Társak /All Might x Oc

Itt van All Might! ( Ismét)

Másnap miután átöltöztem Aizawát ugyan abban a fotelben  találtam ülve mint tegnap. Már sokkal jobban nézett ki. A homlokán a seb eltűnt és a sebtapaszt is levette, aminek a helyén csak egy apró vágás volt. Ösz-visz a jobb keze volt még egy kicsit befáslizva. Viszont a szokásos unott semleges arckifejezés még mindig ott ült az arcán.

- Jó reggelt kölyök! – mosolyogtam rá.

- Reggelt sensei! – pattant fel és szépen meghajolt.

- Akkor menjünk! Hátha csont törés nélkül megúszom a napot! – kacsintottam rá, aztán az ajtó felé vettem az irányt a fiú némán követett.

- Tudod- e miért járőrözünk? – kérdeztem, mikor már fél órája jártuk az utcákat.

- Így sokkal gyorsabban értesülünk, ha baj van és hamarabb is érünk oda, mintha az ügynökségekben lennénk – válaszolt egyhangúan.

- Abban igazad van, hogy ez az egyik oka! De van egy másik is!

- Mi az?

- Az hogy ez azt mutatja az embereknek, hogy mindig itt vagyunk és segítünk nekik! Ami persze igaz, de ezt a polgároknak is éreznie kell! – magyaráztam.

- Te az nem az a nő, aki tegnap All Mightal együtt harcolt annál a bolti rablásnál? – ütötte meg a fülemet két huszonéves beszélgetése. Egy kicsit gyorsabban kezdtem szedni a lábam, hogy minél hamarabb kiérjek a látókörükből.

- Nem örülsz a médiának? – kérdezte Aizawa mikor beért mert egy kicsit később kapcsolt, így eléggé lemaradt.

- Hát...Őszintén én úgy gondolom, hogy a média akadályozza a munkánkat! Nem egy olyan esetet tudnék mondani amikor egy mentésnél vagy harcnál a sajtó lassította vagy akadályozta a hőst a munkája elvégzésében. Persze ha valaki a kamerákban akar villogni szíve joga, de engem nagyon hidegen hagy ez! – tartottam rövidített hegyibeszédet, miközben beletúrtam a most kiengedett hajamba, amit a nyári szél eléggé össze borzolt, így nagyjából úgy néztem ki mint Aizawa csak vörös nőben.

- Nem lehet, hogy gondolatolvasó vagy inkább? – húzta fel a szemöldökét a gyerek.

- He? Miért lennék az? – húztam fel én is.

- Mert ezt ugyan így gondolom én is! Ezért a barátom álltal kitalált név a nevem és ezért ilyen egyszerű a jelmezem is! – mutatott végig magán egy kis döbbenettel az arcán.

- Oké! Most már biztos, hogy a sors hozott össze minket kölyök! – nevettem fel ámulatomban.

Abban a pillanatban mikor befejeztem ezt a mondatom egy kocsi repült el mellettünk és hangosan csapódott az úttestbe. Aizawaval összenéztünk aztán elkezdtünk rohanni abba az irányba ahonnan jött a kocsi .

Úgy egy perc futás után egy kereszteződéshez értünk ahol egy nyolc méteres gorilla tombolt. A fiúval egyszerre fékeztünk le és hasonló arc kifejezéssel néztünk az elénk táruló látványra.

- Hát kölyök! A második napod se lesz uncsi úgy nézem! – kaptam elő a rudamat.

- Úgy tűnik! – vette fel a szemüvegét és megragadva a sálát támadó állást vett fel.

- Próbáld meg leblokkolni az erejét! – mondtam, miközben egy menekülő embert segítettem fel.

- Próbálom, de a szörnyszülöttekre nem hat! – válaszolt miközben az embereket terelgette.

- Akkor csinálom én, de nem biztos, hogy sokat gyengít rajta! – kiáltottam és aktiváltam az erőm a majomra célozva. Ennek hatására a mérete elkezdett ugrálni. Egyszer alig volt másfél méter magas, aztán egyszer csak újra nyolc méteres lett.