Az erdő mélyén 3.

Érzelmek

Nem kevés időmben telt míg a fiamat, mert hogy legkisebb öcsém valójában a fiam, el tudtam hozni anyámtól. Az a nő... Nem nevezhető anyának. Nem érdemli meg. Azt mondta, mikor Wooyoung megszületett, hogy vigyázni fog rá mindig. De igazából nem tette. S ha mégis csak addig talán míg az a rohadék el nem vette őt feleségül és így lett egy mostohaapánk. Az a rohadék volt aki nem egyszer bántalmazta az én kicsikémet. Erre sajnos csak későn jöttem rá. Sajnos akkor derült ki minden mikor az én kicsikém kórházba került. Na ott telt be a pohár és ott döntöttem el, hogy ha bele döglöm is, de nem engedem vissza a fiam hozzájuk. Nem kevés pénzbe és időbe telt, de fiam magamhoz vettem. Aztán nem sokra rá öcsém is hozzánk költözött. Kiderült, hogy ő is magához akarta venni az "öcsénket", csak éppen neki még kevesebb esélye volt rá mint nekem.
Így éltük aztán életünk, boldogan, viszonylagos nyugalomban. Ebből jött az is, mikor egyszer elmentünk kirándulni. Nos, onnantól kezdve bolydult fel csak igazán az életünk. Megismertünk egy az erdőben élő családot. Baráti társaságnak tűntek, de nem voltak teljesen azok. Náluk töltöttük jó pár napot, bár én nem akartam. Eközben s ezután jött az ami szinte olyan volt mint holmi elcsépelt mese. Az öcsém, Seonghwa kapcsolatba keveredett Seungsik-al aki szerencsésen teherbe is ejtette. Ebből következett, hogy ő marad. S ha ez nem lett volna elég az is kiderült, akkor sokkot kaptam, hogy a fiúk, kivétel nélkül, mind farkasok. Nem akartam elhinni, de muszáj volt. Öcsénknek, fiamnak, nem mondtunk semmit erről. Jobb volt akkor még nem elmondani mindent. Csak hát hiába volt minden, mert mi is ott maradtunk és bekövetkezett amit egyáltalán nem akartam. Kiderült minden, hogy az öcsém nem is az öcsém hanem a fiam, ennek tetejébe még ő is beleszeretett az egyik vadállatba. Tehettem én bármit, hiába, nem akadályozhattam meg az elkerülhetetlent. Ezért voltam egyre többet távol tőlük, ezért volt az hogy inkább laktam lakásomban mint velük, és temetkeztem inkább a munkába. Meglátogattam azért őket, de ezek az idők egészen minimálisra csökkentek. Még úgy is hogy fiam is családot alapított s így nagyszülő lettem. Túl sok volt nekem. Túlságosan is sok.
Jó pár hete voltam utoljára náluk. Kérték menjek, mert hogy építettek a házhoz és szerettek volna velem ünnepelni. De mint mindig munkára hivatkozva kimaradtam. Viszont az azért furcsa, hogy még így is, mostanság is, úgy érzem mintha egyfolytában szemmel tartanának. Amióta csak megismerkedtünk a vádakkal úgy érzem mintha folyton figyelnének. Igyekszem nem figyelni rá, de még így is néha nagyon tud zavarni.
Viszont most, ma, terveim közt szerepel meglátogatni őket. Azért is mert rég láttam őket, meg mert legutóbbi munkám, mely külföldre szólított hoztam néhány ajándékot a kicsiknek. Öt pici baba. Azért kíváncsi lennék hogy bírják velük. Na de majd megtudom nemsokára. Igen. Ezt hittem, de az a rohadék kerék pont félúton lett defektes. Ezzel gond nem lett volna ha nem lett volna sérült a bal kezem. Ugyanis sérült kézzel elég nehéz kereket cserélni. Próba szerencse alapon írtam öcsémnek, reméltem meg is kapja az üzenetet mert errefelé igencsak szeszélyes a térerő, hogy küldjön valakit segíteni.
