Elmejáték [BEFEJEZETT]

5. fejezet

DÁTUM: 2021. 03. 06., SZOMBAT, 22:23
NÉV: KIM TAEHYUNG
KOR: 25
NEM: FÉRFI
NAP: 017.

A vér fekete volt, nem vörös. Szirupos, pépes, ragacsos, és büdös.

Büdös, büdös, büdös.

Miért volt fekete?

Fekete, mint a fal. Fekete, mint a halál, mert halált is hozott.

Nem tudta megfogni a poharat, mert az ujjai merevek voltak, de már nem reszkettek.

Most semmije sem reszketett. Minden merev volt, és feszes.

Mint a teste.

A test, amit a kezében tartott.

A pohár kicsúszott merev ujjaiból, és csattanva tört ezer darabra. A szilánkok az elméjébe karcoltak, a sikításuk a dobhártyájában csengett.

A fülére szorította a kezét.

– Taehyung... Tae...

Ne, ne, ne, ne!

Hallgass, hallgass, hallgass el!

– Tae...

Felüvöltött, visítva taposott a törött szilánkokra, szétmorzsolta őket, szétrúgta őket, porrá zúzta, hogy ne adjanak hangot.

Fájt, fájt, fájt, lángolt a csupasz talpa, és a padlón fekete nyomott hagyott a lába.

Fekete vér, a halál jele.

Elborzadva meredt a nyomokra, zihálva a fejét rázta, lehunyta, kinyitotta a szemét, de a véres nyomok ott voltak, és mind élesebbé lettek. Folyni kezdtek, egymásba értek, tócsává váltak, és a tócsa közepén hirtelen ott feküdt egy test, és a test merev volt, és hideg.

Ne...

Hátrált, a fejét rázva, zihálva, suttogva – ne, ne, ne, ne! –, de a fal megállította, és a hátára simult, és az is hideg volt.

Megfordult, lehunyta a szemét, hogy ne lássa, hogy ne is lássa a vért, de a vér ott volt mindenütt, még a lecsukott szeme alatt is.

A fejére csapott, és zengett, üvöltött a fájdalomtól, de a test még mindig ott volt, látta, amint vérzik, látta, amint megmerevedik, és hideggé lesz ujjai alatt.

A falra tapadta a keze, és hátra hajtotta a fejét, majd teljes erőből a falba verte.

Az őrület első jelei.