Az erdő mélyén 2.

A hamis és az igazi

Természetesen megkaptam amit kértem. De senki ne mondja el bátyuséknak, hogy Subin tésztája sokkal, de sokkal finomabb volt mint az övéké vagy bárki másé.
Evés után Subin volt olyan kedves, hogy még beszélgetett velem. Volt sok kérdésem még és szinte mindenre válaszolt. Azért csak szinte, mert szerintem volt olyan ia mikor füllentett. Nem értettem miért teszi, de nem is zavart annyira mert nem bántott meg. Kérdezett néha ő is és én válaszoltam is neki mindenre.
- Tudod nem értem néha anya miért nem szeret engem. - eszembe jutott valamiért megint - Bátyusék szerint nem szabad rá  figyelnem mert anya nem szeret mást saját magán kívül. De nem értem miért. Nem mondta el sosem mi rosszat tettem.
- Tudod Wooyoung vannak ilyen emberek, és az ilyen emberek nagyon buták. Akik mindig másra mondanak sok... butaságot. Érted ugye?
- Igen. - mondtam és bólintottam is - De akkor is rossz érzés idebent. - kezem mellkasomhoz is tettem.
- Mondd csak Wooyoung - megfogta kezem amitől elpirultam egyből - szeretnéd ha a rossz érzések helyére jó érzéseket varázsolnék? - bólintottam mire ő közelebb hajolt meg el is mosolyodott, aztán meg még közelebb hajolt és megpuszilta számat újra. De ez valahogy olyan más volt. Furcsábban éreztem tőle magam, úgy még jobban mikor másik kezével arcom érintette, simította meg. - Csak csináld amit én... - halk volt, de én bizony hallottam őt, és miután bólintottam picit ő újra megpuszilt. Tettem amit mondott... Utánoztam őt és... és csak még furcsábban éreztem magam mint azelőtt. Szívem is hirtelen hevesebben kezdett el verni, melegem is lett meg mintha hasamban sok ezer kis pillangó kelt volna életre. Sosem éreztem még ilyesmit, de nem féltem, inkább nagyon jó volt az az érzés azt kívántam bárcsak véget se érne soha. - Nem hagyom, soha, hogy bárki bántson téged. - súgta még fülembe amitől fura bizsergés futott végig rajtam - Megvédelek téged. - kaptam még egy puszit mielőtt eltávolodott volna tőlem.

