Cél: Megmenteni Tom Denemet (Tom Denem ff.)

[6]

1945. szeptember 3. (Szerda)

A sok dolog közül az egyik, amit gyűlölök az amikor hátráltatnak...Amikor fölösleges fecsegéssel elvonják a figyelmed a munkáról és egyszerűen nem engednek koncentrálni ,az addigi feszült idegállapotod pedig csak még tovább nő és nő...szörnyen idegtépő.
Ezért is rázott ki a hideg már magától a "csoportmunka" szótól is.
Amikor aztán Lumpsluck közölte ,hogy az én párom Naida lesz, az aztán csak hab volt azon a bizonyos tortán.Voltam már vele párban néhány órán és had ne mondjam ,minden önuralmamra szükszég volt ,hogy ne haggya el a szám egy "Fogd már be!" vagy "Figyelj már a feladatra a duma helyett"...Szóval a mai munkának is úgy indultam neki,hogy ismét szükségem lesz minden erőmre ,hogy visszafogjam magam.
Viszont legnagyobb meglepetésemre miután nagynehezen sikerült magam mellé rántanom a valami okból kifolyólag helyén megrökönyödött lányt,igazán gördülékenyen és csendben ment a munka.Ahol csak tudott a kezem alá dolgozott,nem kérdezett,nem pletykált,jóformán még csak rám sem nézett a bájital készítése közben.
Úgy félidő tájt bevallom gondoltam rá ,hogy megkérdezem mi lelete ,de mivel ezzel valószínű megszakítottam volna ezt a békés csendet ami közöttünk honolt,inkább elvetettem az ötletet és dolgoztam tovább.
De létezik az ,hogy ugyan minden eddigi kollaborációnk alkalmával azért könyörögtem magamban ,hogy hallgasson végre el,most ,hogy hallgatott arra vágytam bárcsak mondana valamit?
Talán mégis volt valami a hangjában ami segített az amúgy monoton feladatok elvégzésében?Valami nyugtató ami segített kikapcsolni az agyam és nem a bennem zajló vívódásokra,inkább az Ő vacak és jelentéktelen mégis valamilyen szinten talán érdekes vagy vicces történeteire koncentrálni?
Fogalmam sincs...Fogalmam sincs mi történt Vele ,ahogy azt sem tudom miért gondolkodom én egyáltalán ezen....

-Na de meg sem lepődünk.Ki más kaphatott volna Kiválót Lumpsluck óráján ha nem a kedvence-csap ekkor vállamra egyik mardekáros társam Mason ,mire én összecsukva a naplómat azonnal fel is állok a könyvtár sarkában eldugott kis asztalomtól ahol eddig legalábbis mindig nyugtom volt,de úgy látszik leleplezték ezt a rejtekhelyem is szóval kereshetek újat ,ha nem akarom állandóan a fárasztó baromságaikat hallgatni.
Ám mielőtt még távoznék ,azért természetesen visszaszólok annak a senkiházinak.
-Attól ,hogy te tehetségtelen vagy és sosem értheted meg milyen is, ha a fejedben ténylegesen van valami nem csak korom sötétség, attól még nem próbálkoznék ilyen merész megszólalásokkal ,mint hogy engem arcra osztályoznak. Ha az egész nyomorult családod mágikus erejét összeadnánk,még akkor sem kapnánk meg az enyém felét.Maradjunk ennyiben-és ennyi elég is volt.Mason és a mellette álldogáló két csatlósa álla a földön koppant,visszaszólni pedig nem mertek és szerintem nem is akartak, én pedig végre ki jól végezte dolgát távozhattam is.

-Oh Tom-nyit nekem mosolyogva ajtót  Hepzibah Smith ,aki már jóideje a Borgin & Burkes "ügyfele".
Így visszagondolva már több tucatszor jártam már ennél a gyűjtögetés mániás boszorkánynál mindenféle varázslatos tárgy miatt és mégsem tudtam,hogy az egyik "kincs", ami után már oly sok ideje kutatok,mindvégig itt volt....bosszantó.
Viszont a lényeg ,hogy már tudom és végre egy lépéssel közelebb kerültem tervem beteljesítéséhez.
-Mrs Smith különleges szépsége és eleganciája mit sem változott legutóbbi találkozónk óta-hazudom szemrebbenés nélkül ,mivel ez a boszorkány áll talán a legtávolabb a szépség szótól.
Világos bőrét a már igencsak megjelenő ráncok csak csúnyítottak.Sminkje nemhogy fiatalította volna ,inkább csak még jobban öregítette és mármár nevetségessé is tette kinézetét.Szemhéjján élénk lila festék pihent ami,...hát elég furcsán festett világoskék szemével kombinálva.Keskeny szájára ugyancsak egy világos lila árnyalatú rúzst kent.Ha pedig még ez sem lett volna elég,orcáira annyi pirosítót használt,hogy úgy nézett ki, mint aki egy másodpercel ezelőtt kapott két emberes pofont.
-Jaahj Toom...Ne füllents, mert a végén még hiszek is neked-kacagja el magát ekkor a nő mire én háta mögött csak elfintorodom.
Na még csak az kéne-mondom magamban ,majd mikor a társalgóba érünk ,helyet foglalok a már megszokott székek egyikén ahol "tárgyalni" szoktunk.
-Ahogy azt már biztos megbeszélték, Mr Burke 500 galleont kínált a koboldok által kovácsolt páncéljáért-térek az üzletünk Burkere vonatkozó részére, mikor az asszony letesz két csésze teát ,majd ő is helyet foglal velem szemben.
-Igen igen...500 galleon..-ismétli miután kortyol egyet italából de hallom hangjában az elégedettlenséget-Tudod Tom,ahogy ezt már Burke Úrnak is mondtam ez egy igen ritka és értékes darabja a gyűjtenményemnek,így minimum 1000 galleont várnék cserébe.
-Én értem asszonyom ,de értse meg én csak annyit adhatok amennyit Mr Burke mond..és 1000 galleont aligha adna bármilyen tárgyért is...Maximum egy ereklyéért-nevetem el a végét ,de ahogy elnézem az arcát bekapta a csalit.
-Ereklye?-kérdez vissza én pedig már szinte hallom, ahogy fejében cikázni kezdenek a gondolatok.
-Igen. Mondjuk Griffendél kardjáért kinézem az öregből ,hogy kicsengetne önnek itt helyben 1000 galleont is-jegyzem meg ismét "viccesen" ,mire az asszony azonnal felpattan az asztaltól,hátra megy az egyik szobába ,majd pár perc múlva egy fa ládával tér vissza.
-Ugyan nem pont Griffendél kardja ,de szerintem ez a kettő is egy szinten van azzal-mondja ,majd átnyújta a ládikót.
Mikor kinyitottam a ládát ,bár sejtettem mire számíthatok ,mégis kishíjján tátva maradt a szám.
Hugrabug kelyhe mellett ugyanis ott feküdt az én örökségem ,Mardekár Malazár medálja is.
-Noss mit gondolsz?-szólal meg pár perc csend után a boszorkány ,mire nekem elegedett vigyor terül el az arcomon.
Megvan...vagyis megvannak...Két legyet egy csapásra.
De mégis ,hogy került a saját ereklyéjük mellé az enyém?