2.

400 8 0
                                    

Carol pov

Az osztályom percről pecre inkább kezd egy állatkertre hasonlítani, ahol elszabadult a pokol.
Kiskorom óta ismerem őket és az első években minden nap úgy mentem hoza, hogy sós könnyeim az arcomon folynak. Közröhely tárgya voltam minden nap, túrtem azt, hogy mások megalázzanak.
Az évek alatt azonban annyira megerősödtem, midőn azt sosem gondoltam volna. Erősekké tettek, akiknek minden céljuk a boldogtalanságom elérése. Az álmodozó kislányból ők tettek magabiztos, érzelmeit leplező lányá.
A tanáraim szeretnek, ebből következően a társaim minden nap strébernek hívnak és kinevetnek.
Mindkét szülőm tanár és kicsit szigorúak ennek ellenére, mint minden gyerek, nagyon szeretem őket.
Hát igen, ez volt a teljesen normális életem.
Majd megismertem őt.

Strong Feelings /BEFEJEZETT/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora