A Láng Sötétje

10. fejezet: Aida

- Kezdek belefáradni, hogy egy teljes éve csak a lángoló szárnyait bámuljuk! Mit mondtál, Lunarblade? Keresni fogják valaha vagy már az első pillanatban otthagyták?

Pislogok egyet, hátha kitisztul a látásom, próbálok koncentrálni a beszélgetés további részére, de nem megy. Nagyon úgy néz ki, már ennyitől elfáradok, ugyanis a kínzó perzselésen keresztül olyan érzésem támad, mintha maratont futottam volna. Hangosan zihálni kezdek. Mégis mennyire rossz a helyzetem, ha a mentális koncentráció ilyen hatással van rám? Lehunyom szemeimet és igyekszem megnyugodni. Valamennyit segít. Képes vagyok képzeletben letapogatni végtagjaimat. Ez jó jel, már a szívemet és a tüdőmet is megtaláltam. Kettő új és ijesztő dologgal egyetemben. Szétterülnek a hátamon és hatalmasak, puhán simogatják a bőröm, erek, izmok, idegek bonyolult hálózata fut bennük végig. Az ereim, izmaim és idegeim. Formájuk körülbelül két félkörszerűség egymáshoz ragasztva. Agyam még képtelen összekapcsolni az összefüggéseket. Látnom kéne, nem csak pacákat, hanem éles kontúrokat, vagy éppen meg kéne érintenem őket, hogy értelmet, jelentést nyerjenek. Szóba tudjam foglalni őket. De a bőrömmel, (ami egész biztosan nem normál testhőmérsékletű) felhevült láncokat érzek. A kezeim, pedig túl nehezek. Még pislogni is nehéz. Így aztán felhagyok önmagam megismerésével.

Gondolkodni könnyebb, szóval inkább a fejemben próbálok rendet tenni. Elemezem az eddig hallottakat. Lángolok, ezt úgyis tudom, ezek szerint fizikailag is. Mennyei tüzet emlegettek. Nos, ez nem tiszta számomra. Ez előtt csak Jace Lightwoodról hallottam, akinek bármi köze lenne a mennyei tűzhöz, de biztos vagyok benne, hogy a fiú nem lángol, se mentálisan, se igaziból. Tudtommal leszúrták Mihály arkangyal kardjával (Amiről bővebb információval nem szolgáltak. Pedig érdekelne, mégis, hogy a francba került Mihály kardja egy csapat földi halandó plusz egy vámpír kezébe a Mennyekből?!). Az én esetemben egész biztosan nem történt ilyesmi. További infó erejéig elvetem a kérdést. Ahogy tovább elemezek, új dolog jut el tudatomig. Egy év! Egy teljes éve vagyok ehhez az asztalhoz láncolva! Otthon már elfelejtettek? Mi történt a háborúval? És Tristanékkal? Parabatai kapcsolatunk ugyanolyan erővel köt hozzá, mint eddig. Legalább biztos lehetek benne, hogy él. Ha ő él, akkor a testvéreim is. De együtt vannak? Vagy szétválasztották őket? Képes leszek valaha eléggé megmozdulni, hogy legalább megpróbáljak visszajutni hozzájuk?

Az idő lassan telik és nekem lassan olyan érzésem támad, hogy számomra végtelen áll belőle rendelkezésre. Rengeteget tudok gondolkodni. Fizikai erőt idegtépő lassúsággal vagyok képes kifejteni, de legalább a harmadik ébren töltött napomra kitisztult a látásom. Sok megfigyelést tettem. Például, valamiért egyre több vörös hajszálam van. Naponta kétszer bejönnek letolni a torkomon valami sűrű löttyöt. Tehát két hete vagyok tudatomnál. Ez alatt egyszer ki-be húztam az ujjaimat. Rossz ötletnek bizonyult, ugyanis az ereimet égető tűz, mintha ketté akarta volna törni a teljes karomat. Persze a tündéreknek is feltűnt a különbség. Nem tetszik a gondolat, mennyire ki vagyok szolgáltatva az ellenségeimnek. Legalább, amíg csak fura löttyöt kapok, úgy néz ki, az emésztő rendszerem teljesen máshogy működik. Még mindig fogalmam sincs, mi tart és egyáltalán, hogyan vagyok életben. Láthatóan azonban fogvatartóimnak is meggyűlik a bajuk ezzel a kérdéssel. Még mindig Unak és a feltűnően nyíltan beszélő Inaka sürögnek-forognak körülöttem. Valószínűleg nem Tündérföldén nevelkedtek, a szóhasználatuk egyáltalán nem felel meg az itteninek. Az érzéseim áradata ugyanannyira tűnik végesnek, mint az időm. Semennyire. De legalább újabb megfigyelést tehettem. Ha tündérek vesznek körül – és ez különösen igaz a vörös hajú királynőre és a két „orvosra" akik rajtam kísérleteznek – mérhetetlen düh és gyűlölet fog el. Amit a bennem munkálkodó tűz azzal tesz még emlékezetesebbé, hogy fellángol és hamar olyan szinten kezd égetni, hogy gyakran eszméletemet vesztem miatta. De ugyanezt csinálja, ha elkap a mindent elsöprő aggodalom Tristanékért. Ha viszont anyára gondolok, furcsa dolog történik. Nem tudok bűnbánatot érezni, képtelenség hibáztatnom bárkit is és furcsán megkönnyebbülést érzek. Szomorúvá tesz és a halála egyáltalán nem kellemes emlék, de olyan, mintha máris megbocsájtottam volna magamnak a tettemet. Az időm nagy részében, ha az érzelmeim nem is, de legalább a lelkem szabadon szárnyal. Mintha minden rossztól megszabadították volna. És gyanítom, ennek mind köze van a mennyei tűzhöz. Mivel apa halálát is hirtelen fogadtam el teljes mértékben, gyászom megszűnt. Ebből pedig azt szűrtem le, a tűz érzelmi alapú és valahol segít rajtam, megvéd, mind a fizikai, mind a lelki haláltól, vagy összeomlástól is. Hipotézisem rengeteg helyen támadható, de ennyire futotta tőlem egy asztalhoz láncolva, kínok közt vergődve.Tehát, ha sikerül megtanulnom a mennyei tűzzel és a fájdalommal, amit okoz élni, visszafogni - vagy a tüzet, vagy az érzelmimet- , megtalálni a keskeny arany középutat, még akár igazi életem is lehetne. De ez mennyi időmbe fog telni? Mikor leszek képes a fájdalom ellenére mozogni? Fogalmam sincs, de türelmes leszek.