A Véletlen Üzenet Második része

4

Másnap ahogy sétáltunk az autóhoz kicsit megkönnyebbülés volt. Rosszul voltam már a kórház szagától meg a fehér falaktól. Chrisnek elkezdett csörögni a telefonja.
- Igen?.... Nem.... Igaz..... Jobban.... visszahívlak később. - teszi is le.
- Ki volt az?
- Elsa.
- Tudja?
- Igen. - nézett rám szomorúan. Nem válaszoltam csak beültem a kocsiba.
Chris is beszállt mellém. Nem szólt semmi csak elindította a kocsit és elindultunk haza.

Az égbolt sötét volt nagy vihar lesz, az eső már amúgy is elkezdett esni.
- Lehúzzam az ablakot vagy álljunk meg vizet venni? De ehetünk is ha ahhoz van kedved. - néz rám Chris miközben egy pirosnál álltunk.
- Nem vagyok éhes.
- Jól van, de bármire szükséged van kérlek mondd.
- Rendben. - bólintok miközben a könnyeim egyfolytában folytak. - Állj meg kérlek.
- Máris. - néz rám aggódva majd lehúzódott az út szélére. Én semmit nem mondtam Chrisnek csak egyszerűen ki kellett szállnom és egyedül kellett lennem.
- Selena, kérlek! Most hová mész?
- Nem tudom Chris egyszerűen én ezt nem bírom! - sírom el magam az útszélén.
- Drágám tudom, hogy nehéz, de ezt együtt kell megoldanunk. - néz rám szomorúan.
- Nekem egyszerűen csak egyedül kell lennem.
- Azt nem gondolod, hogy ez ugyan olyan szar mindkettőnket. Nekem is fáj! - kiabál sírva.
- Tudom, de ne haragudj én tényleg nem bírom és úgy érzem, hogy megbolondulok. Nem akarok bolond lenni.
- De Selena te nem vagy bolond csak elvesztettél egy gyereket. És gyászolsz. Ez teljesen normális.
- De ez nem normális. Alapból még meg sem született, élnie kellett volna, velünk. - kezdek el megint olyan szinten bőgni, hogy összerogytam a járdán. Chris mint a villám ott is termett mellettem és mellém guggolva próbált erőt adni.
- Sajnos nem tudott annyit élni mint amennyit mi szerettük volna, de hidd el nekem, hogy lesz még gyerekünk. Tudom fáj nekem is nagyon fáj, de ezen közösen tovább lépünk és megpróbálunk a jövőre koncentrálni. Együtt. Ez az egész egy jel valamire figyelmeztetett minket.
- Engedj el. - állok fel és letörlöm a könnyeimet. - És szopd le a jeledet meg a figyelmeztetést meg a jóistent meg mindent. A gyerekem meghalt a méhemben és majdnem én is. Ez nem jel. - mondom neki idegesen. Ahogy hallottam amiket mondok nem ismertem magamra, de nem tudtam mit csinálni. Miután befejeztem a mondandóm idegesen visszaszálltam az autóba és Christ otthagyva elhajtottam. A visszapillantóba láttam, ahogy Chris felállt és az autó után nézett.
- Faszomat. - csapok egyet idegesen a kormányra. - Milyen jel? Milyen jel? - kérdezem ordítva majd beugrott egy kép. Seb arca ahogy velem volt meg amikor régen randiztunk, lovagoltunk.
Tudtam hova megyek és nem érdekelt semmi csak nyomtam a gázt.

