1

1.9K 91 27
                                    

Fáradtan keltem. A telefonomon nagyjából tízszer nyomtam ki a szundit, mire valahogy feltudtam ülni az ágyban. Csak akkor tudatosult bennem, hogy milyen nap is van. A nővérem esküvője.

Azonnal felpattantam és indultam készülődni. Nem vagyok az a fajta, aki fodrászhoz és kozmetikushoz fut, így mindent magamnak kellett elintéznem időben.
Miközben tusoltam, oda tettem két adag kávét, hogy mire jön Dorian, a barátom, készen legyen a fekete bájitalunk. Hangos zenével dobtam fel a reggelemet, ami elegendő energiát adott a készülődéshez.

Tíz perce múlt kilenc, én pedig reggelit készítettem, amikor üzenetem érkezett. Dorian írt:

Dorian: Szia
Én: Jó reggelt :* Hol vagy már?
Dorian: Eredetileg nem itt akartam tudatni veled, de... Szakítani szeretnék.

Lefagytam és csak bambán meredtem a telefonomra. Ez valami vicc lehet. Próbáltam valami választ bepötyögni, de mindig kitörültem. Viszont pár perc múlva küldött még egy üzenetet, ahol beadta a sablon dumát, hogy nem velem van a baj, hanem vele, nem tudja folytatni , és ehhez hasonló dolgok. Ha itt állt volna előttem, szembe röhögtem volna. Hirtelen az iránta érzett szeretetem átalakult utálattá és még csak egy feldühödt üzenetet sem írtam válaszul. Ennek a szerencsétlennek még mersze sem volt elém állni, hogy hazudjon valamit, sms-ben könnyebb volt lerendezni.

Mérges voltam, zavart, hogy az együtt eltöltött öt hónap csak ennyit jelentett neki.
Dühösen folytattam a készülődést, mindent csapkodtam és még egy poharat is eltörtem. De ráadásként még kopogtak is. Anya volt az.

-Szia - próbáltam mosolyogva üdvözölni őt, de szerintem nem sikerült, mert homlokráncolva nézett rám.
-Van valami baj?
-Nincs, csak nyűgös vagyok és fáradt - ezzel le is zártam az ügyet.
-Azért jöttem hamarabb, mert mi kell elvigyük a hotelhez az esküvői tortát. Ami azt jelenti, hogy egy órán belül érte kell mennünk.
-Te most viccelsz? - alsóneműben, vizes hajjal és smink nélkül ácsorogtam a konyha közepén. Velem ellentétben anya már toppon volt. Hosszú sötét barna haja fel volt kontyolva, a sminkje kész, csak az esküvőre vett ruha nem volt rajta.
-Van fél órád elkészülni - komoly arccal rá pillantott a karórájára, én pedig egy nagy sóhajjal bevágtam a fürdőajtót magam után.

Miután a tortaszállítás megoldódott, természetesen kiderült, hogy van még egy pár elintézni valónk, ami valami oknál fogva a kocsiban ülve derült ki. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy az általa megadott címekre elvigyem és odakint várjak.
A végállomásunknál anya kijelentette, hogy ez hosszabb idő lesz, nekem pedig már a gyomrom nagyban morgott. Szerencsére a közelben láttam egy éttermet, így sietős léptekkel elfoglaltam egy asztalt a teraszon. Rajtam kívül még csak egy valaki ült, tehát a pincér hamar észre vette érkezésem. Azonnal jött is az étlappal, de megelőztem, és egy salátát kértem meg egy vizet citrommal.

