inescapable soul

》2《

"It's getting dark too dark to see
Feels like I'm knockin' on heaven's door"

Rosalie

Szörnyű fájdalomra keltem. Szemeimet nem szívesen nyitottam ki, nem akartam visszatérni a valóságba az álmaim közül. Olyan békés volt minden, majd a fájdalom úrrá lett ezen, így kénytelen voltam kinyitni szemeim. A nap sugarai bántották íriszeim, de már nem csuktam be újra.

Oldalamon feküdtem egy... egy ágyon?! Hol vagyok? Szemeimmel körbe kémlelem a szobát, közben lassan óvatosan ülésbe tornázom magam. Hátamba nyilal a fájdalom, így az nem engedi felejteni a minap történteket.

Kezdek magamhoz térni. Egy hatalmas baldachinos ágyon fekszek. Körülöttem puha szőrmék és párnák. Két földtől plafonig érő ablakokon a függöny szét van húzva, így a fény bevilágítja az egyész szobát. Az ablak alatt a földön gyertyák, szőnyeg és sok párna. Az ágyal szemben egy fa asztal és két szék van. Óvatosan lemászok az ágyról, mezítelen lábam a fa padlóval találkozna. Megállok mozgásomban , majd lenézek magamra.

Szakadt ruhám helyett csak egy fehér inget viselek amibe háromszor beleférnék. Kiráz a hideg. Az utolsó emlékem, bekopogok – valószúnűleg ez a ház ajtaján és egy magas alak nyitja ki rögtön azt. Valószínűleg férfi volt, és ez az ő szobája. Vendégszoba nem lehet, mert ahhoz túl sok díszítést helyeztek el benne.

Vállamra kapom az egyik szőrmét majd felállva az asztalhoz lépkedek. Tele van papírlapokkal. Toll és tinta az egyik kötegen van.

Kezemet végig húzom a felületén, próbálom kivenni mi is van rajta. Nem tudok olvasni, de felismerem a szavakat – hogy, milyen az mikor szavak vannak írva -, de ezek mind össze-vissza karcolt, húzgált foltok absztrakt vagy kisatírozott betűk. Sok helyen a tinta, foltokat hagyott a barnás papíron.

Leemelem a tintatartót a vastag köteg papírról és kezembe fogom azt. Az össze üres, kivéve egyet. Az egész lapot beterítő tintafoltok közül egy sötét alakot látok kirajzolódni. Mintha az alkotója nem tudta volna eldönteni, mit is rajzoljon. Nézve a lapot, az üreseket visszatéve két kezembe fogom. Valami kellemetlen szorító érzésem lesz, le akarom tenni azt, vissza a helyére, de valami nem engedi. Majd hangos ajtónyitódás és siető léptekkel lép valaki be a szobába. Akarom mondani valakik.

Megijedek és a lap kihullik a kezemből. Az asztal alatt áll meg, de riadt tekintetemmel a két férfi alakot vizslatom.

Két férfi egymás szájában, túlfűtött hangulatban tántorognak beljebb, majd az egyik töri meg a csókukat, szemeivel rabul ejtve tekintetem. Mint a vad, ki ragadozója előtt áll, minden izmon kész a menekülésre.

Mielőtt még jobban pánikolni kezdek az alacsonyabbik, még mindig engem néző férfi, vállba löki az épp nyakát csókolgató világos barna hajút, ki még nem vette észre jelenlétem.

- Kit! – megfogja a vállát, és próbálja felkelteni figyelmét. – Kit az életbe már!

- Mivan? – ezek szerint Kit, mély rekedt hangja élesen csattan a levegőbe.

- Miért nem szóltál, hogy a kislány még mindig itt van?

- Bazdmeg Tommy, nem érdekel! – rám se néz, már esne megint "Tommy" ajkainak.

- Nem Kit, most ki kell józanodnod. – Tommy, az ágyig tolja társát, ahol alig pár perccel ezelőtt én feküdtem.

"Kit", látszólag kiütötte magát, mert már csak a hátán fekve szuszog, és nem veszekedik a barna férfival.

- Jólvan, aludj. – szőrmét húz testére, majd felegyenesedve felém tekint. – Ne haragudj. Nem volt jó napja.

Nem szólok semmit, félve vizsgálom arcát, várom mikor támad rám. Tekintetében viszont csak a fáradságok látom.

- Jólvan... - nincs nagy távolság közöttünk, ő pedig vékony lábaival két lépés alatt előttem van. Lassan mozog és tartja a távolságot, nekem mégis ijesztő így automatikusan hátrálok, ezzel meglökve kicsit az asztalt.

- Tommy vagyok, nem kell félned tőlem, nem akarlak bántani. – tiltakozóan emeli maga elé kezeit, feltartva, hogy mutassa tényleg ne féljek tőle.

- Hol... hol vagyok? – remeg a hangom.

- Biztonságban. Marlowe mondta hogy tegnap hajnalban beestél az ajtón.

- Ki az a Marlowe?

- Ő ott, Christopher Marlowe, barátoknak Kit. Övé a ház. – nem próbált közelebb jönni, csupán kizúzta az egyik széket majd letelepedett rá. – Gyere, ülj le nyugodtan.

- Köszönöm. – a övé melletti székre helyezkedtem el.

Szorítottam magamhoz a szőrmét. Egyik lábamat magam alá húztam és lehajtott fejjel vártam mit mond Tommy. Egy ideig csöndben volt, éreztem, hogy engem figyel. Majd lassan kezdte.

- Kit nem sokat mondott rólad, csak hogy ájultan estél a karjaiba mikor elhagyta volna a házat. – mivel nem kapott megerősítést így folytatta. – Meg volt ijedve és hívatott egy orvost. Éppen ide tartottam mikor az orvos a sebeid vizsgálta. Megkérte a doktort, legyen lejesen diszkrét. Mikor elment, Kit nem is szólt hozzám, csak egy inget adott rád előtte meg borogatást rakott hátadra.

- Meg kell majd köszönnöm neki... - akaratlanul is az alvó alakra pillantottam.

- Nem hiszem, hogy éredekli. Nem nagyon érzelgős alkat. Az is csoda volt, hogy így aggódott érted.

- Aggódott?

- Én mondom, ismerem mint a tenyerem, de ezt soha se láttam még rajta.

Ő is és én is gondolatainkba temetkeztünk. Kit Marlowe. Aggódott értem. Felöltöztetett.

Jézusom, túl sok információ egyszerre és még mindig zavaros.

- Látott... úgy értem nem volt rajtam ruha... mármint... - dadogtam és mióta ültünk elsőnek néztem a férfira.

- Ne aggódj, mindkettőnk látott már életébe női testet meztelenül. De én is és Ő is jobban el voltunk foglalva hogy ne legyen lázad és aludj.

- Sajnálom.

- Mit sajnálsz?

- Azt hogy idejöttem. Azt se tudtam igazából hol vagyok, én... lehet el kéne mennem. – megráztam fejem és meneküli akartam.

- Ne! – emelkedett ő is és visszaültetett székemre. – Nem kell, maradj. Legalább amíg jobban leszel, ... bocsi nem is tudom a neved. – halkan felnevet.

- Rosalie. – halványan elmosolyodok.

- Rosalie, gyönyörű neved van. Mi történt veled?

Válaszra nyitottam ajkamat mikor Kit vergődni kezdett majd szívszorító ordítás tört elő belőle...