Varázslatos álom (BNHA Ff.)

8.

Február 26. A várva várt nap.
Már nagyon izgultam. Alig vártam, hogy végre élesben is teszteljem a tervem. Reggel korán keltem és mint minden reggel, elmentem egy kicsit futni. Ami viszont szokatlan volt, hogy nem a megszokott reggeli útvonalamon mentem. Először nem értettem, miért, de amit a partra értem, tisztulni kezdett a kép.

Pont ezen a partszakaszon sétáltunk mindig a szüleimmel... Szedtem két kis virágot és sétáltam tovább a homokban. Hirtelen egy velem egy idős fiút láttam meg a távolban. Eléggé kimerültnek tűnt. A partra szórt szemetet szedte fel.

Mire odaértem mellé, már az eltakarított hulladék-hegy tetején állt. Ekkor viszont elvesztette az egyensúlyát és zuhanni kezdett.

- Jól vagy? - kérdeztem, miután elkaptam az erőmmel és talpra állítottam. A fiú erre csak megszeppenten pislogott. - Bocsi, hogy a megkérdezésed nélkül használtam rajtad a képességem, de igazán nem lett volna szerencsés, ha pont a felvételi napján sérültél volna meg.

- Nn... Nem, semmi baj. Kk... Köszönöm szépen a segítséget - hebegte, miközben furán kalimpált a karjaival. - De te mi óta..?

- Alig pár perce vagyok itt. Szerettem volna megköszönni, hogy ilyen szépen kitakarítottad a partot - mondtam mosolyogva, majd a víz felé fordulva folytattam. - Nagyon sokat jártunk ide a szüleimmel, még kis koromban. Mindig hosszasan sétáltunk a parton miközben beszélgettünk. Igazából mi tartottuk karban ezt a szakaszt, amíg.... - itt elcsuklott a hangom, azt arcom pedig egy pillanatra elkomorult. Majd megráztam a fejem és újra mosolyt erőltetve arcomra folytattam. - Mindegy is.. annak már sok sok éve.

A két virággal a kezemben elindultam a víz felé. A képességemmel összefontam a kis növények szárát, majd tőlem pár méterre vízre tettem a kis kompozíciót. Amint a vízhez ért a két növény, lehuppantam a homokba és onnan néztem tovább ahogy elúsztak. Felelevenítettem az emlékeim róluk. Ahogy együtt nevettünk valamin, amikor Anyuval sütit sütöttünk...

Keserédes nosztalgiámból a fiú zökkentett ki. Mellém ült és megértően átkarolt.

- Akarsz... Akarsz beszélni róla? - kérdezte bizonytalanul. Némán megráztam a fejem.

A csendet egy számomra furcsán ismerős hang törte meg.

- Midoriya fiú!

Ez nagy valószínűséggel a mellettem ülő fiú volt, ugyanis a hangra odakapta a tekintetét. Én is követtem a pillantását és egy sovány, csontváz szerű, sárga hajú férfit pillantottam meg. Látszólag meglepte a jelenlétem, mivel kérdőn pillantott a zöld hajú felé. Úgy döntöttem kisegítem, így talpra ugrottam és mosolyogva intettem a férfi felé.

- Jó reggelt, Uram! A nevem Mirai Toshiko, nem, nem ismerem őt itt, csak alig pár perce, nem követtem senkit és ha zavarok már megyek is.

Elindultam a lépcső felé. Amikor elhaladtam a férfi mellett, a képességem aktiválta magát.

- Áááhh... - nyöszörögtem. Midoriya azonnal mellém sietett. Ahogy a kezét a vállamra tette, beleláttam egy olyan emékébe amibe nagy valószínűséggel nem kellett volna. Kikapcsoltam az erőm és annyit suttogtam, hogy - One For All?

Mindketten döbbenten meredtek rám.

- Ugye nem...? Ez nem lehet igaz...! - motyogtam még mindig a fejemet fogva.

- Mirai-san? - kezdte volna Midoriya.

- Nem... Ez nem lehet... Már megint..! - nyöszörögtem tovább.

- Öhhm... Tudom hogy ez most egy kicsit furcsa de.. - kezdte újra Izuku, de közbe vágtam.

- Te ezt nem érted! Nem, semmi bajom sincs az erő-öröklősdivel, szerintem jó választás vagy és legalább már nem kell gondolkodnom hogy honnan is ismerős egy ismeretlen - sandítottam a férfire. - Én csak... Nem akartam belenézni, de tényleg.

Láthatóan egyikük sem tudta, sírjon-e vagy nevessen, így inkább összeszedtem magam és folytattam.

- Nem mondom el senkinek. A vizsgán találkozunk - erőltettem egy mosolyt az arcomra Izuku felé és magukra hagytam őket.

Mikor hazaértem már egy kicsit megnyugodtam, így senkinek sem tűnt fel, hogy történt valami. Gyorsan lezuhanyoztam és már indultam is a vizsgára. Még bőven volt időm, így elsietten a mosdóba. Megmostam az arcom és ittam egy kis vizet. Mikor ezzel végeztem, megettem a reggelimet, amit még előző nap este tettem el, majd helyet foglaltam az előadóban, ahol az eligazítást tartják.

Present Mic nagy lelkesedéssel fogott neki az eligazításnak, de úgy látszott a jelentkezők nem osztották az életvidám véleményét. Bennem túl sok gondolat kavargott, hogy lelkesedjek, ami bántott, hiszen pontosan tudtam, hogy neki ez mennyire fontos. Az előadás közepén szólt kért egy okoskodó szemüveges egyén, akin látszott, hogy él hal a szabályokért. Mondandója révén viszont megpillantottam azt a személyt, akit legkevésbé akartam akkor. Midoriya Izukut. Mikor a tekintetünk találkozott, egy kedves mosolyt küldött felém, aminek hála egy kicsit megnyugodtam.

Legalább nem neheztel rám a reggeli miatt...

Mikor lenéztem az azonosítómra, konstatáltam hogy az A-vizsgatérre kell mennem. El is indultam a többi vizsgázóval. Ameddig a buszon voltunk észrevétlenül minden egyes ember köré megfigyelő kört húztam. Ezzel kezdetét vette a tervem megvalósítása.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Hali mindenkinek!

Egy újabb rész végére értünk. Hogy tetszett?
｡◕‿◕｡

Fruzsi