A.S.Y.L.U.M

{1}

Rella

Ma egy éve, hogy bezártak ide. Ma egy éve, hogy utoljára láttam az otthonomat. Tisztán emlékszem arra a napra amikor behoztak, emlékszem anyu keserves és szívszorító zokogására ahogy azzal nyugtat engem, de leginkább saját magát, hogy ki fog innen hozni. Azt mondta bármit megtesz azért, hogy hazamehessek és hogy az élete árán is kivisz innen. Eddig nem sokra jutott...folyamatosan tárgyalásokra jár és minden nap látogat engem is, persze emellett még dolgoznia is kell. Az utóbbi két évben többet öregedett mint az elmúlt húsz évben. Hiszen csak én vagyok neki. Apukám egy autóbalesetben meghalt amikor 5 éves voltam, így én nem nagyon emlékszem rá, de amikor kicsi voltam anyu minden este mesélt róla így én is közelebb érzem magamhoz és olyan mintha még mindig élne csak távol az otthonunktól.

A gondolatmenetemet a folyósóról beszűrődő zajok zavarták meg. Ránéztem az órára : 13:00.
Ez azt jelenti, hogy épp a gyógyszereket osztják. Minden nap három adag gyógyszert kapunk. Az elsőt reggeli után 9:00-kor a másodikat ebéd után 13:00-kor a harmadikat pedig vacsora után 20:00-kor. Mindig ugyanaz a procedúra, a már nyolcvanas évei körül járó David lerakja az asztalomra a gyógyszereket majd azonnal ki is megy. Emiatt van az, hogy soha nem szoktam bevenni azokat a vackokat. Nem hagyom, hogy ilyen hülyeségekkel tömjenek, ki tudja mik ezek. Ám most valami más volt, ahogy közelebb értek az ajtómhoz egyre jobban kitisztultak a hangok, de az ismerős öreg és rekedtes hang helyett most egy idegen hangot hallottam. És nem kellett sokat agyalnom rajta, hogy ki lehet mivel abban a pillanatban ki is nyílt az ajtóm.

Egy idegen és körülbelül velem egyidős fiú állt velem szemben kezében a gyógyszerekkel. Nagyszerű úgy látszik Davidet lecserélték. Pedig ő volt az egyetlen akivel semmi bajom nem volt, még kedveltem is. Nem szólt hozzám, elvégezte a feladatát és békén hagyott.

- Jó napot Miss...-itt ránézett a kezében lévő névsorra

- Moore -segítettem ki

- Itt vannak a gyógyszerei, kérem vegye be őket. - Úgy nézett ki mint aki nem óhajt távozni, márpedig én biztos nem fogom megenni azokat.

- Mi történt Daviddel? - kérdeztem miközben elvettem a felém tartott gyógyszereket.

- David már nem dolgozik itt. - na ne mond erre magamtól is rájöttem...úgy látszik nem valami bőbeszédű.

- Jól van. Ideadtad a gyógyszereket mostmár elmehetsz.

- Sajnálom de azt az utasítást kaptam, hogy mindenképp győződjek meg róla, hogy mindenki rendszeresen szedi őket és ez csak úgy lehetséges ha azt a saját szememmel látom. - A francba, mégis hol a francba van David és miért kellett egy ekkora gyökeret ideküldeni?

- Akkor itt leszünk egy darabig, mert én addig nem fogom ezeket bevenni ameddig te itt vagy.- néztem rá szúrós szemekkel.
Csend telepedett ránk, nem szólalt meg senki csak farkasszemet néztünk egymással.

Egy hirtelen mozdulattal megfordult majd kiment a szobából. Elégedetten ültem le az ágyamra. Ezt a csatát én nyertem.

Négy óra körül amikor épp rajzolni készültem, kopogtak az ajtómon. Tudtam, hogy Jen lesz az a legjobb barátnőm mivel a szobája az enyém mellett van ezért állandóan átjártunk egymáshoz.
Jennel akkor ismerkedtem meg amikor bekerültem ide. Ő már két éve van itt így ő segített nekem mindenben, hiszen ennyi idő alatt sikerült elég jól kiismernie a helyet már amennyire ez lehetséges. Sok fura dolog van itt és mindenki érzi, hogy valami nincs rendben ezzel a hellyel.

- Sziaaa! - jött be majd azonnal a nyakamba is ugrott.

