A nyár közepén állok,
Körülvesznek emberek,
Valami csodára várok,
és összerezzenek.Távolban egy hegycsúcs,
A nyár tovaszáll,
ez már elmúlt,
sarkamban tél zihál.Tél, mint magány,
egyedül jön felém.
Halk hangfoszlány,
A magányos rém.A tél utolért,
Az emberek elmentek
nem felelek a sorsomért
nincs kit ölelhessek.Egyedül állok,
egy fagyos mezőn.
Magányosan vitorlázok
És csúszok a lejtőn.
VOCÊ ESTÁ LENDO
A lelkemből szól
PoesiaIde írom majd ki a verseimet. Mivel ezeket sosem eröltettem és sosem fogom, nem fog rendszeresen kijönni új. Továbbá csak a jókat fogom kiírni ide.