Jujutsu kaisen FF (x reader)

1

A kezeim remegnek. Már megint remegnek.

Kirontva a kollégiumi szobám sötéttölgy ajtaján, aminek hangos csapódása visszhangzott a kiürült folyosón, teljes erőmből futottam Gojo-sensei szobájának irányába.

Az elhaladt ablakok mellett, a gyorsaságomnak köszönhetően a reggeli, sugárzó nap fénye villogónak hatott, a fakeretes ablak üveglapján keresztül.

Az ajtajához érve a többszörös kopogás ellenére sem nyitotta ki azt senki, így kétségbeesetten indultam meg a főépület felé. Kirobbanva az ajtón a kellemes nyári levegőbe, mélyet szippantottam a virágporral teli oxigénnel kevert nitrogén sokaságba.

Végre nyár.Szeretem ezt az évszakot.

A hirtelen elkalandozott gondolataimat, azonban sikerült vissza terelnem a nyárról, valamint az ezzel kapcsolatos tevékenységekről, a létfontosságú teendőmre. Meg kell találnom egy felnőttet, mivel a kezeim még most is remegnek.

A központ ajtajához érve lihegve támaszkodtam meg a térdeimen, hiszen nem éppen vagyok fizikailag alkalmas a futásra. Igazából csak utálok futni...

Levegőt kapkodva emelkedtem fel, ugyanis van most fontosabb dolgom is van.

A kezem szépen lassan emeltem a térdemről a kilincsre, majd lenyomva azt lépkedtem beljebb az aulába, azonban akárhogy forogtam magam körül, hátha megpillantok valakit, sehol senki.

Hova tűnt hirtelen mindenki?

A cipőm talpa élesen kopogott a fa borítású padlózaton előrehaladásom következtében.Az ujjaim továbbra is,mintha egy nehezebb zongora darabot játszottak volna,úgy jártak,a nyugtalanságom,pedig egyáltalán nem hagyott alább,amikor az első benézett szobában sem találtam senkit.

A folyosókat járva, minden egyes ajtón bekukkantottam, mind hiába, az összes csalódást okozott. Az épületben már csak egy ajtó maradt hátra, a folyosó végén lévő igazgatói iroda.

Az utolsó remény sugaram felé baktatva egy fekete alakot véltem felfedezni a látótávolságom ráduszában. Egy bennfentes.

-Elnézést-mondtam pánikolva, miközben a kézfejemre néztem- Van önnél esetleg egy térkép?

-Minek kell neked egy térkép? A telefonodon nem jó?- vizslatta az arcomat értetlenül, azonban észrevéve, hogy nem rá figyelek és ő is a kezeimre pillantott- Minden rendben? Kicsit remegnek a kezeid.

Ezzel az emberrel nem megyek sokra... tudatlan.

-Kell egy térkép...-motyogtam magam elé ijedten, válasz nélkül otthagyva a bácsikát, reménykedve, hogy mostmár az irodában tényleg lesz valaki.

Kettő kopogás és egy "Tessék" felszólalás után lenyomtam a kilincset, majd nem törődve az illemmel, belekezdtem a problémám kifejtésébe.

-Kell egy térkép!

Az igazgató értve, mire is akarok kilyukadni villám sebességgel húzta ki íróasztalának fiókját, majd az asztalra kiterítve a hatalmas papír alapú térképet, intett, hogy lépjek közelebb.

Alaposan megszemlélve a térképet egyből megakadt a szemem a piros villogáson. Az ujjamat a pont felé emeltem, majd rábökve egy "megvan" kíséretében nagyot sóhajtva huppantam le a mögöttem lévő székbe.

-Szóval négy utcával arrébb...- dörzsölte meg az orrnyergét idegesen, majd a telefonja után kapva tárcsázni kezdett egy számot. Kicsengett ugyan, de az illető csak fél perccel később volt hajlandó felvenni.

-Mi újság főmufti? Épp vásárolgatok, oh itt van Nanami. Nanami-chan! Hahó! Én is itt vagyok! Állj már meg!Hé! Ne fuss el!

Gojo-sensei...

-Told ide a seggedet te suhanc... Feladatod van.

-Jó-jó, hozom Nanami-t is.

-Hozzad... Nem érdekel.

-Rendicsek öreg. Pár perc és ott vagyunk.

Az igazgató sóhajtva nyomta ki a telefont,a tenyereibe temetve az arcát.

