2.Reggel...📀

146 7 0
                                    

Reggel nagyon álmosan ébredtem, hiszen nem aludhattam 3 óránál többet .  Megreggeliztem gyorsan , és már siettem is a stúdióba, nehogy elkéssek, mert akkor nagy balhé lesz.  Megmutattam a dalt , féltem nagyon, hogy rájön, de végül nem vette a lapot szerencsére, és azt, mondta hogy már most vegyük is fel . Nem ellenkeztem ( mondjuk, ha akartam volna se tudtam volna ) , úgy sincsen semmi dolgom ma, és nem is vár otthon senki sem , ezért ráérek .

Hosszadalmas órákon vagyunk túl,  szerencsére négyre be is fejeztük az egészet . Úgy döntöttem , hogy videoklip nélkül adom ki, nem éreztem szükségét . Visszahallgatva , nagyon ritmusos és fülbemászó számot hoztam össze. 

Miután elhagytam a stúdiót úgy döntöttem , hogy elmegyek a közeli kávézóba, mert eléggé fáradt vagyok a kevés alvás, és a sok munka miatt , rámfért a kávé. Mikor már előttem volt a Lattém eszembe jutott az, mikor itt voltunk ketten Harryvel. Szeptemberi nap volt , Hazza eljött hozzám látogatóba , és az egyik esős napon (ami itt Londonban, nem ritka) eljöttünk egyet teázni, mert átáztunk a séta közben .  Életem legjobb hétvégéje volt , nem foglalkoztunk azzal, hogy mit mond a menedzserük , és , hogy mennyi mindent fogunk ezért még kapni.

Sziasztok! Ez már egy hosszabb rész lett . Nagyon élvezem ennek a történetnek a megírását . Remélem nektek is tetszik💚💙

Together forever...Where stories live. Discover now