- Hali! - köszöntem én is miután már nem akart félig megfolytatni az ölelésével.

- Na találkoztál te is az új fiúval? - kérdezte csillogó szemekkel.

- Jajj csak azt ne mond, hogy be jön neked.. - ne értsetek félre imádom Jent de  ő minden második fiúba képes belezúgni úgyhogy nem tud róluk semmit.

- Most mond, hogy nem úgy néz ki mint egy félisten.

- Kit érdekel, hogy néz ki amikor egy gyökér. - erre nem mondott semmit csak megrántotta a vállát.

- Rajzolni készülsz? - kérdezte amikor meglátta, hogy az asztalomnál a füzetem után kutatok.

- Aha, csak nem tudom hová tettem a füze.. -

- RELLA MOORE JÖJJÖN AZONNAL AZ IRODÁMBA!!! - hallottuk hirtelen a hangos bemondóból az igazgató hangját

- Basszus, mit műveltél? - kérdezte Jen.
Értetlenül néztem magam elé, mert tényleg nem tudtam miről lehet szó.

- Fogalmam sincs. - mondtam majd elindultam a földszintre az igazgatóhoz.

Amikor odaértem kopogtam az ajtón majd beléptem. Mr. Kenneth az asztalánál ült és rejtvényt fejtett mint mindig.

- Jónapot Miss Moore!

- Jó napot! Miért hívott? - kérdeztem mert még mindig nem tudtam miért vagyok itt.

- Panasz érkezett önre miszerint az új dolgozónkkal került összetűzésbe. Illetlenül viselkedett és még a gyógyszereit sem vette be. - dühösen néztem magam elé. Komolyan beköpött az igazgatónak? - Hölgyem, szeretném ha megértené, hogy csak önnek szeretnénk jót ezzel, hiszen tudja hogyha rendszeresen szedi a gyógyszereit és javul az állapota csak akkor van esély rá, hogy hazamehet. - nem mondtam semmit, inkább csendben maradtam mert az egyetlen dolog amiben biztos voltam az az, hogy nem engednének haza. Eddig talán egy vagy két emeberről hallottam akinek sikerült kijutni innen, mindenki más azóta a nap óta itt van amióta behozták.

- Ezért két napig megvonjuk a délutáni kimenőjét és két hétig nem fogadhat látogatókat. - folytatta.

- Na jó ezt nem teheti! - csattantam fel mert ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni

- Ó dehogynem tehetem, és ha tovább folytatja ezt a viselkedést annak súlyos következményei lesznek!

Dühösen rontottam ki az irodából és indultam a szobámba mielőtt még bármi meggondolatlant tettem vagy mondtam volna amit később megbánok. Amint visszaértem becsaptam magam után az ajtót és levágtam magam az ágyamra. Jen még mindig ott ült és kérdő tekintettel nézett rám.

-Na jó mi történt? Min akadtál ki ennyire? - szólalt meg egy idő után amikor rájött, hogy magamtól nem fogok megszólalni.

Miután már nagyjából lenyugodtam elmeséltem neki, mindent. Attól kezdve ami délután a gyógyszerekkel történt egészen az igazgatóiban történtekig.

- Mindenesetre jól tetted, hogy visszajöttél és nem csináltál hülyeséget. Bele sem merek gondolni, hogy mire képesek itt az emberek és, hogy mit tennének velünk. Valami nem oké ezzel a hellyel de két év alatt még nem sikerült rájönnöm, hogy mégis mi. Viszont abban biztos vagyok, hogy másik szárnyhoz van köze.

A másik szárny.

A másik szárny vagy más néven a B épület , ahová senki sem mehet be és amiről semmit nem tudni. Általában egy vagy két hetente visznek oda embereket akik aztán soha nem térnek vissza.

Vajon milyen borzalmas dolgok történhetnek ott?
Vajon mi történhet velük?
Vajon életben vannak még?

_________________

Sziasztok!
Itt lenne az első rész, remélem, hogy tetszik nektek! Ez az első történetem itt Wattpad-en, úgyhogy nézzétek el nekem hogyha vannak benne hibák vagy valami.😅 Kérlek jelezzétek ha tetszik a történet és hogy érdemes-e folytatnom. Igyekszem részeket minél sűrűbben hozni!

Puszi
xNatrax
💕💕💕