ɪɴᴠᴏʟᴠᴇᴅ ɪɴ ᴍᴀꜰɪᴀ | ꜰᴇʟɪx [SZÜNETEL]

part 9 - felbukkanó tulaj a sulinál

Másnap reggel álmosan ébredtem. A koszos tányér az éjjeli szekrényemen hevert, mosatlanul. Miután sikerült ember varázsolnom magamból a telefonomat zsebre tettem és a tányért a konyhába véve elmostam.

- Jó reggelt! - jelent meg anya a konyhában, majd a hűtőt kinyitva hozzáfogott reggelit készíteni. - Hogy vagy? - kérdezte, miközben a szendvicset készítette.

- Jól vagyok. - mosolyodtam el, miközben leültem az asztalhoz. Hirtelen eszembe jutott a karkötő ami Taehyungé, és rögtön a zsebembe nyúltam hogy ellenőrizzem nem e hagytam el. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor megéreztem az ékszert.

- Biztos? Nagyon elkalandozottnak tűnsz. - felelte miközben elém tette az elkészített szendvicset. - Csak nem fiú van a dologban? - mosolyodott el, mire majdnem félre nyeltem a falatot.

- Mi? Dehogy! - vágtam rá, talán túl hamar. Anya csak ismételten elmosolyodott, majd rám hagyva a dolgot bólintott egyet.

- Hát jól van.. - mondta, majd távozott a konyhából.

Megráztam a fejem, majd bevágtam az utolsó falatot is mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Eunji neve villogott. A zöld ikont oldalra húzva a fülemhez emeltem a készüléket.

- Szia, hát te? - érdeklődtem, miközben készülődtem az elinduláshoz.

- Halihó! Itt állok a ház előtt, szóval légyszike iparkodj mert háromnegyed van és elfogsz késni ha nem teszed be a segged a kocsimba. - magyarázta, mire szemeim azonnal a faliórára tévedtek. Meglepődve vettem észre hogy igaza van Eunjinak, így összekapva magam egy hangos kiáltás után már a kocsiban ültem a lány mellett, aki az iskola felé hajtott.

- Köszi hogy elviszel!

- Jössz egyel amiért folyton kimentelek. - sandított rám mire szemforgatva egyeztem bele.

- Jó. Mit akarsz? - kérdeztem meg, és már előre féltem a választól.

- Hyunjinnal akarok beszélni! - vigyorodott el, miközben megnyalta ajkait. Elfintorodva bámultam őt, miközben leparkolt és kiszálltunk az autóból.

- Ez komoly? - fakadtam ki nevetve.

- Totálisan! - ugrott mellém, mikor a folyosón levő tömeg miatt a hátam mögé kellett sorolnia. - Te láttad már azt a pasit, Naeun?! Az egy Isten! - felelte drámaian, mire felröhögtem.

- Ja, és egy pszichopata.. - levágódtunk a székünkbe a teremben, majd vártuk a tanár érkezését.

- Az csak egy bónusz.. - motyogta úgy, hogy csak én halljam. - Annyira szexi és sármos. Egy Adonisz, és még csak próbálkoznia sem kell! Rám néz és becsinálok! - a padra borulva szenvedett én pedig már fuldokoltam a röhögéstől.

- Jó reggelt diákok! - érkezett meg Mr. Dongwoon majd a könyveket az asztalra csapta, aminek következtében néma csend keletkezett a teremben. - Mielőtt még elkezdenénk az órát, szeretnék bejelenteni egy új információt amit én is csak most kaptam meg. - mondta, mire mindenki zavarodottan forgolódott a teremben egymásra pillantva. - Egy hét múlva tanulmányi kirándulásra megyünk Thaiföldre, ahol egészen pontosan egy hetet fogunk eltölteni. Ezalatt az idő alatt mindannyiótoknak lesz feladata, szóval ne higgyétek hogy csak szórakozni megyünk! A munkátokra kapott eredmény az év végi átlagotok felét fogja kitenni, úgy hogy melegen ajánlom hogy mindenki készítse el a rászabott feladatot! - fejezte be, mire egyszerre voltam boldog és ideges is.

