Az Éjszaka Fényei

A szökés

-Mire gondolsz?- Érdeklődtem.

-Arra, hogy ma nem fogják a létszámot ellenőrizni- beletúrt a sötét barna hajába- leugorhatnánk a városba, és legalább te megszabadulsz Matthew-tól én pedig a mindenkitől aki itt van a suliban.

-Tőlem nem.

-Tőled nem.

Szavaira heves izgalom áradt szét a testemben. Idejét sem tudom mikor voltam utoljára a városban, és Matthew-t is szívesen hanyagoltam volna. Csak egy probléma volt:

-Dehát én vagyok a bálkirálynő!- Ugrottam fel a padról.

-Na és?- Nézett rám értetlenül.- A tánc után senkit nem érdekel, hogy ki a bálkirály vagy bálkirálynő.

-Jó, de át kéne öltöznöm.

-Az túl feltűnő lenne. Gyere így!

-Biztos nem fog rájönni senki?- Aggódtam, hogy lebukunk.

-Bízz bennem- mosolygott rám.

Szorosan mögötte lépkedtem, ahogy egyre inkább haladtunk a kert vége felé. A kerítés előtt megálltunk és méregetni kezdte. Miután gondosan szétnézett megfogta a derekam és megemelt. Matthew-val ellentétben ő nem simította végig az oldalam előtte.

-Kapaszkodj!- Szólt rám és amint meggyőződött róla, hogy stabilan tartom magam a kerítésen elengedett és felmászott mellém.- Talán tényleg át kellett volna öltöznöd. Ez így elég nehéz lesz a báli ruhádban, de ne aggódj, segítek.

Azzal tovább mászott a kerítés tetejére ahonnan felhúzhatott és átemelhetett a kerítés túl oldalára. Ott is előre sietett a lemászásnál és amint leért óvatosan leemelt engem.

-Köszönöm- mormogtam elpirulva, hajamat a fülem mögé téve.

-Hova szeretnél először menni?- Kérdezte elégedetten.- Én meginnék egy kávét.

-Én valami erősebbet szeretnék..- msosolyogva úgy tettem mintha gondolkodnék- mondjuk egy üveg bort.

-Hűha Betty, megleptél! Benne vagyok!- mosolygott és elindultunk a beton úton ami a városba vezetett.

Útközben mind a ketten hallgattunk. A csillagos eget néztem és az alig kivilágított utca szélére pillantgattam.

-Miért lepődtél meg?- Kérdeztem végül.

Jason értetlenül nézett rám:

-Azon, hogy bort innék és nem kávét.

-Túl jónak tűnsz hozzá- nevette el magát.

Rámosolyogtam. Tekintetünk találkozott egy pillanatra, de gyorsan elfordítottam a fejem.

-Gyakran csinálod ezt?- néztem a földet.

-Mit?

-Hát, hogy kiszöksz- mondtam bizonytalanul.

Jason újra felnevetett:

-Nem elégszer.

-Miért kérdezted meg, hogy veled tartok-e?-Kérdeztem kicsit habozva az előző válasza után.

-Neked is jobb távol attól Matthew-tól vagy tévedek?- Nézett rám ismét értetlenül.

-Nem tévedsz, de azt mondtad mindenkitől el akarsz jönni aki a suliban van- hajtottam vissza ismét a fejem.

-Nos- kicsit elgondolkozott majd folytatta- így is van. Csak reméltem van kedved egy kicsit kiszabadulni a tanulásból.

Ezután megint hosszú csend következett a város táblájáig. A suli csak 15 perc sétányira volt a várostól, mégis annyira soknak tűnt ahogy némán sétáltunk.

-Jason!- Kiáltottam fel, amint megláttam a táblát.- Nincs nálam pénztárca.

-Megijesztettél- mérgesen nézett rám, de egy pillanattal később már el is tűnt a harag a szeméből.- Emiatt ne fájjon a fejed. Én állok mindent.

-Micsoda úriember- nevettem el magam.

-Az vagyok- mosolygott öntelten.