Brief love stories

1.

 Idióta. És ezt most őszintén mondom. Teljesen.  Vagy majdnem, őszintén. Nem érdekel, utálom. Hagyjon engem békén. Basszus, kinek akarok én hazudni? Magamnak? Lehet... De nem megy. Nagyon nem. Más még csak elhiszi. De, hogy saját magamnak hazudjak? Az sajna nem megy. A bajom forrása: Jason Carpenter. Ő az aki olyan dolgokat hoz ki belőlem amire én sem gondolnám, hogy képes vagyok. És ő az aki most rohadtul megbántott, és aki miatt most itt kuksolok a sulis tornaszertárba szétkönnyezett arccal és egy könyvel. Ez vagyok én, hát gratula! Miért gondolom, hogy ilyenkor egy betűt is el tudnék olvasni? Miért??? 

Már kilencedik óta tetszik nekem, most meg végzősök vagyunk. Azóta a haladás: kb semmi. Ja, de van haladás. Azóta lett egy barátnője, Jane aki persze tökéletes. Nem úgy mint én. Pff. Tehát: azóta egyszer megcsókolt. Az volt életem legjobb és egyben a legrosszabb napja. Azt hittem szakít majd  ez után meg minden, de nem. Hogy miért is gondoltam ezt? Mert mondjuk ez logikus lenne? De nem. A fiúk ennél hülyébbek.

 Erre ma megkérdezi miért nem beszélek már vele úgy... két hónapja. Én kiakadtam és mondtam neki, hogy ha nem tudja akkor hülyébb mint hittem. Nem tudta, hát persze! Miért is tudná? Itt úgy éreztem nem bírom tovább (egy lehülyézés után) otthagytam és eljöttem ide! És azóta már három óra is eltelt, de én még mindig ugyan ott ugyan azon a zsámolyon kuksolok.  Apropó zsámoly.

 Egyszer szekrényugrásnál nem ugrottam elég magasra és hopp! Buktam egy nagyot. Eltörtem a kezemet is. Hát én és a tesi, jó barátok vagyunk! 

Tehát az eredteti téma! Azóta senki sem keresett. Jason sem. Megmondtam neki, hogy hagyjon békén és ne keressen, de titkon belül azt reméltem, hogy utánam jön. De nem. Úgy látszik Ő az a fiú akinek ha azt mondod ne keressen, nem keres. Ha azt mondod ne hívjon, nem hív. Szóval ezt megszívtam. Nem keresett eddig és nem is fog. 

                           𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

Reccsen egyet az ajtó. Felkapom a fejemet és próbálom kideríteni, hogy ki is jöhetett be. AZ egész kis helyiségben félhomály van így alig tudom kivenni az alakot. Barna dzseki nike cipő szakadt farmer és szétálló haj. Csak egyetlen ember néz ki így az egész világon: Jason. A fiú hátrálva lép be így ő még észre sem vett. Ez lehet, hogy jó mert nagyon idiótán nézhet  most ki a fejem. Megpróbálom rendezni a gondolataimat ( vajmi kevés sikerrel ), majd behúzott nyakkal várom, hogy észre vegyen.

Jason megfordul és egy jót káromkodik. Még mindig nem vesz észre, túlságosan leköti őt a  puffogás. Amikor végre észrevesz zavartan elmosolyodik és beletúr a hajába. Egy percig kb zavartan áll majd megszólal.

- Hello!

Én nem válaszolok csak az arcom elé emelem a könyvem és olvasok, vagy legalábbis úgy csinálok mintha. Most aztán végképp nem tudnék a könyvre figyelni.

- Figyu, már! - kezdi a saját stílusában. - Tudom, hogy most épp utálsz, de azért lehetnél kicsit rendesebb velem. Nem csináltam semmit!

 Kicsit lejjebb eresztem a könyvem és szemrehányóan nézek rá.

- Oké, ez nem jött be - sóhajt kényelmetlenül. - Akkor most a másik, és eredeti verzió.  Figyelj már, én komolyan sajnálom, tudom, hogy neked ez most megbocsáthatatlannak tűnik, de azért nem az. Kérlek, gondolj bele, hogy most én milyen rosszul érzem magamat. És én odaadó vagyok, veled szemben és nagyon - efféle idiótaságokat mond még még és még. Fura ahogyan hangsúlyt váltott és komolyan beszél. Még sosem láttam ilyennek. Én mindjárt elröhögöm magamat, olyan abszurd ez az egész. Csak beszél, beszél, beszél. Én lejjebb eresztem a könyvemet és nem bírom tovább elröhögöm magamat. 

- Na, azért! Már azt hittem komolyan kell végigmondanom az egészet - kezdett el röhögni Jason is. Én pedig elképedve nézek rá. Tehát, csak kamuzott. Mondjuk, nem is vártam tőle mást... - Figyelj, azért tényleg sajnálom - mondja tényleg komolyan.

- Tudom - bólintok mosolyogva és lehuppanok a zsámolyról. Úúúú, de elzsibbadtam!

Azután már egyikünk sem szólal meg. Én félszegen odalépek Jasonhöz aki átkarolja a derekamat és magához húz. Még egyszer öszzemosolygunk majd óvatosan megcsókol. 

Víííííííííííííííííííí! Asszem most boldog vagyok...