Az erdő mélyén 2.

Ártatlan szeretet / szerelem

                (Utolsó előtti fejezet.)

Bátyus csak mosolygott és bólintott szavaim után. Boldog voltam, nagyon is boldog.
Bátyus tényleg nem ment el ezután, csak akkor mikor munkába ment. Ami persze néha nagyon nagyon sok ideig tartott. Olyankor mindig felhívott engem telefonon és akkor láthattam is őt. Így aztán el is meséltem neki mindig, hogy mi mindent csináltam és mi minden történt. Na persze arról nem mertem neki beszélni, hogy olyankor mikor Subin puszilgat mindig furcsán érzem magam. De most ő is nagyon furcsa. Vagy nem is, egy pár napja kicsikét olyan más velem. Megpuszil meg meg is ölel, de néha utána elfut és nem jön vissza csak este vagy másik nap. Nem értettem őt. Kisebbik bátyusomnak mondtam el ezt és ő mondta, hogy ne legyek szomorú mert Subin nem azért fut el mert már nem kedvel engem hanem éppen azért mert nagyon kedvel. De én akkor se értettem őt és nem is hittem neki igazán.
És csakis azért mert a ma reggel is olyan fura volt vem Subin. Bejött a szobámba, puszival ébresztett aztán meg is ölelgetett. Aztán megvárta míg felöltözök. Azt mondta majd együtt eszünk, de nem várt meg engem, elszaladt miutan leértünk a konyhába. Hát valahogy hamar elment az étvágyam. Bátyus csak arra tudott rávenni, hogy igyak a kakaómból, de másra nem.
- Biztos ne hozzak mégis valamit enni? - a kajaó után felfutottam szobámba. Ott bújtam el, de bátyus utánam jött, és most itt vagyunk.
- Nem vagyok éhes. - pedig hasam már jelzett és el is árult - Akkor se.
- Gyere majd azért le. Jó? - hátam simította, ugyanis ágyamon feküdtem neki háttal.
- Jó. - mondtam csak aztán fejemre húztam takaróm.
Bátyus sóhajtott, aztán felkelt mellőlem és kiment a szobából.
Miután bátyus kiment elpityeredtem. Subin biztos rájött, hogy nem is kell neki olyan buta barát mint én vagyok. Az is eszembe jutott, hogy biztos csak azért mondott olyan sok szép dolgot mert nem akart megbántani engem. Biztos azért is futott el mindig mert talált jobb barátot meg olyat akivel olyasmit is csinálhat amit velem nem. Igazán nagyon elszomorodtam ahogyan erre rájöttem. Nem volt jó érzés, nagyon nem.
Egy morgolódás meg egy üvöltés, egy nagyon nagyon hangos üvöltés csalt elő a takaró alól. Azt hittem a házból jön a hang. De nem így volt mert felkeltem és az ablakhoz menve láttam hogy odalent Subin morog egy másik farkasra. Akkor ijedtem meg újra mikor az a másik farkas beleharapott Subin fülébe. Akkor sírtam el magam újra és akkor siettem, futottam ki a szobából. Igyekeztem kijutni a szabadba Subin-hoz. Bátyus meg az a Chan nem akarta engedni, de én ügyes voltam és kijutottam a szabadba. Igaz, hogy elhasaltam, de kijutottam. Felülni, felkelni már Subin segített. Meg is öleltem őt nyakánál hogy arcom bundájába fúrtam. Tudjátok erre ő mit tett? Hát egészen furcsát. Először lerázott magáról amire nekem könnyek szöktek újra szemeimbe, aztán lehasalt mint mikor a határa másztam. Aztán mert nem értettem elsőre igyekezett engem terelni. Ezért lehetett az, hogy a határa másztam. Mikor fent voltam ő felemelkedett azután egyből el is indult velem. Oda se figyelt arra, hogy kérik ne menjen, hogy ne tegyen semmi butaságot. Csak elindult és futott velem. Nem tudtam hova megyünk, de nem féltem. Nem ám, mert tudtam hogy Subin erős nagyon és meg tud engem védeni.
Egy hatalmas nagy barlangnál álltunk meg. Voltunk már itt vele. Emlékszem mert itt adta nekem a legtöbb puszit.
- Ugye... Ugye azért hoztál ide, hogy elmondd hogy igazából nem is akarsz a barátom lenni már? - letett engem és csak nézett, nem morgott de nem is akart megváltozni - Tudom ám hogy azért mert nem vagyok olyan mint mások. - töröltem szemeim de buta könnyeim nem akartak elfogyni - Csak azt nem értem akkor miért nem mondtad előbb. Olyan rossz érzés így.
- Ne sírj Wooyoung... - Subin hirtelen lett ember és hirtelen ölelt meg engem.