- Hogy fordulna fel aki kitalált! - rúgtam éppen a kerékbe amit fel akartam tenni. Leszedni a lyukasat valahogy egyszerűbb volt. Sehogyan se akart sikerülni, ezért reméltem nem tart túl sokáig segítséget küldeni. Meg is pihentem kicsit azért. Eközben éreztem úgy megint mintha figyelnének. De már nem néztem szét. Minek? Nem vagyok bolond, na meg ez az erdőség is elég furcsa így is.
- Megjöttem. - enyhe szívritmuszavart okozott a felbukkanó, aki történetesen az öcsém társának testvére volt, Seungwoo.
- Akkor segíthetsz. Már csak a jó kereket kellene feltenni. - mutattam is neki. De ő nem a kereket nézte meg hanem bekötött kezem amivel mutogattam. Sőt! Oda is jött és meg is fogta kezem amit aztán meg is simított. - A kerék ott van. - húztam el kezem és mutattam neki a dolgot. Egy ideig koslatott utánam, de feladta. Így járt. Különben sem szeretem az olyanokat akik már az első akadálynál feladják.
- De.. - érintett volna még meg csak én nem hagytam - Hát jó. - na jó, hazudtam. Igazából túl sokszor próbálkozott be nálam ez a Seungwoo és elegem lett belőle. És elegem is van, mert azóta sem tett le arról hogy úgymond az övé legyek. Fel kellett volna már adnia, de nem tette.
Miután feltette a jó kereket a lyukasat meg a szerszámokat a helyükre tette. Természetesen én ültem a volán mögé. Nekem aztán moroghatott, nem hatott meg vele és nem is ijesztett meg. Rég nem ijeszt már meg. Még úgy sem, hogy tudom micsoda és hogy egy mozdulatba kerülne neki kitörni a nyakam. Megtanultam kezelni az ilyet. Nehéz volt, de megtettem. Így aztán mert nem hagytam neki, hogy vezessen, kénytelen volt csak úgy beülni mellém a kocsiba. Elég szótlan is volt az út alatt ami házukig tartott. Ott meg már muszáj volt szólnunk egymáshoz, jobbára nekem őhozzá. Mondtam melyik ajándékokat kinek vigye. A gyerekek ajándékait így ő volt aki bevitte a házba. A többit én akartam, de olyan gyorsan visszatért, hogy esélyem sem volt cipekedni.
- Úgy tűnik még mindig hidegen hagy a bátyám közeledése. - Seungsik volt az aki nem rejtegetett soha semmit. És mert nem válaszoltam azonnal ő folytatta. - Mondd csak ennek köze van ahhoz, hogy az öcséd tulajdonképpen a fiad? Jobban mondva nem is róla van itt szó. Igaz?
- És ha igen? - nem nagyon beszéltem senkinek arról, hogy fiam... nos hogy ő hogyan s kitől lett. Ez a legfájóbb pont az életemben, erre itt van ez a vadember és már a kezdetektől fogva érezte, hogy nem stimmel valami. És igen, ő volt az aki a fiai születése után rájött szinte mindenre.
- Csak azért mert azt hiszem jobb ha tudod, hogy... - az ajtó, annak a szobának az ajtaja melybe el lettem szállásolva, úgy vágódott ki, hogy azt hittem ki is esik helyéből.
- Ki ne mondd!! - ordított rá Seungwoo a testvérére.
- Te sosem fogod megtenni úgyhogy pofa be. - nem sok hiányzott, hogy egymásnak essenek, s csak pillanatok teltek el.
- Mégis miről van szó? - egyszerre idegelnek fel és rémítenek meg.
- Mondd el. - morgott már Seungsik.
- Nem. - Seungwoo is morgott mint testvére.
- Akkor majd én megteszem, te balfasz. - csak ennyi kellett Seungwoo-nak, hogy egyszerűen kihajítsa testvérét a szobából, aztán rávágja az ajtót.
- Mégis mi lehet akkora titok, hogy összekaptok rajta? Hm? Mondd el mert egyszerűen nem tudom megérteni. - percekig egy szót sem szólt Seungwoo amit én hamar eluntam - Na nekem ebből elég. - ki akartam menni a szobából, de ő szavaival egy pillanat alatt megállított.
- Megöltem azt a rohadékot aki megerőszakolt téged.