Ott ülve, és a noteszomat bámulva esett le, hogy nekem nem lesz párom a mai esküvőre. Mindenki azt fogja hinni, hogy öt hónapja etetem őket hazugsággal. Szegény rokonság még azt sem tudja, hogy hogyan hívják a volt barátomat. Egy nagy köcsögnek, annak.
Bánatomban már bérelhető pasikat kerestem az interneten. Elgondoltam, hogy felfogadok valakit, hogy legyen a párom az esküvőre, aztán búcsút intünk egymásnak, én pedig beadom a szomorú szakítást a családnak.
Saját magamon kezdtem el nevetni, hogy hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
Gondolatmenetemet a pincér, majd a két asztallal odébb ülő srác szakította félbe. Tisztán hallatszott, hogy mit mond a telefonba, hiszen hangosan válaszolt. Kezeivel össze-vissza kalimpált, és azt hajtogatta, hogy: Hogy tehetted ezt velem? Miért vertél át? Miért telefonban mondod el? Miért mástól kell megtudjam?

Valószínűleg épp nem az egyik haverjával osszák a múltheti focit.

-Akkor többet ne keress, végeztünk! Hagyom, hogy kiéld magad, szia! - és azzal kinyomta, majd az asztalra csapta a telefonját.
Szegény srác, ő is túl van egy szakításon, de a hallottak alapján ez rosszabbul sülhetett el.
De ez egy ilyen nap. Szakítós nap.

És akkor beugrott egy oltári marhaság, mint ötlet. Próbáltam kiverni a fejemből, más lehetőségeket kitalálni, de sehogysem ment.
Nagy erőt vettem magamon, és miután befejeztem az étkezést, oda léptem a napszemüvegben lévőhöz. Kérdőn nézett fel rám, látszott rajta, hogy nincs jó kedve.

-Szia - oda vágtam egy mosolyt és viszonozta a köszönést - Tudom fura, hogy csak úgy ide jövök. Nem akartam hallgatózni, de hallottam a... a szakításodat, és igazából egy hasonlón vagyok túl én is - zavaromban elnevettem magam - Na de lenne egy nagyon fura, nagyon hülye kérdésem.
-És pedig? - szemüvegét az asztalra helyezte és érdeklődően figyelt.
-A családom kissé fura. Mármint nagyon. Ma van a nővéremnek az esküvője és ugye úgy volt, hogy a barátommal megyek, akit amúgy még nem is ismernek. Egyszer már rajta kaptak egy olyan hazugságon, ahol beetettem velük, hogy pasim van, csak azért, hogy hagyjanak békén. Hosszú. Szóval... Tudják, hogy van valakim, de nem akarom, hogy azt higgyék megint kamuztam... Ezt pedig szeretném megelőzni. Nincs kedved eljönni velem ma egy esküvőbe és eljátszani a pasimat? - elhadarva mondtam, csak azért, hogy nehogy meggondoljam magam.

Nagyot nézett, kissé tátva is maradt a szája. Nem tudtam eldönteni, hogy ki akarja-e rám hívni a rendőrséget, vagy csak simán fel áll és elsétál. Egyiket sem tette.

-Ez valami szivatás? - nevetni kezdett.

-Nagyon nem - vigyorogva mutattam meg a Dorian által küldött üzenetet. Mondjuk ez nem biztos elég bizonyíték a számára.

Perceken keresztül néma csend volt, fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak. Lehet fel kell hívjak egy bérelhető pasit... Szerintem ennél gázabbul semmi nem hangzik.

-Benne vagyok!

-Nézd... megértem ha... Várj, mit mondtál? - hüledezve pillantottam fel rá - Ha ismernélek, akkor a nyakadba ugrottam volna most, de tényleg! - nevetni kezdett.

-Viszont cserébe majd én is kérek valamit tőled.

-Bármit!

-Jelenj meg velem pár fontos eseményen - válaszolta félve.

Nem gondoltam, hogy ez olyan nagy dolog lenne, így kezet ráztunk rá.

-Amúgy, Camille Morel-nek hívnak - mutatkoztam be.

-Charles Leclerc, örvendek! - mélyen a szemembe nézett.



Sziasztok,
Remélem elnyeri majd a tetszéseteket a történet. Kicsit tovább tartott posztolni az első részt, mint terveztem, bocsi. 😅

Hazugságból szerelemDonde viven las historias. Descúbrelo ahora