Szeretni akarlak! | ✓

| 𝟗.𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Szabó Ákos

Időzítés. Kell hozzá egy bizonyos érzék, amivel nem minden ember rendelkezik. Vannak, akik próbálkozás nélkül mindig jókor esnek be órára, akkor késnek, amikor a tanár is késik, akkor érnek oda piros jelzőlámpához, amikor az zöldre vált, akkor ébrednek fel maguktól időben, amikor elfelejtettek ébresztőt állítani, és hasonlók. Nos, Szilvi határozottan nem ilyen ember. Imádom, az utolsó hajszálától a lábujjáig, és örökké hálás leszek neki azért, amit értem tett, de most legszívesebben felpattannék és Bodzát magammal rántva elfutnék előle.

Ahogy megszólított minket, egyből szétrebbentünk, most pedig halálra vált arccal meredünk közelgő alakjára.

Bár Bodza olyan távol csusszant tőlem, hogy nem érintkezünk fizikailag, mégis érzem, hogy minden izma megfeszül. Egy dolog kettőnk közt megbeszélni a dolgokat, és egy másik, hogy a nevelőanyját is beavassuk. Lassan akartam haladni, megígértettem magammal, hogy lassan fogok haladni. Szilvi kotnyeles, minden lében kanál természete viszont egy félreértett mondat után már az esküvőt tervezi.

- Csak nem megzavartam valamit? - vonja fel egyik szemöldökét és incselkedve csípőre teszi szabad kezét. A virágos egybe ruha és a fekete hajába tolt napszemüveg mintha egy másik embert takarna, legalábbis biztosan nem az egyenruhás Szilvit. A mosolya ragyogó és őszinte, sőt ha jobban megnézem, minden ragyogó és őszinte a megjelenésében. Ez a különös vidám atmoszféra ellazít és emlékeztet, hogy Szilvivel bőven túltesz a kapcsolatunk a neveltlánya-expasija-és-a-nevelőanya fázison.

- Szia! Nem, dehogy. Csak dumálgattunk - vonok vállat és mosolyogva válaszolok.

- Mhm - szűkíti össze a szemeit és gyanakodva néz ránk. - Gyanúsak vagytok nekem ti ketten!

Elnevetem magam és már határozottan élvezem a helyzetet. Talán még Bodza kislányos zavara is hozzátesz a jó kedvemhez, de ezt neki nem kell tudnia.

- Igazából, csak Lénárd szülinapján futottunk össze és, hát két évig nem beszéltünk egy szavat se... - szólal fel Bodza és nagyon igyekszik nyugodt hangsúlyt erőltetni magára, a padon doboló ujjai viszont az ellenkezőjéről árulkodnak.

- Jaj, hagyjuk a rizsát! - legyinti le egyszerűen Szilvi. - Én is találkoztam ám a fiatalúrral - köszörüli meg rosszallón a torkát a rendőrségi incidensemre emlékeztetve, ugyanis az őrsön futottunk össze. A legszebb mosolyommal próbálok hatni rá, de ez sem segít. - Hihetetlen, hogy nem tudjátok távok tartani magatoktól a bajos dolgokat!

- Szilvi... - hunyja le sóhajtva szemeit Bodza. Elfojtok egy mosolyt, és egy kicsit megnyugszom, hogy Bodza nem figyelt fel arra, amit Szilvi mondott. Ne örülne, ha megtudná a gyorshajtós esetet. A kocsi téma mindig érzékeny volt számára, ez pedig teljesen érthető az anyukája után.

- Jó-jó! - vált védekezésre a nő. - Egyébként ettetek már? Most voltam bevásárolni - emeli meg a zacskókat - hazaérek és nekiesek a rakott krumplinak! Gyertek velem, segítetek, meg közben beszélgetünk egy kicsit! Gellért valami barátjával van még, de vacsorára hazaér. Ő is megörül majd nektek! - szinte szóról szóra egyre lelkesebben és nagyobb beleéléssel vázolja fel a terveit. - Mert hát Bodza nem túl sűrűn látogat meg minket... - szapulja most burkoltan Bodzát ugyanolyan kifejezéssel, ahogy nekem az előbb a rendőrös dolgot.

Ezek szerint Bodza elköltözött. Később még kifaggatom erről a témáról.

- Pont most terveztem menni! - csattan fel Bodza és a hirtelen hevességtől pár tincs kiszabadul a fülei mögül. - Már felírtam a hűtőre!