Az, hogy Thaiföldre megyünk nagyon boldoggá tesz, ugyanakkor az, hogy a feladat a jegyünk felét jelenti, aggaszt.

***

Miután minden órámnak vége volt hazafelé menet eszembe jutott a karkötő, amit még mindig nem adtam vissza Taehyungnak. Így aztán kihalásztam a zsebemből ès hátat fordítva indultam volna meg, ha nem ütközök egy mellkasba, ezzel a földre ejtve az ékszert.

-F..Felix? - motyogtam zavarban, mire fejét oldalra billentve, halványan elmosolyodott.

- Én. - mondta jellegzetes mély hangján, ami miatt még mindig kirázott a hideg. - Merre mész? - kíváncsiskodott, majd a hátam mögé pillantott.

- Haza felé. De te mit keresel itt? - ráncoltam össze a szemöldököm, miközben lehajoltam a karkötőért.

- Hát az mi? - érdeklődött a tenyerembe pillantva.

- Ez? Ez T..

- Ezt meg honnan szerezted?! - kapta ki rögtön a kezemből az ékszert, és tekintete azonnal megváltozott. Dühös volt. Kíváncsi és egy kicsit talán ijedt is. - Azt kérdeztem honnan van ez a karkötő?! - kérdezte, miközben a vállamra fogott és egy fának nyomott. Kezét a fa törzsének támasztotta és úgy nézett le rám.

- Ez az egyik ismerősömè, szóval kérlek add azt vissza! - a kezemet nyújtottam az ékszerért, de nem adta ide, helyette a farzsebébe tette. Az előbbi valamelyest kedves énje pillanatok alatt tovaszállt. Féltem tőle, ez nem volt kérdés. Felix félelmetes volt, akármikor dühös volt.

- Ez az ÉN tulajdonom, szóval nem fogom visszaadni! Ez hozzám tartozik! - mondta mérgesen, s egyre közelebb hajolt az arcomhoz. - Hogy hívják azt a barátodat, akinél ez volt?!

- T..Taehyung.. - suttogtam rettegve. Amint kiejtettem a nevet a számon, Felix szemeiben soha nem látott düh keletkezett és kezei ökölbe szorultak. A földre pillantott, habár ez sem segített abban hogy lenyugtassa magát. Nem értettem a helyzetet, nem értettem mi baja van, nem értettem mi baja van Taehyunggal. Semmit sem értettem. Az viszont világossá vált, hogy valami egyáltalán nem okés Taehyunggal. Eszembe jutott a horzsolásokkal teli bütyke és rögvest a legrosszabb jutott eszembe, amit nem akartam sem elfogadni sem pedig egyáltalán rá gondolni.

- Nagyon figyelj most rám, Naeun.. - halkan, mégis kimérten szólalt meg, ami miatt elérte hogy minden figyelmem neki szenteljem. - Honnan ismered ezt a gyereket?

- Ő az osztálytársam. - szemeibe néztem,amiket lehunyt pár másodperce és oldalra pillantott.

- A kurva életbe! - ökölbe szorított kezét teljes erőből a fa törzsébe ütötte, én pedig szabályosan halálra rémültem. Sosem láttam még őt ilyen dühösnek.

- Mi a baj, Felix? - neve hallatán rám pillantott, majd kezét elemelte a fától és az arcomra simított, miközben mélyen a szemeimbe nézett.

- Kérlek.. Naeun nagyon kérlek ígérd meg hogy nem mész annak a mocsoknak a közelébe. Kérlek! - szemeiben aggódást fedeztem fel, és szinte már könyörgött azért hogy ne találkozzak Taehyunggal. Vontatottan ugyan, de bólintottam egy aprót. Ő megkönnyebbülten felsóhajtott, majd elhajolt tőlem, én pedig rögtön üresnek éreztem magam.

- Felix, miért zavar ő téged ennyire? - kérdeztem rá végül.

- Emlékszel T-re? - kérdezte, mire visszaemlékezve a kocsiban történtekre és Felix vérző orrára bólintottam. - Na most.. Taehyung és T.. Egy és ugyanaz az ember. - mondta, mire meg kellett kapaszkodjak a fában hogy lábon tudjak maradni mert úgy éreztem hogy a lábaim azonnal feladják a szolgálatot.