Az erdő mélyén 2.

Csak én vagyok

(Remélem az ő párosukat is úgy fogják szeretni mint az elődeiket.)

Igazán izgalmas dolgok történtek velem miután idősebbik bátyám elvitt magával a kórházból. Bizony, mert oda kerültem miután, az a mocsok aki anyát elvette, megütött engem. Anya nem segített nekem egyszer sem. Egyszer még fel is pofozott mert elmondtam neki, hogy mit tett mostohám. Nem szerettem sose azt a férfit, de anya igen.
De már mindennek vége mert bátyusékkal lakok. Igen, mert nekem bizony két bátyám van. Először csak egyikükkel laktam, aztán jött a másik is. Igazán nagyon boldognak éreztem magam. Aztán még tanulhattam is amit igazából nagyon szeretek ám. Sok olyan dolog van amit nem értek. Na persze volt ám olyan is mikor legidősebb bátyusommal mehettem oda ahol dolgozik. Nagyon sok ember volt ott, meg sok olyan dolog amit még nem láttam. Ott magyarázta el nekem bátyus, hogy mi a munkája. Nem tűnt nehéz dolognak, de aztán ahogy figyeltem őt.. hát elég fárasztó volt. Szóval mégiscsak nehéz egy munkája van neki.
És a masik bátyámnak is nehéz ám a munkája. Olyan sok dologra tud figyelni, hogy szerintem valami varázsló, hogy nem felejt el semmit sem. Ez mellett még főzni is tud. Bizony. Engem persze nem enged sose a tűzhely közelébe mert szerinte veszélyes. De szerintem csak azért mondja mert egyszer megégettem az ujjam. Azóta nagyon félt engem.
Na de rajtuk kívül megismertem ám még sok-sok más embert is. Voltak köztük rosszak is meg jók is. De inkább csak jók. Főleg azok akiket egy kirándulásunk közben ismertem meg. Elsőre nagyon megijedtem tőlük, hiszen mind olyan nagyon nagyok voltak, meg olyan furán néztek. De aztán nem kellett sok és mind a barátaim lettek nekem is.
Ezek közben találkoztam egy kettő vadállattal is, és nem féltem. De nem ám. Bátyusék azt mondták az a kutya aminek segítettem nem is kutya volt. Nem hittem nekik. Mindig olyan nagyon féltenek. Pedig az a kutya nem is bántott. Azután persze rájöttem, hogy tényleg nem kutya volt az az állat, de akkor se féltem. Sőt. Úgy még jobban nem féltem, hogy az a nem is kutya sokszor eljött hozzám és játszott velem. Persze erről nem beszéltem bátyusaimnak. Nem akartam, hogy ne engedjenek kimenni. Meg azt se akartam, hogy új barátaim rávegyék arra, hogy ne engedjenek ki. Ezért titkon szöktem ki mindig játszani az állattal.
Még most is megteszem, hogy kisebbik bátyusomnak gyerekei lettek. Így jobban is, mert nem akarok nekik útba lenni. Idősebbik bátyusom meg néha nagyon sokáig elvan dolgozni. Ő se tud szökéseimről. De jobb is, mert biztos megharagudna rám. Azt meg nem akarom nagyon. Ezért ez az én titkom meg a farkasé akihez kiszököm. Mert bizony egy farkas az a vadállat.
- Tudod, sokkal jobb lenne azt hiszem ha nem lennék ilyen buta. - mindig beszélgetek vele. Bizony. Persze sose kapok választ csak morgást meg nyalogatást, meg pici harapásokat. - Bátyusék szeretnek, tudom én, de akkor is biztos jobban örülnének ha nem lennék ilyen. - ezúttal csak meglökött kicsit fejével a farkas. Azt hittem megint kergetőzni akar, de nem így volt. Fura lett, morogni kezdett, nagyon morogni. Aztán már nem csak az ő morgását lehetett hallani. Odajött még pár olyan farkas. Nagyon nagyok voltak ők is. Féltem, de nem csak azért mert többen voltak. Azért is féltem, mert az én farkas barátom egyedül volt ellenük. - Menjetek innen. - tenni akartam valamit, hogy menjenek el. Ezért álltam fel és kezdtem el dobálni ágakat az idegen farkasok felé. - Nem bánthatjátok a barátomat. - féltem azért, de mégis dobálóztam. Aztán mikor elfogytak az ágak akkor farkas barátom akartam elhúzni onnét. Csak hát nem ment sehofyan sem. Gyenge vagyok. Meg aztán nagy erőlködésem közepette seggre estem. Ekkor történt meg az, hogy az idegen farkasok rámorogtak az én farkas barátomra, aztán elfutottak. Nagyon meglepődtem ezen. De azon még jobban ami utána jött. És hogy mi is volt ez? Hát én megmondom. A farkas barátom a szemeim láttára változott emberré. Akkor azt hiszem egy picit elaludtam. De mikor felébredtem ő akkor is ott volt. És tudjátok ki volt az? Hát Subin. Az a fiú aki az én kisebbik bátyusom egyik megmentője volt.
- Ne félj tőlem. - mondta nekem mert elhúzódtam tőle.
- Nem is félek. - elfordítottam fejem - Hazudtál nekem. Nem is vagy a barátom most már.
- Oh... És mit szólnál ha azt mondanám azért hazudtam mert féltem tőled? Elhinnéd nekem?
- Nem. - néztem vissza rá így - Nem is vagyok ijesztő, hogy féljél tőlem.
- Hát az nem is, de tudod azért féltem éppen amit mondtál az előbb, hogy nem leszel többé a barátom. - olyan szomorúan nézett amitől én is elszomorodtam - Érted már? - bólogattam csal, aztán hirtelen megöleltem őt.
- Ne legyél szomorú. Jó? - olyan jó érzés megölelni. Fura, mert jobb érzés mint bátyusékat ölelni meg másabb is mint a többi barátom ölelni.
- De nem akarsz már a barátom lenni.
- De akarok! - hirtelen váltam el tőle - Csak ne hazudjál többé. Te vagy a legeslegjobb barátom.
- Ígérem soha többé nem hazudok neked. - ő ölelt meg már engem - Nem akarlak elveszíteni téged Wooyoung.