Egy Közös Barát |Jikook

Mochi

Erős fény hatására a szemem fájdalommal válaszolt hogy inkább tartsam csukva, de sajnos túl makacs és kíváncsi voltam, hogy hol vagyok mert az én szobám nem fehér.
Nehézkesen sóhajtottam, majd inkább felültem az ágyon, gerincemnek is jót tett egy kis mozgás.

-Jó reggelt Mr. Park, hogy érzi magát?- jött be egy középkorú férfi, nagy szakállal a képén. A hét törpe egyike lehetne.

-Mintha csak Disneyland-ben lennék.- feleltem szarkasztikusan.

Az orvos szemet hunyt a mondatom felett, inkább ellenőrizte a gépen az adatokat, néhány gombot meg is nyomott, meg jegyzetelt is. Nekem ezt mind végig kellett néznem.

-Egy fiatal úr várja kint, Jeon Jungkook-nak hívják, beengedjem?- pillant az ajtóra amint végez.

-Még jó hogy!-izgatottan rendeztem át a hajamat, majd feljebb ültem.

-Helló!- csukta be maga után Jungkook az ajtót.

-Miért vagyok itt? Itt mét rendes narancslevet sem kapok.-rúgtam le magamról a takarót.

-Tegnap este...nos felhívtál, hogy menjek fel hozzád, mikor oda értem te nagyon sírtál majd végül eszméletlenül estél a karjaimba mikor fel akartalak segíteni.-vakarta a tarkóját.

Egy darabig bámultam hátha felnevet és azt mondja viccelt.

-Remek, ma haza is mehetek? Hol vannak a ruháim?

Jungkook szavamba vágott.

-Az orvos azt mondta hogy jobb ha ilyen állapotban nem engedlek haza, és nem akarlak egyedül hagyni, ki tudja mit művelsz magaddal.-felelte nyugodtan.

-Akkor mi lesz, odaköltözöl?-kérdeztem kissé idegesen. Elegem lett a fertőtlenítő szagából.

-Hát én igazából arra gondoltam, hogy téged költöztetlek a lakásomba.-rágta a szája szélét.

-De tudok vigyázni magamra, anya!-forgattam szemet, én aztán biztos nem megyek oda.

-Ja tizenhat évesen, Jimine én rám bízott az orvos. Csak elbírok egy kamasszal.-kacsintott, láttam rajta a távozási vágyat, gonosz módjára tovább húztam az agyát. Ne csak én szenvedjek már.

-Nem megyek veled! -közöltem vele.

-Van otthon Mochi.- állt fel a helyéről és fölém hajolt.

-Ez vesztegetésnek számít. -fontam karba a kezeim.

Tudja hogy oda vagyok a mochiért ezért ezzel próbál rávenni, hogy hozzá költözzek. Biztos nem megyek bele. Arra mérget vehet.

-Na Jimin, ne hisztizz vagy itt hagylak a kórházban.-nézett rám könyörgően, tucatszor pillantott már az órájára.

-Hagyj itt, legalább addig is boldogítom majd azt az orvost, látszik mennyire oda van értem.-forgattam meg a szemeimet.

Kezdtem felhúzni őt idegileg, viszont egyikünknek sem volt éppen rózsás a helyzet. Tekintve a veszteséget, és a pánikbetegséget.

Jungkook szó nélkül pakolni kezdte azt a pár ruhát amit én szóvá is tettem, de ő csak meg sem hallotta.
A táskát az ajtó elé dobta majd közeledni kezdett felém, lerántotta rólam a takarót amitől a hideg is kirázott, a lábam alá nyúlva kiemelt az ágyból.

-Tudok járni is!-szúrtam oda neki.

-Az orvos azt mondta hogy nagyon gyenge leszel, de megpróbálhatsz járni.- vont vállat és letett a kórház padlójára.

Szinte úgy estem össze akár egy papír lap, nem éreztem a lábamat. Te jó ég!

-Látod, megint nekem volt igazam mint mindig, csak túlságosan makacs egy személyiség vagy.-csóválta szórakozottan a fejét.

Örülök hogy legalább ő remekül szórakozik.

Durcásan fontam össze a nyaka körül gyenge karjaimat, és vártam míg velem együtt át megy a kórházon keresztül egészen az autóig. Mert remélem azzal jött.