A Véletlen Üzenet Második része

3

4 hónapos terhes vagyok. A hasam növekszik és én is egyre többet eszek amin Chris mindig jót szórakozik.

- Manóm! Akkor ma későn jövök, el leszel? - néz rám aggódva az én szeretett férjem.
- Persze. Mindenkit puszilok. Amúgy meg ne félts ma átjön Sebastian.
- Komolyan? Stan?
- Igen. Szakított a barátnőjével és mi is régen találkoztunk. Jó sok mindent ki kell beszélnünk.
- Jól van. Hát akkor üdvözlöm és mondd meg neki, hogy a következő buliba jöjjön.
- Mondom, persze. Szia Kicsim. - nyomok egy puszit Chris szájára majd vissza ültem a konyhapulthoz, hogy befejezzem a kakaómat és a kovászos ubimat.
Mióta terhes vagyok mindig ilyen furcsaságokat kívánok.

- Szia! - szállt ki autójából Seb. - Jól nézel ki. - ölelt magához.
- Hiányoztál. - Szorítom magamhoz.
- Te is nekem. Basszus olyan rég találkoztunk. Milyen nagy már a pocakod. - simogatja meg.
- Hát nagyon. Na de üljünk le. Mit kérsz. Kávét? Teát?
- Egy kávét köszönöm.
- Akkor máris hozom.
- Okés. Addig ha nem baj gyorsan elintézek egy telefont.
- Csak nyugodtan. - mosolygok rá majd bemegyek a konyhába. Amint megnyomtam a nesspresson a gombot iszonyatosan elkezdett görcsölni a hasam. Azonnal a hasamhoz nyúltam. Ilyen fájdalmat még életemben nem éreztem és nem is bírtam állva maradni. Elkezdtem a székhez sétálni, de egyszer csak elment minden erőm és össze rogytam a földre.
- Úristen Sel. - vett észre Seb és gyorsan hozzám sietett. Felemelte a fejemet a földről és az ölébe tette közben pedig a mentőt tárcsázta.
- Háló. Igen, egy terhes lánnyal vagyok és össze esett jöjjenek a Gillan Ló kórházba. - miután befejezte a hívást aggódva nézett rám.
- Minden rendben lesz. - simogatta a fejemet és a hasamat. Én nem tudtam megszólalni csak a könnyeim folytak és miközben Seb fogta a hasamat csak azt éreztem, hogy semmi sem lesz rendben.
A mentősök hamar ki is értek.
- Ön az apa?
- Nem. A család barátja vagyok. Én voltam vele mikor összeesett. A férjét most hívom, hogy jöjjön a kórházba.
- Rendben!
Bármennyire meg akartam szólalni nem tudtam. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak fogtam a hasam és imádkoztam.
- Hé, minden rendbe lesz. - fogja meg a kezemet Seb a szirénázó mentőben. - már hagytam egy üzenetet Chrisnek nemsokára a kórházban lesz. - bár megköszöni nem tudtam a kezét megszorítom. Örültem, hogy ott volt velem és ahogy néztem a kezünket egyszer csak minden elsötétült.

Egy kórházi szobában ébredtem. A kezembe infúzió volt dugva.
- Hogy érzi magát? - néz rám a fiatal orvos.
- Mi van a babámmal? - fogtam meg azonnal a hasamat. Félve néztem rá, de ahogy a szomorú arcával rám nézett azonnal könnybe lábadt a szemem.
- Sajnálom. 4 hónapos terhesen, ritka az ilyen, de sajnos a baba már nem él. Amikor behozták a mentők életveszélyben volt. Önt is újra kellett éleszteni.
- Istenem. - temetem arcomat a kezembe és elkezdtem zokogni.
- Behívom a férjét. - sétált ki az orvos majd hallottam, ahogy Chris megköszönte és oda sétált hozzám. Az ágyra leülve szorosan oda húzott magához. Erősen a mellkasának nyomtam a fejemet és úgy zokogtam tovább. Egy idő után óvatosan felemeltem a szét zokogott fejemet és Chrisre néztem.
- Sajnálom. - néztem könnyes arcára.
- Ne hülyéskedj. Az a szerencse, hogy te jól vagy. - simogatja meg arcomat.
- Haza szeretnék menni.
- Az orvos azt mondta ma éjszakára bent tartana megfigyelésen.
- Nem akarok bent maradni.
- De muszáj. Én is bent maradok veled.
- Nem bírom ezt a szagot. Hányingerem van. Haza akarok menni.
- Nem lehet Selena. Újra kellett éleszteni. Muszáj, hogy itt maradj. - nézett rám szigorúan.
- Szomjas vagyok.
- Máris hozok neked vizet.
- Köszönöm.

Este Chris a mellettem lévő székben ült és nézte a tv-t.
- Gyere, feküdj ide. - ütögetem meg az ágyat magam mellett.
Chris óvatosan oda feküdt mellém és szorosan magához ölelt.
- Szeretlek. - mondta majd megéreztem ahogy a könnycseppjei a karomra hullottak.
- Én is szeretlek. - nézek rá szomorúan.

Miután Chris elaludt mellettem óvatosan felkeltem és elmentem a mosdóba ugyanis nagyon hányingerem volt. És persze minden ki is jött belőlem. Ahogy oda léptem a csaphoz, hogy kimosom a szám óvatosan a tükörbe néztem. Az arcom beesett volt és nagyon sápadt inkább szürke. A szemem alatt hatalmas fekete karikák voltak és a szemem fehér része is iszonyú vörös volt.
A hasamat megfogva ahogy megéreztem, hogy nincs már ott a kisbabám megint zokogásba törtem ki.
- Hé. - siet oda hozzám Chris. - Tudom, hogy nehéz, de együtt átvészeljük. - ad egy puszit homlokomra.