkérdezte nincs a közelben egy éjjel-nappali, mert hogy ő szeretne venni egy üveg bort. Szerencséje volt, hogy pár perc sétányira volt az egész, mert már fájt a lábam a magassarkútól.

Az ajtón berobbanva az volt az első, hogy szó szerint le rúgtam a lábaimról a cipőt. Charles le ült a konyhában, addig én poharat és bornyitót vettem elő.

-Nagyon jól éreztem magam - szólalt meg egy kis csend után - Jó volt elszakadni a valóságból egy pár óráig... - enyhén szomorú arccal töltött a poharunkba.

-Szeretném megnyugtatni a lelked, de őszintén... nem tudom mit tudnék mondani, amitől másként tekintesz a helyzetedre.

-Nem baj, nem akarok sokat rágódni az exemen, csak ugyanakkor mégis jó lenne kibeszélni - felnevetett.

-Nos, én azért tudom lazán venni az egészet, mert rá jöttem, hogy nem is szerettem a volt barátomat. Azért mentem bele a kapcsolatba, mert a szüleim elvárták, hogy legyen egy férfi mellettem. És csak most nyílt ki igazán a szemem, hogy ácsi, mi a fenét is csinálok? A saját életemet akarom élni, vagy az őseimét? - vissza fogtam magam, mert éreztem, hogy ha nem állok le, akkor túlságosan ki öntöm a szennyest.

-Egyedül élsz, el tartod magad, van egy jó fizető állásod... Mi kell még?

"Egy pasi..." - csak magamban nevettem fel.

-Ahj, nem tudom. Néha csak szeretnék távol lenni innen, hogy hagyjon mindenki békén.

Elgondolkodott, néhány másodpercig meg sem szólalt, míg nem felcsillantak a szemei.

-Van egy remek lehetőséged ki mozdulni innen - csak vigyorgott. Lehet azt várja, hogy ki találjam mire gondol - Gyere el velem egy-két futamra!

Hű, jó gyorsan történnek az események nála. Eddig úgy volt, hogy megjelenek vele valami gálákon és azzal annyi.

-Ezt most csak azért mondod, mert ittál - legyintettem.

-Nem, tényleg komolyan gondolom! - annyira lelkes volt, hogy még fel is állt és felém tartotta a poharát - Két hét múlva indulunk a következő versenyre... asszem. Mindegy. Kérlek, gyere el! - a poharát az enyémnek koccintotta.

Beharaptam az alsó szájprémem és próbáltam le beszélni magamat erről az egészről. Nem akarok senki nyakán lógni, főleg nem azért, mert megsajnált. Viszont a képzeletbeli mérlegem másik felén nyerésre állt az, hogy kicsit ki lépjek ebből a városból és kicsit jegeljem az itthoniakat.

-Rendben - villantottam Charles-ra egy mosolyt, mire ő hirtelen megölelt. Persze azzal nem számított, hogy ott vannak a poharak a kezünkben és esetleg leönthet vele. Mondjuk most nem is érdekelt, mert szívből örültem az ötletének, és annak is, hogy megfordult a fejében ez, mert tényleg jól érzem magam a társaságában.