A.S.Y.L.U.M

{7}

Dorian

Miután segítettem Rellának, szerencsére észrevétlenül visszajutni a szobájába, elindultam, hogy egyek valamit mivel épp most kezdődött a szünetem. Meg amúgy is át akartam, gondolni ezt az egészet. Soha nem csináltam még ilyet és nem születtem Sherlock Holmes-nak, tehát fogalmam sem volt, hogy hol kezdjem el.

Abban a pillanatban, ahogy ez a gondolat végigfutott az agyamban, már szemben is találtam magam az első kiindulóponttal. És hogy mi volt az? A lány, akivel az öltözőben találkoztam az első napomon, és akinek a nevét, azóta sem tudom mivel, szerencsére eddig sikerült elkerülnöm. Azonban most még akár segítségemre is lehet. Bíztam benne, hogy most is olyan beszédes kedvében lesz, mint akkor.

Amint meglátott egyből kihúzta magát és egy ezerwattos mosolyt villantott rám. Mondjuk nem sok múlott rajta, hogy ne csak mosolyt villantson, hanem mást is, abból kiindulva, hogy a jókora kivágás a felsőjén nem bízott sokat a képzeletre. Mindemellett a szoknya hosszát nem is említem, vagy inkább a hosszának hiányát.
Soha nem értettem, hogy a hozzá hasonló lányok miért érzik jól magukat ilyen ruhákban. Felesleges erőlködni azon, hogy ilyenekkel hívják fel magukra az emberek figyelmét, hiszen ezzel sokkal inkább lesznek szánalmasak mások szemében, mintsem figyelemreméltók.

- Á, ismét összefutunk! – szólított meg, aminek most kivételesen örültem, mivel nem nekem kellett megtenni – Azóta sosem sikerült kereszteznünk egymás útját, tehát még a nevedet sem sikerült megtudnom – burkolt célzás arra, hogy azóta is engem üldöz.

- Dorian vagyok – mutatkoztam be, mert ennyi jómodor azért még szorult belém.

- Az én nevem Melissa! – mondja, annak ellenére, hogy kérdeztem volna. Mindenesetre egy bólintással jeleztem, hogy tudomásul vettem.

- Lenne egy kérdésem Melissa! Még új vagyok, ezért nem tudom pontosan, hogy is mennek itt a dolgok. Ma elvittek valahova egy lányt, nem tudtam róla, hogy ilyen fog történni. Lehet tudni róla valamit? Hova került? – tértem azonnal a lényegre, mert nem szerettem volna feleslegesen jópofizni vele. Az nem az én stílusom.

- Ahogy te is mondtad, új vagy tehát nem tanácsos beleütni az orrod olyan dologba ami nem rád tartozik – meglepett ahogy hirtelen hangszínt váltott és egészen fenyegető hangnemben tudatta ezt velem – Ha nem szóltak róla az azért van mert semmi közöd hozzá. Azzal foglalkozz, ami a te dolgod és semmi többel! - fejezte be indulatosan a mondanivalóját.

- Értettem! – emeltem a kezem a homlokomhoz és tisztelegtem előtte. Majd egy gúnyos mosollyal ott is hagytam a folyosón és folytattam tovább az utam, hogy csillapítsam végre éhségemet.

Melissa heves reakciója láttán, biztos voltam benne, hogy beletapintottam valami olyan dologba, amit titkolni próbálnak. Tehát ezen a vonalon kell elindulnunk, ami igazából nem nagy újdonság mivel eddig is tudtuk, hogy köze lesz azokhoz az emberekhez, akik eltűnnek. Úgyhogy nem sokkal jutottam előrébb, de nem adom fel!

🌖🌗🌘🌒🌓

Mikor lejárt a munkaidőm a mai napra, már szedtem is össze a cuccom, hogy indulhassak haza. Valamilyen fura módon vártam a holnapi napot. Vártam, hogy este találkozzak Rellával és hogy végre beszélhessek vele. Azóta az este óta, amikor rajtakaptam, hogy kiszökött a szobájából, nem beszéltünk egymással, ez pedig már több mint egy hete volt. Fura mód nem csak amiatt szerettem volna látni ami miatt eredetileg megbeszéltük a találkozót, hanem bíztam benne, hogy talán felfed még egy kis részletet önmagából. Az a sok teher és szenvedés úgy nehezedett a hátára mintha egy többszáz kilós páncélt cipelne már ki tudja mióta. Bárcsak levehetném, róla ezt a hatalmas súlyt.