Exatlon - Ne eressz el!

2. rész

- Mindent bepakoltál? Milyen hosszú lesz az út? Hányra érkezel meg? Nem fogsz fázni? - Rohangált Anya a lakásban kérdésekkel bombázva. Szegény teljesen pánikba volt esve, kialvatla, karikás szemmekkel úgy néz rám rám, mint aki, mindjárt elbőgi magát.

- Anya! Nyugodj meg! Minden rendben lesz! - öleltem át szorosan.

- De kislányom - suttogta - Én annyira féltelek - szorított magához és egy könnycsepp gördült végig az arcán.

- Ne félj! - szimítottam meg a vállát és mélyen a szemébe néztem - Minden nap látni fogsz a TV-ben. És velem együtt örülhetsz! - mosolyogtam.

- Hajj! - sóhajtott egy nagyon és megdörzsölte az arcát - készítek egy kávét. Kérsz? - sétált a konyhapulthoz.

- A több nem, köszi! - sétáltam ki a konyhából. Becsuktam a szobám ajtaját és lehuppantam a babzsákomra. Badugtam a fülem és elindítottam Theodory of Deadman-tól az Angel-t. Szerettem ezt a dalt, bár nem az volt a kedvencem az együttestől. Rengeteget hallgattam ezt a számot (is) végigkísért az életem minden pillanatában.

Már vagy tíz perc hallgattam a számot, mikor kopogtattak az ajtómon.

- Bejöhetek? - kérdezte az ajtó túloldaláról Brigi, a húgom.

- Persze, gyere! - szóltam, a húgom pedig belépett a szobámba. Külsőleg nem sokban hasonlított rám. Brigi igazi sulisztár, természetesen szép, hosszú, egyenes szőke hajú hercegnő. Totál odavannak érte a gimiben, jól tanul, és igazán szereti a sulit. Még csak 14 éves, de már nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon bámulják a pasik, míg engem észre sem vesznek. Brigivel ellentétben én nagyon is sokat teszek azért, hogy normálisan nézzek ki. Hosszú, sötétbarna hajam folyton összekócolódik, a szemem pedig akkor karikás, ha eleget alszom. Belsőleg mégis, mintha ikrek lennénk. Hasonló a gondolkodásunk, kissé visszahúzódóak vagyunk. Szóval Bori mellett ő a 2. BFF-em.

- Nagyon izgulsz? - kérdezte.

- Ja! - ismertem be - marhára.

- Én is! - mondta őszintén - De megleszel. Ugye?

- Persze, jól leszek! - bizonygattam nagyon magamat - Csak nagyon fogtok hiányozni ... - mondtam maghatottan.

- Jaj Szoni! Nekem fogsz a világon a legjobban hiányozni! - szipogta Brigi és átölelt. Így ültünk még pár percig, majd Brigi szakította meg ezt a szép pillanatot.

- Na, szerintem lassan indulunk, úgyhogy öltözz fel.

- Rendben - tápászodtam fel és a szekrényemhez léptem. 

Elővettem egy bő fazonú fekete pólót, egy szakadt farmert, és egy téli bakancsot, az utazós kistátkámba pedig egy shortot, egy rózsaszín topot és egy kötélszandált. A bőröndöm pedig már lehet volt pakolva, még tegnep este elintéztem. Kisétáltam a nappaliba és a falnak támaszkodvanéztem aput aki egy laptopján dolgozott valamit.

- Szia Kincsem! - pillantott fel apu - Mehetünk?

- Igen - feleltem - azt hiszem.

- Gyertek! Indulunk! - ordította el magát apu, mire a húgom és anya rögtön megjelentek.

Utoljára álltunk ott együtt egy családként, csak mi négyen. Apu büszkén, anya meghatottan, kissé félve, Brigi pedig izgatottan nézett rám. Nekem pedig rögtöm honvágyam lett, pedig még el sem indultunk. Baszki.