-Mióta remegett?-utalt a kezemre hátradőlve a székében.

-Nem tudom...Amint észrevettem elindultam.Olyan 4-5 perce kezdődhetett.

-Rendben...Akkor van még több,mint háromnegyed óránk az átok megjelenéséig...

Minden kilenc évvel ezelőtt kezdődött...

A nővérem halála óta a szüleim mindig is féltettek attól, hogy bármilyen jujutsu képességgel is rendelkezzek, amit anyai nagymamámtól örökölhettem volna. Anyám ugyan nem, de a tíz évvel idősebb nővérem rendelkezett ilyen képességekkel, ennek következtében egy átok ölte meg, amikor én még csak hat éves voltam, egy bevetése során.

Épp ebédeltünk, amikor is a kezeim erős remegésbe kezdtek. A kanalat kiejtettem belőle, ami hangosan koppant a járólapon. A szüleim szemei kikerekedtek, majd abbahagyva az evést egyből beültettek a kocsiba és elindultak egy számomra ismeretlen hely felé.

Ez volt a Tokió Fővárosi Jujutsu Szakiskola és Gimnázium.

Amíg ők egy szakállas bácsival-Masamichi Yaga-val-beszélgettek, én addig körbe néztem az irodájában, tanulmányozva az ott lévő festményeket. A falon egy hatalmas városi térkép is elhelyezkedett, ami egy helyen vörösen villogott.Egy órával később,a villogó helyen megjelent egy átok...

Kiderült,hogy jóslási képességgel rendelkezem...

A szüleim,pedig inkább lemondtak rólam,mert féltek tőle,hogy úgy végzem,mint a nővérem.Féltek attól,hogy még egyszer át kell élniük azt,amit a képességem megjelenése előtt 2 hónappal.Nem elég,hogy gyászolták a nővérem,még ez is jött.Sokszor hallottam anyámat sírni-és nem csak azért,mert a testvérem eltávozott.Nem.Nekem is közöm volt hozzá.

Azt,hogy hányszor hallottam imádkozni azért,hogy én ne örököljek semmilyen képességet megszámlálni nem tudom.Szinte minden nap legalább kétszer.Jó kis idők voltak azok.

Utálok rá visszagondolni...

Hogy őszinte legyek,már az arcukra sem emlékszem,hiszen azóta sem találkoztam velük.Ők nem akartak velem,ezáltal,pedig én sem velük.Nem hiszem,hogy ez lett volna a megoldás a képességem megjelenésére,de akkoriban mit tehettem volna ellene? Így jártam.

És megmondom őszintén: Egy pillanatra sem bántam.

6 éves koromban felvettek ide, azóta pedig a kollégiumban élek.Tulajdonképpen ez lett az otthonom, az itt lévők, pedig a családom.Velük töltöttem a legtöbb időmet és az összes jó emlékem hozzájuk fűződik.Szerintem ez az,ami számít és nem más.

Az ajtó hirtelen nyikorogni kezdett,így felkapva a fejem az érkezőkre emeltem tekintetem.

-Megjöttünk-nyitott be Gojo-sensei, Nanamin társaságában-Oh, [Név]-chan te is itt vagy?

-Szerinted mégis miért hívtalak be?- a férfinek egyből lehervadt az arcáról a mosolya, majd a székem elé leguggolva az arcomra nézett.

-Különleges osztályú?-én csak bólintottam, ő pedig sóhajtva állt fel, majd ismét egy mosolyt varázsolva magára felszólalt- Mindegy is! Ráér az még. Inkább segíts eldönteni egy élet-halál kérdést-komolyodott el hirtelen.

Szinte már pánikolva néztem az előttem álló férfire. Mégis mi lehet fontosabb egy különleges osztályúnál? A teremben megfagyott a levegő. Az igazgató és én is csendben vártuk, mit is fog mondani.

-Szerinted is úgy néz ki Nanami, mint egy negyven éves öregember?

-Hé!-szólalt fel idegesen a negyvenes éveiben járó igazgató.

-Maradj már öreg-legyintett-Szóval?-fordult ismét felém.

-Te most szórakozol velem?!A szívbajt hoztad rám!

-Nem-ingatta meg a fejét-Tényleg komolyan gondoltam...Szóval?

Választási lehetőségek (amelyiket választod, azt olvasd el):
1a: Nem értesz egyet Gojo-sensei-jel
1b: Igazat adsz Gojo-sensei-nek