Az erdő mélyén 3.

Amíg csak lélegzem és létezem

- Mert te aztán tudsz mindent ugye? - Seungwoo is ingerült lett ahogy én is. Mert ha jól értettem amit mondott, illetve amire célzott akkor... nos inkább gondolatban sem fejtem ki a dolgot. Amúgyis lehetetlen ennyiből.
- Ne vitatkozzatok, inkább menjünk haza. - Subin meglepően másként viselkedett, legalábbis nagyon máshogy mint ahogy megismertem őt - Várnak haza. - mordult is fel.
- Igaza van. - Seungsik is úgy tűnt meglepődött társa viselkedésváltásán - Fejezzétek be ezt az értelmetlen vitát. - emelte meg hangját - Indulás haza! - s úgy tűnt ennyi elég is volt, hisz Sejun, bár morogva, de átváltozott és el is futott. Őt követte Subin, majd Seungsik is. Végül pedig Seungwoo, de úgy hogy engem hátára vett.
Viszonylag hamar haza, illetve így vissza hozzájuk, értünk. Ott aztán rögtön le lettem támadva öcsém s fiam által. Aggódtak nagyon, de megnyugtattam őket, hogy rendben vagyok és nem esett bajom, sem nekem sem Seungwoo-nak. Mindezek után hagyták, hogy fürdeni menjek, ami után kaptam enni.
Nem történt ezután túl sok dolog. Mármint ha a hirtelen jövő vihart nem számítjuk. Na de ettől függetlenül rendben voltunk. Viszont az azért furcsa volt ahogy Seungwoo viselkedett velem. Alapból furcsálltam mindig is a viselkedését, de visszatértünk óta másabb lett. De Subin is, aztán ahogy az idő telt a többiek sem voltak másként. Na hát én ezt untam illetve elégeltem meg és döntöttem a távozás mellett. Elég volt belőlük ennyi is. Talán nem érzik szavaik súlyát, talán nem is szándékosak, de nekem akkor is rossz érzéseket adnak. Alig két nap volt tehát és én újra útra kész voltam.
- Biztos nem gondolod meg magad? - öcsém volt egyedül aki nem haragudott rám, s persze fiam de ő el volt foglalva picijei etetésével - Tufod, hogy csak jót akarnak.
- Biztosan nem. - sóhajtottam - Az lehet, de azt mégsem fogják fel milyen sebeket tépnek fel. - újabb sóhaj után utoljára öleltem még öcsém - Mindegy is. Vigyázz a kicsikre és Wooyoung-ra is.
- Úgy lesz. - még egy ölelésre azért visszahúzott.
Ezután ültem kocsimba és hajtottam el onnan. Nem tudom mit hittek vagy mit vártak, csak az a biztos hogy nagyon nem egyre gondoltunk. Nem id értem hogy hihették, vagy honnan érezhették hogy máris lett következménye annak amit Seungwoo-val tettünk. Teljes képtelenség az egész. Élből elutasítottam a dolgot. Gondolni sem akartam rá, s csak azért mert olyan emléket is a felszínre hozott amit évek alatt sikerült eltemetnem. De ugye mint mindenben ebben is eljött az a pillanat, az a kitekert fordulat amire nagyon nem számítottam. S hogy mi is volt ez? Megmondom én. Subin-nak igaza volt. Sőt, úgy mindenkinek abból a túl furcsa családból. Eltelt jó pár nap, mit nap, hét, sőt, hónap. Ha igazán pontos akarok lenni akkor kb két és fél hónap miután muszáj volt igazat adnom annak a makacs farkasnak. No persze ezt nem adtam tudtára, se neki se másnak, ahogy más dolgot sem.
Bevallom nem bírtam csak egy hétig, azután adtam fel büszkeségem és jeleztem öcsém felé, hogy érkezem majd hozzájuk. Kegyetlenség lett volna tőlem tovább titkolózni. Elég lesz így is végig hallgatni a fiúktól az "én megmondtam" monológot. Mint ígértem öcsémnek útra keltem hozzájuk. Ugyanúgy felpakolva mint mikor legutóbb náluk jártam. Ám ezúttal szerencsére nem kaptam félúton defektet. Így aztán viszonylag zökkenőmentesen el is értem a házukhoz vezető utat, aminek végén a házat is. Aztán mikor kiszálltam a kocsiból máris le lettem támadva fiam által. Nyakamba ugrott szinte, alig bírtam megtartani őt. De öleltem. Öleltem mintha legalább évek óta nem láttam volna, holott csak pár hónap volt míg nem látott s láttam. Na de így ő volt az is akit megkértem, hogy szóljon valakinek, hogy jöjjön segíteni cipekedni. Igazság szerint csak azért küldtem el mert fel akartam még készülni a támadásokra. Érkezett is az első és előre láthatóan az egyetlen "támadás". Mégpedig egy óriás személyében. Láttam fél szemmel mikor kirobbant szinte a házból, ahogy azt is mikor megindult felém és vissza akarták fogni de nem sikerült.
- Éreztem őt. - hátulról ölelt engem, hogy kezei kis pocakomon voltak amit egyenlőre még csak érezhet de nem lát - A többiek nem akartak kiengedni. Azt hitték bántani foglak.
- Te senkit sem tudnál bántani. - egyik kezem kezeire tettem melyekkel ölelt, fogott - Seungwoo.. - fogtam így őt és toltam el magamtól, csak hogy szembefordulhassak vele s kezem arcára tehessem - nem akartam fájdalmat okozni neked, nem akartam eltitkolni sem, de nekem.. egyszerűen csak több idő kellett.
- Én csak vártalak vissza téged. - kezembe simult, hogy közben morgott is - Utánad akartam menni, de mégsem tettem. Tudom, hogy mi történt veled és ennek ellenére is rád vetettem magam és... - egy hirtelen kis csókkal hallgattattam el őt.
- Azt ami történt én is ugyanúgy akartam mint te. Úgyhogy ne ostorozd magad miatta.
- De.. - és ismét csak nem hagytam hogy befejezze.
- Semmi de Seungwoo. Azoknak a túlfűtött pillanatoknak a csodás kis gyümölcse itt van bennem. Miért kellene rosszul éreznünk magunkat ha semmi rosszat nem tettünk. Nem?- válaszként csak megcsókolt engem, aztán meg nagy hirtelen felkapott karjaiba és úgy vitt engem a hazig, majd abba be. Rámordult mindenkire, de tényleg mindenkire aki csak meg akarta állítani vagy csak az útjába került. Elvitt engem egészen szobájáig, melyben aztán a cseppet megtépázott ágyára tett csak le.
- Ha kérted volna magamtól leveszem. - majdnem letépte ruhám annyira látni akarta hasam. De szerencsére egy kis szakadással megúsztam hevességét. S bár nem egyedül hanem segítségével, de lekerült felsőruházatom egy részét, az ingem, a másik, a pólóm, csak jól feltolta.
- Erős lesz. - mondta miközben szinte megbűvölten nézte, simította pici pocakom - A legerősebb a családban. De addig is vigyázni fogok rátok. - ezután nézett fel rám - Amíg csak lélegzem és létezem. Esküszöm így lesz.