- De nem szeretem már engem. - bújtam hozzá. Legalább míg nem tol el megteszem.
- Ez nem igaz Wooyoung. - simította fejem, aztán homlokon puszilt - Épp ez az, hogy nem igaz. - arcom simította ezért rá tudtam nézni.
- De mindig elfutsz és sokáig távol vagy. - megfogtam kezét mire ő is az enyémet és meg is puszilta. Hirtelen melegem lett.
- Az azért van mert... hogy mondjam el neked.. - elfordította kicsit fejét.
- Kicsit buta vagyok, de ha elmagyarázod érteni fogom.
- Ez... Meg fogsz ijedni tőlem. - arcom simította újra és mosolygott is rám - Ezt csak megmutatni tudnám, de olyat nem szabad neked.
- De miért? - vajon miért érzem furcsán magam. Nem értem. - Sosenem bántottál még engem akkor miért nem mutathatod meg amiről beszéltél?
- Nem akarlak bántani. - simította még arcom.
- De nem bántol. Én ezt nem értem. - ahogy azt sem miért érzem furcsán magam még mindig - Nem lehetne ez is a mi titkunk? Így se mutathatod meg?
- Talán, de... - és ekkor olyat tettem amit csak ritkán mertem, megpuszilam őt. De meg ám és nem is akárhol. A szájan. Úgy bizony. Úgy éreztem ezt kell tennem.
- Nem jó érzés ugye? - olyan másmilyen volt ahogy rám nézett, szemei is mintha mások lettek volna.
- Azt hiszem.. kellene még ilyen, hogy el tudjam dönteni.
- Tényleg? - meglepett ám nagyon, főleg mikor bólintott. Arcom egyből égni kezdett, de azért megpusziltam őt újra.
- Hm... Kell még ilyen. - hangja is picit más lett. Ezután ő puszilt meg engem. Jó hosszan csinálta és közben le is ültetett engem, éppen úgy hogy mellém került. Ez a hosszú puszi valahogyan sokkal jobb volt mint az eddigiek. - Szeretnél még ilyet? - olyan volt mintha látta volna gondolataim. Fura volt, de el is felejtettem ezt miután újra megpuszilt engem. Kérnem sem kellett máris megkaptam. Nagyon boldog voltam. Éppen ezért másztam ölébe amint a puszink véget ért.
- Akkor még mindig a barátom vagy ugye? - kérdeztem így és ő bólintott és meg is puszilt még, éppen csak államon - És szeretel is még ugyanúgy ugye? - megint bólintott aztán hirtelen a földre döntött és be is nyúlt ruhám alá - Olyan jó érzés így.
- Szeretnéd ha még jobb érzés lenne? - odagajolt és megpuszilt újra.
- Azt hiszem igen. - olyan zavarba ejtő.. Ott lent is furcsán érzem magam. Olyan... Olyan fura... És nem akarom hogy kinevessen érte.
- Akkor jobb lesz.. - olyan morgó hangot adott ki mint még sohasem, aztán nyakamra is adott puszit, sőt, feltolta pulcsimat és csupasz mellkasomra is adott puszikat. Na hát akkor lett csak igazán fura érzés odalent. Éppen olyan mint mikor véletlenül láttam bátyusékvan... - Ha nem jó érzés csak mondd, hogy nem akarod. Rendben? - egy kicsit emelkedett fel, de hajolt is vissza amint bólintottam neki.
Olyan sok puszit kaptam, meg érintett olyan helyeken ahol előtte nem is, hogy hamar elfeledtem buta gondolataim. Helyettük lettrk újak és nagyon furák. Subin olyasmit csinált velem mint az a Seungsik a bátyusommal. Egész addig nem értettem miért hangoskodtak míg én is nem adtam ki olyan nagyon hangos hangokat. Subin bocsánatot is kért tőlem egyfolytában. Bevallom nem kellett volna mert persze fájdalmat okozott nekem, de mellette valahogyan jó érzés is volt. Olyan jó érzés, hogy örömemben sírni tudtam volna, és sírtam is kicsit. Főleg akkor mikor úgy éreztem mintha bepusilnék. De nem az volt hanem valami nagyon más. Azután csak egyszer sírtam még mikor Subin megharapott engem. Akkor egy picit meg is ijesztett mert a szemei minhta teljesen más színűvé változtak volna. Persze utána megint sokszor bocsánatot is kért, meg ölelgetett engem és sokszor elmondta, hogy szeret engem, de már nem úgy mint egy barátot hanem sokkal jobban. Nem értettem elsőre, de aztán igen mikor megértette velwm hogy az az érzés olyan mint ami kisebbik bátyusom és Seungsik között van.
Sose nem éreztem olyan nagyon boldognak magamat mint akkor.