Girls of History

1. rész: Fire of our Hearts

Óriási köszönet Gladiala-nak, akivel együtt írtuk ezt a történetet! <3

850. március 27.

HEL POV

- Kezetek a szívetekhez! – visszhangzott a szó végig a kadétok között és néhány másodperc múlva már mindenkinek a mellkasához volt szorítva az ökle, gerince ívbe feszült, hogy a feljebb valójuknak a tudtára adják, hogy figyelnek és készen állnak mindenre.

Biztos meggondoltuk mi ezt az egészet? Fél szemmel átsandítottam Anára, aki mellettem állt és csak előre nézett. Sötétbarna haját rendületlen forgatta a szél, szemeiben az a fajta tűz táncolt, ami tudtam csak egyet jelent... Eltökélte magát és ezen már semmi sem változtathat. Vajon a bosszú vágya hajtotta, vagy csupán csak egy jobb élet reménye, ami, ha úgy hozza a sors összejön?

Az, hogy rengeteg újonc esett ki a soraink közül nem volt titok. Szimplán csak gyávák voltak, vagy halottak. Tudták, mire vállalkoznak mégis megszámlálhatatlanul sok könny hullott éjszakánként egy feljebb való erőhöz fohászkodva, hogy meneküljenek meg ettől az Életnek nevezett pokoltól; ha szerencséjük volt túlélték és folytathatták a szánalmas életüket egy távoli faluban, de ha nem akkor csupán számok voltak abban a végeláthatatlan halálozási listában, ami minden nap a tudtunkra adta, hogy még mindig gyengék vagyunk.

- Igenis! – kiáltottuk bele az éjbe. Alig száz kadét állt készen arra, hogy megtudja az eredményeit, de ebből csak tíz döntheti el, hogy a belső fal mögé kerüljön. Kényelmes élet, kényelmes munka, mindenki álma volt ebben a világban. Egy olyan hely, ahol nem kell félned minden percben, hogy meghalsz, kecsegtető volt minden emberi lény számára.

Nem féltem és tudtam, hogy Ana sem. Az eredményeink magukért beszéltek... próbáltuk titkolni ameddig csak lehetőségünk volt rá, de nem lehet sokáig fenntartani az álarcot, mikor valami megy. Lehet csupán az volt a segítségünkre, hogy néhány évvel idősebbek vagyunk, mint a többiek? Kétlem... fogadni mernék, hogy a múltunk tehet mindenről. Egy halk sóhaj hagyta el a számat, ahogy a pódiumon álló tisztre emeltem a tekintetemet, akárhogyan is lesz, semmi sem tántoríthat el minket attól, hogy a Felderítő Egységhez kerüljünk. Régi vágyunkat akartuk beteljesíteni.

Hajtott a vágy mindkettőnket, hogy újabb dolgokat tanuljunk meg, hogy dacoljunk az ismeretlennel, hogy minden egyes pillanatban feszegessük a határainkat ameddig csak lehet. Míg mást a biztonság talmi illúziója tartott életben, minket a halál ösztökélt és tanított arra, hogy sosem lehetünk elég jók és képesnek kell lennünk arra, hogy bármikor túllendülhessünk a legkilátástalanabb helyzeten is. A versenyszellemünk felülírta a haláltól való félelmünket is. Vajon megbolondultunk volna?

- Mától kezdve minden végzős gyakornok előtt három lehetőség áll. Az első a Helyőrség, amely a fal karbantartásáért és a város védelméért felel! – Oh, igen megszámolni se tudom, hogy Ana-val hányszor hoztuk a szívbajt a Helyőrségre. Féloldalas mosolyra húzódott a szám, ahogyan eszembe jutottak a bajtársaink. Wilhelm és Daniel, akik a Mária Fal bukása után vezető pozícióba kerültek, mert rajtuk kívül senki sem tudta, annyira jól kezelni a hirtelen jött helyzetet.

- A második a Felderítő Egység, mely eltökélten a falakon kívülre merészkedik, az óriások területére. – A két szó, amire, ha gondolok a szívem kihagy egy ütemet. Ekkora nyomorékot, mint én. Shit. Egy halk szusszanás adta a tudtomra, hogy Ana is még él. Nem kellett ránéznem se, tudtam, hogy egyre gondolunk.