Elena Miért Járt Stefannal

88 5 0
                                    

4. A sorsuk volt hogy együtt legyenek
Nem csak szerelmesek, de lelkitársak is voltak.
Delenával ellentétben Stelenának a sors ereje állt mellettük. Lehettek volna együtt hogy teljesítsék a sors akaratát.

3. Segített Elenának gyógyulni a szülei halála után
Stegan arra ösztönözte, hogy felépüljön a tragikus eseménytől.
Elena később belátja hogy Stefan segítette át a depressziós időszakán. Sokkal több jót kapott Stefantól mint Damontől. Azzal hogy boldogságot okozott neki szenvedés helyett.

2. Először szerették egymást
Nem ő volt az első akivel Elena találkozott, de ő volt az első akibe beleszeretett. Az 1.évad a kapcsolatukkal kezdődik. Stefan beiratkozik Elena iskolájába, és a két diák vonzódik egymáshoz, kiemelve misztikus kapcsolatukat.
Elena és Stefan romantikája túléli az ellenséges erőket. Lehet nem ők voltak a sorozat végszerelmesei, de ők voltak az első hajó, amelyik vitorlázott a sorozatban.

1. Stefan a jó testvér volt
Az első évadtól kezdve Stefant a jó testvérként mutatták be, míg Damont gonoszként. Stefan erkölcse erős tulajdonsága volt, amely vonzotta Elenát. Ellentétben Damonnel, akinek erőszakos hajlamai és önző énje eleve taszítja.

VámpírnaplókTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang