Az Éjszaka Fényei

Váratlanul

-Ennyire gondterhelt lenne valaki?

Rémülten ugrottam vissza. Erőteljesen neki csapódtam háttal az üvegajtónak, majd a földre estem. Jason ugrott hirtelen segítségemre. Kezét nyújtotta és felhúzott a földről. Valami olyasmit kérdezhetett, hogy jól vagyok-e, de csak szája mozgását láttam, hangját mintha víz alól hallanám.

-Nem akartalak megijeszteni, de ez nagyon vicces volt- kezdett hangosan nevetni.

-Örülök, hogy ilyen jól szórakozol rajtam- rántottam el a karom.- Én már nem találom annyira mulatságosnak. Egyébként is mit keresel itt kint? Nem kéne a vacsorán lenned?

-Ugyanezt kérdezhetném tőled én is bálkirálynő- mosolygott Jacon és visszaült a kertben lévő padra.

Jason Morgan volt iskolánk leghelyesebb sráca, minden lány oda volt érte, de senkiről sem hallottam aki Jason érdeklődését is felkeltette volna. Barna szeme és haja még sötétben is tökéletes volt. Izmait pólón keresztül is látni lehetett, mosolya pedig lélegzetelállító volt. A gimis lányok számára maga a tökély. Egyetlen gond vele, hogy kicsit sem érdekelte a suli. Lógott az órákról és rendszerint nem tanult, és ez a suli nem tűri ezt a fajta viselkedést a diákjaitól. Az a hír járta, hogy az apja minden hónapban lefizeti a tanárokat, hogy itt maradhasson a fia, de idő kérdése volt mikor csapják ki.

-Nekem egy kis időre meg kellett szabadulnom a bentiektől- fújtam ki a levegőt és leültem mellé.

Jason épp cigizett és ahogy mellé ültem pont rám szállt az összes füst, amitől köhögni kezdtem.

-Bocsi- mormogta és rögtön elnyomta a cigicsikkjét.- Pedig Matthew haverod igen kitett magáért tánc közben.

-Ja- feleltem az eget kémlelve.

-Rálépett a lábadra?- Szája széles mosolyra húzódott.

-Nem, jól táncolt. Határozottan- tettem hozzá kicsit habozva.

-Hát akkor?- Fordult felém érdeklődő tekintettel.

-Nincs semmi- hazudtam és elfordultam tekintete elöl.

-Ne mondd már!- csattant fel.- Láttam mennyire az arcod a tánc után és hallottam mekkorát sóhajtottál, ahogy kiléptél.

Nagy levegőt vettem és újra felé néztem. Szemei a halvány fénynél is káprázatosan csillogtak.

-Azt hiszem tetszem neki- fújtam ki a levegőt.

-És ez baj?- Húzta össze a szemöldökét.

Arra lettem figyelmes, hogy elkezdtem az ujjaimat tördelni.

-Mert ő a legjobb barátom!- Emeltem fel a hangom.

-De fiú- rántotta meg a vállát.- És te szép vagy, okos és kedves. Elkerülhetetlen volt, hogy ne essen beléd.

Szívem hevesebben kezdett verni. Jason nem gyakran beszélt velem, ha mégis akkor csak a házit kérte el. Álmomban sem hittem volna, hogy szépnek tart. Ránéztem és kezdtem érteni miért olyan népszerű a lányok körében.

Úgy éreztem kezdek elpirulni. A csend egyre hosszabbodott és én hálás voltam a sötétségért, így nem látta arcom egyre erősödőbb színét.

-Vissza szeretnél menni?- kérdezte miközben felállt.

-Tessék?- Kaptam fel a fejem, ugyanis annyira elgondolkodtam, hogy meg se hallottam mit mondott.

-Vissza szeretnél menni a vacsorára?- Ismételte meg.

-Nem vagyok éhes.

- Jó. Van kedved valami izgit csinálni?

/Elnézést kérek, hogy ilyen sokat kellett várnotok erre a részre. Elég sok minden történt velem ez idő alatt -jó és rossz egyaránt-, de remelém nem szegte kedvetek és legalább olyan izgatottan olvassátok, mint amilyen izgatottan én megírtam!/