they dont know about us

4. fejezet

Harry

Furcsán szórakoztatónak éreztem Louis társaságát. Nagyon jól el tudtunk beszélgetni, ahhoz képest, hogy én milyen néma szoktam lenni.

Amikor lekapcsoltam a villanyt,  Louis egy kicsit összerezzent. Fogalmam sincs, hogy ez miért lep meg, mivel nyilván nem számított rá. Ez az egész annyira aranyos. Mármint Louis.  Nem szoktam ilyeneket mondani az emberekről, lehet, hogy nem kellett volna meginnom annyi sört.

Néhány percig csak feküdtünk és néztük a plafont, ami annyira nem is volt kellemetlen, mert mindketten annyira álmosak voltunk, hogy szerintem simán el tudtunk volna aludni, amikor Louis megszólalt.

-Mi a terved holnapra? -kérdezte Louis kíváncsian, én meg nem tudom eldönteni, hogy miért tette föl ezt a kérdést.

-Hm, délelőtt megyek énektanárhoz és aztán meg gyakorolnom kell azt a kicseszett koreográfiát. -mondtam kicsit indulatosabban, mint gondoltam. Az, hogy nekem még táncolni is kelljen a selejtezős, az kész katasztrófa. Ha ez miatt esek ki, akkor megverem Simont. -Szóval nem érek rá.

-Oké. -felel ennyit és ha ennyiben hagyja ezt a beszélgetést, akkor nagyon ideges leszek. Chill, Harry, lehet, hogy mostanában indulatos vagyok egy kicsit. -Csak azért kérdeztem, mert gondoltam, hogy gyakorolhatnánk együtt az X-Faktorra. -motyogta kicsit félénken, de szerintem nagyon kedves volt tőle, hogy megkérdezte.%

Erre nem válaszolok semmit, szerintem nincs is szükség rá. Elég közel fekszek Louishoz, hogy halljam, hogy egyre jobban lassul a lélegzete. Fogadni mernék, hogy már elaludt. Felém van fordítva a feje, így meg tudom nézni az arcát. Meg kell állapítanom, hogy szinte tökéletes. Ahogy a haja kócos, és békésen szuszog. Elég sok fiú szeretne így kinézni. Ezek az utolsó gondolataim, aztán csak úgy fogjul ejt az álom.