Azt hiszem mondhatom azt, hogy az az este volt életem legfurcsább és legszebb estélye. Azóta eltelt jó pár nap, és szinte minden estém ilyen volt. Ez volt a mi, Subin és az én, titkunk. Nem is nagyon szöktem ám ki mint előtte, hiszen Subin ott volt és nem titkolózott már és minden rendben volt. Csak az volt a furcsa, hogy idősebbik bátyám sokszor volt mérges. Hallottam is kiabálni nem egyszer és mindig azt mondta, hogy a munkája miatt van. De szerintem nem mondott igazat, mert egyszer kisebbik bátyámmal is vitatkoztak, meg Subin-al is meg azzal a Seungsik-al is. Nem értettem sosem miről van szó, mert sose mertem közelebb menni. Csúnya dolog tudom ám, de én mégis hallgatóztam.
- El fogom vinni innen. Elegem van.
- Nem teheted meg.
- Már miért nem? Hm? Mondd csak miért ne tehetném meg?
- Mert.. Mert nem és kész.
- Nem engedem meg.
- Na te meg se szólalj Subin. Neked aztán végképp nincs közöd hozzá.
- De igenis van! Mégis mikor akarod elmondani neki az igazat? Hm? Most nem olyan nagy a szád mi?
- Hallgass!
- Mert ha nem mi lesz? Nem inesztesz meg. Különben meg testvérnek rosszabb vagy mint anyának. - pofon csattant - Vicces vagy tudod? De pont leszarom. Nem viszed innen sehova Wooyoung-ot. - kis csend lett, de hamar folytatódott a szóváltás - Tudod te hányszor mesélte el, hogy nem érti miért nem szereti az anyja? Ami azért vicces mert egy olyan ember után sírt aki valójában a nagyanyja.
- Elég legyen!
Azt hiszem nem kellett volna hallgatóznom. Nagyon megfájdult a fejem és nem értettem semmit és igazából le is buktam, és csakis azért mert elsírtam magam. Bátyus meg akart ölelni, de nem hagytam, aztán Subin is, de neki se hagytam. Végül aztán idősebbik bátyám jött oda és  ölelt át. Őt is el akartam lökni, de közbe meg mégis öleltem őt, sőt, bújtam is hozzá. Sokáig így is maradtunk ezért bátyus nem tudott sehová se menni. Azt mondta, mikor nem pityeregtem már, hogy menjünk el sétálni mert mesélni szeretne nekem valamit. Nem értettem miért kell ahhoz sétálni menni, de nem ellenkeztem inkább csak vele mentem. Bátyus nagyon sokmindent mondott, sokmindenről mesélt nekem. Legjobban arról, hogy mi volt mielőtt én megszülettem volna. Így tudtam meg, hogy bátyust sok gonosz ember bántotta, sokat sírt is és volt mikor nem akart élni. Bizony elsírtam magam mikor ezeket mondta. Aztán meg vahogy furán jó érzésem lett mikor azt mondta, hogy az volt élete legszebb napja mikor én megszülettem. Azt is elmesélte, hogy nagyon picike voltam és sokáig vigyázni kellett rám. De azt is elmondta, hogy boldog volt végig, hogy én ott vagyok neki, hogy megszülettem. Furcsa volt, nagyon furcsa. Akkor meg még jobban mikor azt mondta, hogy ő sosem akart hazudni nekem, meg hogy túl fiatal volt és csak jót akart nekem és ezért volt hogy őhelyette más nevelt fel engem aki az ő anyukája.
- De... De akkor ez azt.. azt jelenti, hogy nekem.. - azt hiszem ez volt az a pillanat mikor megértettem mit akart nekem bátyus mondani - nekem nem is anya az igazi anyukám? - bátyus bólintott csak és szemeit törölte. Sírt ő is mint én. - Akkor te vagy az anyukám ugye?
- Igen, én vagyok. - lehajtotta fejét, de aztán megint rám nézett - Annyira nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el előbb. - megsimította arcom - Okos fiú vagy Wooyoung, sose hidd el ha a buta emberek mást mondanak. - és távolodott is el tőlem.
- Ugye nem hagysz itt minket? - keze után kaptam és ahogy tudtam megfogtam - Nem étek mindent, de azt tudom, hogy szeretlek téged is és nem akarom hogy elmenjél. Ha... Ga eddig nem tudtál akkor ezután most már legyél az anyukám. Jó? - szorongattam a kezét még - Bármit megteszek, csak ne menjél el.
- Oh te... - húzott és ölelt magához, meg fejemet is puszilta - hogy is mondhatnék nemet neked kicsi.
- Maradsz ugye? - néztem így fel rá.
- Maradok. - ahogy kimondta máris bújtam hozzá - De azt tudnod kell, hogy nem helyes amit Subin-al csinálsz.
- Tudsz róla? - elszégyelltem magam kicsit.
- Igen. Tudod ugye miért nem helyes? - eltolt, hogy rám nézhessen, mire én fejem ráztam nemlegesen - Subin... hogy is mondjam.. Olyat is akarhat majd tőled amit te nem akarsz és a végén úgy maradnál mint Hwa.
- És te?
- Igen. - fejem simította kicsit - Érted már?
- Azt hiszem. De Subin nem bánt ám engem. De tényleg. Mikor megpuszilt akkor is megkérdezte lehet e meg hogy megteheti e. - még a gondolatára is melegem lett - Fura volt itt bent - mellkasomhoz tettem kezem - meg a hasamban is olyan bizsergés volt. Tudod mikor olyan sok sok pillangó repked odabent. Olyan fura érzés.
- Elkerülhetetlen volt igaz? - mosolya furcsa volt picit.
- Micsoda?
- Semmi... - nem értettem őt - Csak arra gondoltam vissza kellene mennünk, hogy ne aggódjanak a többiek. - magához ölelt kicsit - Menjünk jó?
- Jó. - rá mosolyogtam és el is indultunk visszafelé - Mondd csak bátyus, akkor mostantól hívhatlak téged anyának is néha?