- Ezt neked Jel. - nézek Seb házára. Ahogy kiszálltam és a bejárathoz léptem csak néztem és vártam, hogy kinyissa az ajtót.
- Sel? Mit csinálsz itt? Hogy vagy? - nézz rám aggódva Sebastian, de én nem tudtam neki válaszolni csak magamhoz húzva megcsókoltam.
Seb nem értette és el is akart tolni, de mikor látta, hogy esélye sincs és nem fogom elengedni elengedte magát és visszacsókolt. Mikor már éreztem amit akartam még szorosabban magamhoz húztam és belevezettem kezem hajába kicsit meg is húztam. Sebnek ennyi kellett és morogva egyet fenekemnél megfogva felemelt én körbe öleltem derekát és hagytam hogy bevigyen a házba. A falnak döntve csókolt és közben óvatosan elkezdte lehúzni a pólómat aztán elkezdte a nyakamat is csókolni. Minden egyes érintésébe belenyögtem annyira jól esett.
- Abba kell hagynunk. - néz rám bűnbánóan.
- Most miért? Végre megkaphatsz erre már nem kellek?
- Férjed van és tegnap vesztetted el a babádat. Nem vagy jól.
- Jaj nehogy már elkezd te is ezt a szar dumát, hogy nem vagy jól.
- Sel még én sem vagyok jól. Folyton csak az a kép lebeg a szemem előtt, hogy a földön fekszel és beszélni nem tudsz majd, hogy a mentőbe eszméletlen lettél. Aztán a kórházba meg újraélesztettek. Azt hittem meg fogsz halni.
- De nem haltam meg.
- Hála az égnek.
- Hát inkább a gyerekemet mentették volna meg.
- Ne mondj ilyet.
- De mondok. Mert bármikor meghalnék a gyermekemért.
- Akkor most figyelj ide kérlek. - fogja meg arcomat és egyenesen maga felé fordít. - Menj haza a férjedhez és legyél vele. Neki is szüksége van rád és neked is rá. Egy dolgot ne felejts el, ma Ő is elvesztette a gyerekét! - mondja komolyan én meg hirtelen lesápadtam. Eszembe jutott hogy is beszéltem vele és miket is mondtam neki.
- Istenem. - nézek könnyes szemekkel Sebre. - Mennem kell. - indulok el.
- Helyes, vigyázz magadra.
- Köszönöm Seb. - nézek rá utoljára majd a kocsiba beülve gyorsan elindultam haza. Csak reménykedni tudtam abba, hogy Chris hazament miután otthagytam az utcán.

Gyorsan leparkoltam majd beszaladtam a házba szerencsére égett a lámpa a konyhában így megkönnyebbülve néztem Christ aki a konyhában ült a pultnál és csak nézett előre. Amint beléptem az ajtón Chris fölnézett és akkor tört össze igazán a szívem. A szemei vörösek voltak a sok sírástól. Csak néztünk egymás szemébe miközben mindketten sírtunk. Mikor már nem bírtam nélküle sírva a nyakába ugrottam és csak zokogtunk.
- Annyira sajnálom. - suttogtam.
- Én is sajnálom. Nem ezt érdemelted.
- Te sem. És igen meg kellett volna születni a babának, de nem született meg viszont lesz még gyerekünk rengeteg.
- Így van. - nyom egy puszit homlokomra. - Szeretlek a világon a legjobban.
- Én is szeretlek. - nézek a szemébe. Bűntudatom lett mert eszembe jutott, hogy egy órája még mit csináltam. - Chris én amikor otthagytalak Sebhez mentem.
- Tudom. - mondja nyugodtan.
- Honnan?
- Seb hívott miután elmentél tőle.
- Kérlek ne haragudj rám!
- Nem haragszom.
- Hogy hogy nem vagy féltékeny vagy ilyenek?
- Oo szívem azért mert én vagyok a legjobb 100x jobban nézek ki mint Ő, nem mellesleg régen megpróbáltátok és nem jött össze nem most fog mikor én itt vagyok neked. - mondja magabiztosan.
- Szóval százszor jobban nézel ki mint Seb? - kérdezem nevetve.
- Persze. Szerinted nem?
- Dehogynem. Te vagy az én Istenem. - bólintok majd magamhoz húzva megcsókoltam.

Sok dolog történt az elmúlt két napban és igen borzasztó dolgok, de van tanulság belőle. Hogy megkell tanulni egy ilyen dolog után újra fölállni. Egy anyának ez nagyon nehéz és az apának se könnyű, de együtt semmi sem lehetetlen és én most láttam meg igazán, hogy Chrisnél jobb férjem soha nem is lehetne. Szeretem, szerelmes vagyok a mennydörgés Istenébe.