14. A váratlan vendég📀

58 2 0
                                    




Louis szemszögéből:

Ahhoz képest amennyire nem fogadtam jól ezt a három hónapot,  eléggé gyorsan eltelt az idő. Igazából végig az új lemezemen dolgoztam hajnaltól hajnalig, alig aludtam valamit, de megérte, mert egy iszonyatosan jót sikerült összehoznom.  Ma Vasárnap van, így nem kellet bemennem a stúdióba. 

Reggel 8-órakor keltem fel, hogy még az előtt eltudjak intézni mindent, mielőtt a szerelmem hazaér. Igen, Harry ma jön vissza Londonba. Arra gondoltam, mivel úgy is régen voltunk már együtt mind az öten, ezért meghívtam a fiúkat mára.  Azt mondták, hogy olyan 11 órára vannak itt, így még volt időm lefürödni, reggelizni és kicsit kitakarítani. (Nem mintha nagy lenne a kosz, mivel mostanában alig voltam itthon, de azért mégis az én rendmániás angyalom érkezik haza)


Már nagyon elmerültem a porszívózásba, mikor kopogtak az ajtón. Gyorsan leszaladtam, és amikor kinyitottam a fiúk helyett Eleanorral találtam magamat szembe. Én: Oh Szia El ! Mi járatban erre ? E: Louissssss-nyávogott a szokásos hangján, amivel engem ki lehet kergetni a világból- most mi ezzz , a menedzsered felhívott és azt mondta, hogy nem kell többet a barátnődnek lennemmmm. Én : Először is nem voltál soha a barátnőm csak a marketing miatt kellett elhitetnünk az emberekkel, hogy mi "együtt vagyunk " . Másodszor meg Harryvel végre szabad utat kaptunk, ha nem tűnt volna fel , csoda, hogy nem vetted észre pedig a fél életedet az interneten töltöd . E: Fuhhh, hogy lehetsz ennyire szeméttttt,  most kivel fogok fotózkodniiii?  Én: Hogy mi van ? Most komolyan azt sajnálod, hogy majd kivel leszel reflektor fényben ? Figyelj tűnj el innen de nagyon gyorsan, nem is akarlak látni soha többé!|.  Ezután Eleanor sértetten elviharzott, de még a kocsijából bemutatott nekem, de azt már figyelmen kívül hagytam . Bye Bye ribanc !-mondtam aztán bementem a házba, folytatni a takarítást.

Sziasztok ! Kicsit csúszott ez a rész, amiért bocsánatot kérek, de kitörlődtek a vázlataim, és emiatt dühöngtem pár napig , de azért remélem, hogy tetszett nektek ez a rész is!
Mindenkinek szép estét ! Puszi💗💗

Sziasztok ! Kicsit csúszott ez a rész, amiért bocsánatot kérek, de kitörlődtek a vázlataim, és emiatt dühöngtem pár napig , de azért remélem, hogy tetszett nektek ez a rész is! Mindenkinek szép estét ! Puszi💗💗

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Most mondjátok meg, miért  ennyire tökéletes ez a kép ?

Together forever...Where stories live. Discover now